Nagy mezőnyökkel rajtol az utánpótlás Eb

Miután a járványügyi helyzet miatt az idei utánpótlás világbajnokság július helyett szeptemberben lesz, így minden eddiginél nagyobb mezőny vesz részt a korosztályos Európa-bajnokságon. A verseny a lengyelországi Poznanban csütörtökön kezdődik, egy nappal az első hivatalos futam előtt a 49 versenyzőből álló magyar válogatott már belakta a pályát.

Bár az ifik busza kedden kifelé menet lerobbant, de hamar megérkezett a mentesítő járat, így estére a csapat szerencsésen megérkezett Poznanba, ahol az időjárás jelenleg sokkal kedvezőbb, mint itthon. 

“Az érkezésünk előtt nagy felhőszakadás volt, a hőmérséklet 19-20 fok lehetett, még egy kicsit fáztunk is - kezdi beszámolóját Makrai Csaba utánpótlás kajak szövetségi kapitány. - Ma is esett egy kis eső, de délutánra így 24-25 fok lett, ha ilyen marad, ebben sokkal 

kellemesebb lesz versenyezni,

mint amilyen az otthoni kánikulában lett volna. Szerencsére szél nincs, a szokásos szálláson vagyunk, ami három hete a felnőtteknek is megfelelt, mindenki jól érzi magát. 

Nagy mezőnyökkel rajtol az utánpótlás Eb

Szerdán délelőtt lezajlott a magyarok hajóinak hitelesítése, a versenyzők elvégezték a finomhangolásokat, és kipróbálták a helyi Málta-tavat, valamint a pálya rajtgépeit is. 

“Minden versenyzőt sikerült a versenyre benevezni, illetve átnevezni, miután az utolsó pillanatban rendeztük a válogatót, így sok ilyen adminisztratív feladatunk volt. A srácok még ma délután is ismerkednek a pályával, szokják a vizet, és várják a holnap kezdődi versenyt.

Nagy mezőnyökkel rajtol az utánpótlás Eb

Az utánpótlás szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy a legeredményesebb nemzetek minden eddiginél komolyabb csapattal neveztek be az idei Európa-bajnokságra. 

“Az csak az egyik ok, hogy a tavalyi év gyakorlatilag kimaradt, így most szívesebben jött mindenki. Vannak olyan másodéves ifik, akik először indulnak a korosztályos nemzetközi mezőnyben. Másrészt az Európa-bajnokság, és a szeptemberi világbajnokságon idén időben nagy távolságra van egymástól, így 

mindkét nagy eseményre külön felkészülési ciklussal lehet ráhangolódni.

Jó mezőnyökre, és komoly csatákra számíthatunk.” - tette hozzá Makrai Csaba. 

Nagy mezőnyökkel rajtol az utánpótlás Eb

A legtöbb induló nemzethez hasonlóan a magyar csapat is a legjobb ifjúsági és U23-as versenyzőivel szerepel a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon.

Holnaptól a futamok élő közvetítését itt, az eredményeket pedig ezen a felület lehet majd követni.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók