Mégse

“Korábbi versenyzőim most is velem vannak a Tiszán”

Közel 50 éve, 1972 óta dolgozik Szegeden, a 90-es évek végén az ország legeredményesebb utánpótlás-edzője volt, tanítványai sorra nyerték a korosztályos világversenyeket. Hiába ment nyugdíjba 2014-ben, egy év pihenés után visszatért, és újra eredményes csapatot formált. Váradi Márton április 19-én ünnepli 70. születésnapját.

Hír

“1964-ben egy barátommal mentünk le az akkori klub, a SZEAC vízitelepére, mert meg akartunk tanulni kajakozni. Balogh Artúr lett az edzőnk, aki rávett arra, hogy ne csak kajakot, hanem a kenut is próbáljuk ki, aminek a szüleim nagyon örültek, mert a sportágat nem ismerve attól féltek, hogy a kajakba egy borulásnál beszorulhatok” – kezdi beszámolóját Váradi Márton.  

Végül az eredményeit, mint versenyző, kenusként érte el, a serdülő és az ifjúsági korosztályban a válogatottságig vitte, a bajnokságokon is jól szerepelt, pályafutását mégis korán, körülbelül 20 évesen lezárta.

“Akkoriban a klubnál kevés volt a kenu, ez az egyik oka, amiért korán befejeztem a versenyzést, de őszinte leszek, kicsit lusta is voltam. Ráadásul 1970-ben Budapestről Szegedre került edzőnek az olimpiai ezüstérmes Kemecsei Imre, akivel nagyon jó barátok lettünk. Két éven keresztül ültem mellette, mint segédedző, tőle rengeteget tanultam, ő volt az, aki megfertőzött a szakma szeretetével. Aztán 1972-től már saját utánpótlás csapatot vihettem.”

A sportág tömegesítése Szegeden éppen a 70-es évek második felére tehető, a helyi klubnál Váradi Márton rengeteget tett azért, hogy a kajak-kenu a város egyik legnépszerűbb sportága lett. A fiatal mester férfi kajakos tanítványai először a 80-as évek közepén értek el komoly nemzetközi eredményeket, amikor Petrovics Béla és Szabó Gábor Kubában K-2 500, és 1000 méteren is aranyérmet szerzett az IBV-n, ami legalább akkora fegyvertény volt akkoriban, mint manapság ifjúsági világbajnokságot nyerni. Innentől egészen a 2000-es évek elejéig Váradi Márton tanítványai arattak az utánpótlás-világversenyeken.

“Még a 90-es évek elején a változások szele engem is elért, és SZTIHE (Szőke Tisza Ifjúsági Hajós Egylet) néven csináltam egy magán kajak-kenu klubot. Hamar sikeresek lettünk, 4-5 év után már nagyon erős kajakos csoportom volt. Aztán ez a társaság beolvadt a nagy szegedi klubba, és 1995-től hat szezonon át minden minden évben volt olyan tanítványom, aki dobogóra állhatott korosztályos Európa-, vagy világbajnokságon. Sőt 1996-ban az egyik női versenyzőm még az olimpiára is kijutott, Terhes Bea együtt volt tartalék Atlantában a később három olimpiai aranyéremig jutó Kovács Katalinnal.”

Ebben az időszakban Váradi Márton számított a legeredményesebb utánpótlásedzőnek Magyarországon, többször kapta meg az év legjobbjának járó díjat, a 2000-es évek elején még a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) férfi kajak szakági edzőjeként is dolgozott. Versenyzői közül kiemelkedő eredményeket ért el Molnár Péter, aki nyert korosztályos Európa-, és világbajnokságot, Pusztai István, Börcsök Balázs, és az NKM Szeged jelenlegi szakmai vezetője, az egykori olimpikon Sík Márton is.

“A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy

egykori tanítványaim közül rengetegen maradtak a sportágban

mint edzők, vagy mint vezetők. Jó a kapcsolatom velük, ott vannak ők is a Tiszán velem együtt, és kikérik a véleményem, ez pedig fantasztikus érzés.”

A szegedi klubtól 2013 után ment nyugdíjba, de csak egy évig tudott pihenni. 2014 óta újra a saját maga alapította klub, a SZTIHE edzője, munkáját ma már hobbinak tartja, ennek ellenére csoportja egyre eredményesebb. Sikerei titkának azt tartja, hogy nemcsak a versenyzőkkel, hanem a szülőkkel is próbál együttműködni.

“Miután nyugdíjba mentem, 2014-ben vettem egy motorcsónakot, és próbáltam elfoglalni magam, de nem találtam a helyem, ezért újra elkezdtem kicsikkel foglalkozni. Korábban az edzői munka mellett mindig csináltam valami mást is, úszóházat üzemeltettem, vagy kocsmám volt, ma már semmi mással nem foglalkozom,

az edzősködés a szenvedélyem.

Még a jelenlegi járványhelyzetben is várom a gyerekeket a Tiszán, de azért óvatos vagyok. Nem a vízitelepről indulok a motorossal, hanem máshol szállok vízre, és csak messziről figyelem, ahogy egyénileg eveznek. Ma már sokkal közelebb engedem az edzésekhez a szülőket is, mint korábban. Gyakran együtt mennek a gyerekkel futni, vagy evezni, ami ebben a helyzetben nagy előny. Szegeden annyira népszerű a kajak-kenu, hogy majdnem minden családban van olyan, aki korábban közénk tartozott. Valószínűleg valamit jól csinálhatok, mert a gyerekek sokszor a pihenőidőben is lejönnek a telepre edzeni. Az eredményeink évről-évre javulnak, egyre közelebb vagyunk a nagy klubokhoz, ezért kezdek attól tartani, hogy engem is újra elkap a gépszíj, pedig az én koromban már nem kéne. A versenyzőimnek azért persze be van ígérve a négy-nyolc év múlva kezdődő olimpia,

amíg ők fejlődni akarnak, addig folytatom a munkát velük.”