Kurucz és Rendessy is győzött, aranyeső K-1 1000 méteren

Nyolc aranyérmet szerzett a magyar küldöttség az ORV péntek délelőtti döntőiben. Férfi K-1 1000 méteren a 17 éveseknél Kurucz Levente nagy csatában győzte le Kövesdi Patrikot. A legidősebbek között győzni tudott Tamási Zsombor, és az ifjúsági olimpiai bajnok Rendessy Eszter is, aki újra Kőhalmi Emesével “meccselt” egy nagyot.

Óriási hátszélre keltek ma a fiatalok a Maty-éren. A délelőtt a kajak és a kenu egyes 1000 méteres döntőkről szólt. Férfi K-1 1000 méteren, U15-ben az év egyik nagy felfedezettje, Kovács Bendegúz rajt-cél győzelemmel indította napot. 

„Az idény elején még nem számítottam rá, hogy idáig eljuthatok, de most nagyon boldog vagyok. Fizikálisan és mentálisan is sokat fejlődtem. A hátszél csak az utazó tempónál zavart, de összességében elégedett vagyok.” – nyilatkozta az aranyérmes. Ugyanebben a számban Herda Viktor harmadik lett.

A 16 éveseknél Panyik Zsombor féltávnál állt az élre és végül bő három másodpercet vert a második helyen célba érő Ozsgyáni Bencére.

 

Kurucz és Rendessy is győzött, aranyeső K-1 1000 méteren

 

„Tudatosan építettük fel ezt a futamot az edzőmmel és minden úgy történt, ahogy megbeszéltük. Délután még indulok 500 párosban és a későbbiekben 500 egyesben, de alapjában a fő számom az 1000 méter lesz a későbbiekben.” – értékelt a futam után Panyik Zsombor.

Az U17-esek fináléja Kurucz Levente és Kövesdi Patrik külön párharcát hozta. Az idén egyesben mindhárom távon magyar bajnoki címet szerző Kurucz végül 34 századdal bizonyult jobbnak.

 „Kicsit zavart a szél a verseny alatt és nehéz volt tartani a tempót, de nagyot ismét 

nagyot meccseltünk Patrikkal.

 A 200, az 500 és az 1000 méter is fontos számomra. A nyáron beteg voltam, de az edzőmnek köszönhetően sikerült ismét jó formába kerülnöm.” – mondta a Kurucz Levente.

A legidősebbeknél is folytatódott a magyar dominancia. Tamási Zsombor végig vezetve, 3:38:54-es idővel tette teljessé az aranykollekciót a királykategóriában.

Az U15-ösök C-1 1000 méteres fináléja volt az első az idei ORV-n, ahol nem egy magyar nyakába akasztották az aranyérmet. A győztes moldáv kenust, két magyar, Juhász István és Palla Bálint követte.

Kurucz és Rendessy is győzött, aranyeső K-1 1000 méteren

Női kajak egyes 1000 méteren minden korosztályban kettős magyar siker született. A serdülők döntője a Rékák csatájáról szólt, végül Kiskó Réka fél másodperccel előzte meg Nemes Rékát.

„Szerintem a rajtom meghatározta a verseny végkimenetelét, úgy gondolom itt mindig az elején dől el ki hányadik helyért küzdhet. A 200 méter a kedvencem, de az 500 is közel áll hozzám, ezeken is szeretnék nyerni." - árulta el Kiskó Réka az eredményhirdetés után.

Kurucz és Rendessy is győzött, aranyeső K-1 1000 méteren

Ugyanebben a számban, U18-ban az ifjúsági olimpiai bajnok Rendessy Eszter visszavágott Kőhalmi Emesének a magyar bajnokságon K-1 1000 méteren elszenvedett vereségéért és remek hajrájának köszönhetően aranyérmes lett.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók