Meglepetés a maraton vb válogatón

Az idei versenyszezon hajrájához érve maratonistáinkra szegeződik főként a figyelem. Hétfőtől szerdáig Tokaj ad otthont a maraton szakág felnőtt, U23 és ifjúsági világbajnoki válogatójának. Az első két napon az egyes számokat bonyolították le, és férfi kajak rövidkörön borult is a papírforma, a győztes ugyanis a még csak 18 éves Kolozsvári Brúnó lett.

A Graboplast Győri VSE versenyzője – aki nem mellesleg a 20-szoros maraton világbajnok Csay Renáta fia – a 3,4 kilométeres verseny végén közel öt másodperccel előzte meg klubtársát, a szám favoritjának számító Boros Adriánt. A fiatal tehetség tavaly ifjúsági korosztályban párosban világbajnok, egyesben pedig ezüstérmes lett, most viszont már a felnőttek ajtaján kopogtat, igen erőteljesen. 

Meglepetés a maraton vb válogatón

Boros Adrián kedden a klasszikus 30 kilométeres távon javított, ahol már nem akadt legyőzője. Mögötte a tavaly ifjúsági K-1 és K-2-ben is világbajnoki címet szerző Sellyei Csanád lett a második, Péli Zalán pedig a harmadik.

Meglepetés a maraton vb válogatón

A nőknél a várakozásoknak megfelelően kimagaslott a mezőnyből Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) és Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri VSE). Kettejük külön párharcából rövidkörön és a 26 kilométeres hosszútávú versenyen is Kiszli került ki győztesen. 

Meglepetés a maraton vb válogatón

A kenusoknál rövidkörön a férfiaknál Simon Sebestyén (Lágymányosi Spari) nagy fölénnyel ért elsőként a célba, több mint fél perccel megelőzve Fodor Nicholast (KKNKKA). A keddi hosszútávú versenyen sem született meglepetés, itt a kilencszeres világbajnok Kövér Márton (Budapesti Honvéd SE) könnyedén nyert, mögötte Horváth Márton (UTE) lett a második.

Meglepetés a maraton vb válogatón

A hölgyeknél Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari) duplázott. Rövidkörön a 2005-ös születésű Kis-Batka Imola Johanna (Szolnoki Sportcentrum), a 16 kilométeres távon pedig Bonyai Regina (Mogyi Bajai Vízisport Klub) lett az ezüstérmes. 

Meglepetés a maraton vb válogatón

Kedden délután az U17-U18-as ifjúsági korosztály is bemutatkozott. Kolozsvári Brúnó itt is remekelt igaz nagy csatára késztette őt a szintén győri Varga Olivér. Kenuban a fiúknál a hazai környezetben versenyző Soltész Péter (Vízisport Club Tokaj) nyerte a 18 kilométeres futamot, őt követte Pluzsik Mihály (Szentendrei Kajak-Kenu SE). A lányoknál 11 kilométeren Hegedűs Karolina Dóra (Váci Karakán) volt végzett az élen, az ezüstérmet itt Szkárosi Laura (CSKKE) nyakába akasztották.

A nap egyetlen páros versenyét ifjúsági lány K-2-ben a Horváth-testvérpár,  Maja és Kata (Tiszaújvárosi KKSE) nyerte, megelőzve Molnár Kinga, Józsa Hanna (Lágymányosi Spari, UTE) kettőst, akik egyébként mindketten még csak 16 évesek.

A válogató szerdán a női ifjúsági K-1, illetve a páros versenyszámokkal zárul majd. A világbajnokságot szeptember 29. és október 2. között rendezik a portugáliai Ponte de Limában. A szokásoknak megfelelően egy nemzet versenyszámonként két egységet is nevezhet.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók