Kiss Péter szerezte az első aranyat

A paraversenyzőknek hála már az első napon szépen gyűjtögette az érmeket a magyar válogatott a szegedi gyorsasági világkupán. Péntek délután megszületett az első arany is férfi KL1 200 méteren. Az épeknél Kopasz Bálint 500-on is döntőbe jutott, és erődemonstrációt tartott az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupáros is.

A paraversenyzők délután is kitettek magukért. KL1 200 méteren a világbajnok és már paralimpiai kvótát is megszerző Kiss Péter szerezte a magyar csapat első aranyérmét az idei világkupán.

„Most sem a rajtommal nyertem meg a versenyt az biztos, kicsit megzavart a nagy szél, de aztán 

fel tudtam venni a tempót.”

 – kezdte a friss világkupa győztes. - 52 másodperc alatt teljesítettem a távot, ami ekkora szembeszélben jónak mondható – mondta Kiss Péter, aki még mindig csak 17 éves, de tavaly óta a paralimpiai aranyra is az esélyesek között tartják számon. - Azt érzem, hogy tudok még ennél többet is. Az, hogy a paralimpiát elhalasztották, kettős érzéseket vet fel bennem, hiszen egyrészt van még időm fejlődni, másrészt viszont az iskolát sem hanyagolhatom el, muszáj lesz ott is a maximumot teljesítenem” – zárta mondandóját.

Kiss Péter szerezte az első aranyat

Kiss mögött ugyanebben a számban Suba Róbert harmadik lett. KL2-ben két magyar is a legjobb háromban végzett. Rozbora András ezüst, míg Rescsik Csaba bronzérmet szerzett. KL3-ban Kiss Erik harmadikként ért célba.

Kiss Péter szerezte az első aranyat

A hölgyeknél szintén 200 méteren Pulai Erika KL1, Varga Katalin KL2, Molnár Nikoletta pedig KL3 kategóriában lett ezüstérmes.

„Hosszú szezon volt ez és félúton elveszni látszott minden, nagyon nehezen tartottuk magunkat, de szerencsére sikerült ezt a világkupát megrendezni. Sok mindenben kell még fejlődni Tokióig. Az időjárás sem volt a legjobb, így nem tudom megmondani igazán, hogy mire vagy képes, de úgy érzem sok van még bennem – nyilatkozta Varga Katalin, aki kitért arra is, hogyan várja szombaton a sportág történetének első 500 méteres versenyét. - Nem nagyon edzettünk erre a távra, de tetszik. 

Meglátjuk, hogy bírom majd,

 akár azt is elképzelhetőnek tartom, hogy jobb lehetek rajta, mint 200-on, de edzéstávnak se rossz a sprintre” - tekintett előre a szegedi klasszis.

Kiss Péter szerezte az első aranyat

Az épeknél Kisbán Zsófia és Bragato Giada is remek délutánt tudhat maga mögött. A két fiatal kenus előbb egyesben, majd nem sokkal később egymás oldalán párosban is döntőbe jutott 500 méteren. Utóbbi számban a Gönczöl Laura, Opavszky Réka alkotta egység is finalista.

Kiss Péter szerezte az első aranyat

Hasonlóan kétszer ült hajóba délután Kőhalmi Emese és Bodonyi Dóra is. Kajak egyesben a középfutamba, míg párosban egymás oldalán rögtön a döntőbe kvalifikálták magukat. Sikerült javítania délelőtti hibáját a Szellák Szabina, Zupkó Vanda párosnak, így K-2 női 500 méteren két magyar egységnek is szurkolhatunk majd a fináléban.

„Szerintem az előfutamról ne beszéljünk, a lényeg, hogy ott nem borultunk. A középfutam inkább biztonsági evezés volt. Örülünk, hogy felvettük a versenyt a nálunk jóval idősebbekkel is, innentől kezdve nekünk minden ajándék” – nyilatkozta Szellák Szabina.

Kiss Péter szerezte az első aranyat

C-1 1000 méteren az első középfutamban rögtön egymás mellé került Kiss Balázs és Bodonyi András. Sokáig úgy tűnt, hogy az orosz Pervukhin mögött mindkét magyar bejuthat a döntőbe, ám a cseh Dvorak nagyon megnyomta a hajrát, így a két magyarnak egymással kellett csatáznia. Ugyan csak 16 századdal, de végül Kiss Balázs örülhetett a végén.

„Nehéz verseny volt, nagyon elfáradtam. Sajnálom, hogy így sikerült a befutó, de örülök, hogy ott vagyok a döntőben. Remélem, hogy enyhül a szembeszél holnapra, mert nehéz így evezni. Nagyon erős a nemzetközi mezőny, de úgy gondolom, hogy egy jó felkészüléssel jövőre 

a kvótáért harcban lehetek majd.”

Kiss Péter szerezte az első aranyat

Kopasz Bálint a délelőtti 1000 méter után, délután 500-on is meggyőző teljesítménnyel jutott döntőbe, ahol ott lesz mellette a szám másik magyarja, Birkás Balázs is.

„Talán az 1000 méter nehezebb volt, mint az 500 a szembeszél miatt– kezdte Kopasz Bálint. - Egy kicsit fáradtabb vagyok most, mint tavalyi világbajnokságon, hiszen október óta szinte végig keményen edzettem. A világkupa után biztos, hogy pihenni fogok, de most nagyon örülök, hogy itt lehetek” -  mondta a világbajnok, aki arra is kitért, zavarja-e, hogy az utóbbi időben folyamatosan Varga Ádámmal hasonlítják össze. - Örülök neki, hogy szoros csatákat vívunk Ádámmal, aki jelenleg kicsivel jobb formában van, mint én. Várom a holnapi 1000 méteres döntőt, egyáltalán nincs negatív hatással a hangulatomra, hogy sokan arra kíváncsiak, én vagy Ádám lesz-e a jobb. Holnap minden kiderül.”

Kiss Péter szerezte az első aranyat

Férfi kenuban a nemzetközi elitben is rögtön letette a névjegyét az Adolf Balázs, Fejes Dániel egység. Az összes edzésversenyt és az országos bajnokságot is megnyerő páros előfutamát egy hajóhosszal megnyerve jelentkeztek be az aranyért C-2 1000 méteren.

Kiss Péter szerezte az első aranyat

„ A második 500 szerintem nekünk a legerősebb a mezőnyben és igazából a szembeszél sem zavart, mert ilyenkor sokkal hosszabbnak tűnik a táv és az állóképességünk nagyon jó a többiekhez képest” – mondta Adolf Balázs a futam után.

A Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás-duónak ugyanebben a számban a középfutamban is rajthoz kell még állnia.

Férfi K-2 1000 méteren a rutinos Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és a fiatalabb Noé Zsombor, Dombóvári Bence alkotta egységre is vár még egy középfutam a fináléba kerülésért.

Kiss Péter szerezte az első aranyat

Az első nap utolsó futamai mix párosokról szólt. Kenu 200 méteren az országos bajnok Molnár Csenge, Hajdú Jonatán és a Kisbán Zsófia, Fekete Ádám, míg a kajakosoknál a Kiss Blanka, Apagyi Levente, valamint a Lucz Anna, Csizmadia Kolos egység is döntős.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók