„Londonban bőgtem a férfi négyes után!”

Minden idők legsikeresebb kajak-kenu edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin szép emlékeket őriz az elmúlt évtizedekből. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Edzői Életműdíjával is kitüntetett, Arany Érdemérmes mesteredzővel a Millenáris Parkban megtekinthető Világraszóló bajnokaink - 177 mesés győzelem című kiállítás megnyitóján beszélgettünk, ahol elmondta, hogy trénerként egyetlen kivételtől eltekintve, sosem izgult az olimpiákon.

„Nekem tetszik ez a kiállítás, örülök, hogy megrendezték. Nagyon sok más sportágban tevékenykedő emberrel is találkoztam, akik olyan idősek, mint én. Ilyenkor arra gondolok, hogy nem öregszünk, csak idősödünk.” – kezdte a sportág berkein belül Kati néniként ismert mesteredző, akivel tanítványa, a kétszeres olimpiai bajnok Kőbán Rita 1996-os atlantai hajója mellett beszélgettünk.

Fábiánné Rozsnyói Katalin 2018-ban az első magyar edző volt, aki megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Edzői Életműdíját, elismerve több évtizedes munkáját, amelybe versenyzőként egy olimpiai ezüstérem, edzőként pedig 11 olimpiai, 84 világbajnoki és 70 Európa-bajnoki érem fért bele. A sikereket megannyi szép emlék és fotó őrzi, ezeket Kati néni épp mostanság igyekszik összegyűjteni.

„Londonban bőgtem a férfi négyes után!”

„Sok régi emlék felelevenedik bennem, elő is vettem a telefonomat fényképezni. Szeretnék egy olyan albumot csinálni, mint amilyen a férjemnek, Fábián Lászlónak volt. Ő kettőt is csinált, egyet magának, egyet pedig a szüleinek. Én is szeretnék egyet, amelyben az én versenyzőim, és még az én versenyzési időszakomból lévő fényképek vannak.”

Kati néni az 1968-as mexikói olimpián Pfeffer Annával K-2 500 méteren nyert ezüstérmet. Később edzőként elmondása szerint, mindig óriási nyugalommal utazott az ötkarikás játékokra, hiszen úgy érezte, a felkészülések ideje alatt minden tőle telhetőt megtett.

„Londonban bőgtem a férfi négyes után!”

„Ott már nem én versenyeztem, így a futamokat is teljes nyugalommal néztem végig. Emlékszem 1992-es barcelonai női négyes döntőre. Vajda Vilmos az akkori szövetségi kapitány majd kiugrott a bőréből, mindig lökdösött, hogy 

te Kati, Kati, hát téged nem érdekel? Mondtam dehogynem, csak én tudom, hogy mi lesz a vége.”

„Londonban bőgtem a férfi négyes után!”

Akkor a Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika, Kőbán Rita alkotta egység olimpiai bajnok lett. Kati néni a nagy döntők előtt legtöbbször már nem instruálta a tanítványait, hiszen ahogy vallja; egy világverseny olyan, mint egy vizsga, ahová már a tanár sem kísérheti el a diákjait. Az évtizedek alatt azért mégis volt egy futam, amelyen a sziklaszilárd keménységéről ismert legendás tréner is elérzékenyült.

„Törött csuklóval voltam kint a londoni olimpián, ahol a férfi négyes (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel – a szerk.) második lett. Előtte soha nem mentem a versenyzőimhez közel, mikor vízre szálltak, de itt nem bírtam megállni, lementem a stégre, és odasúgtam nekik, hogy értem is hajtsatok. Ezt Kamera (Kammerer Zoltán) azóta sem felejtette el, és mindig elmondja, hogy ilyen buzdítást soha nem kapott. 

Amikor beértek, én a parton bőgtem.

Az ember nem tud változtatni a természetén és a habitusán. Én ilyen vagyok, ilyen maradok, így idősödöm.” - tette hozzá Kati néni.

„Londonban bőgtem a férfi négyes után!”

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók