Kiss Péter fölényes győzelme

Megvédte Európa-bajnoki címét Kiss Péter Pál a KL1-es kategóriában, a szám másik magyar indulója, Suba Róbert bronzérmet szerzett. Érmet nyert Varga Katalin is, aki a világkupa-ezüstje után az Európa-bajnokságon is második lett. Ezzel a para-válogatott, messze túlszárnyalva az elvárásokat, két nap alatt négy érmet gyűjtött.

Kiss Péter Pált továbbra sem tudják megközelíteni a riválisai KL1-ben. A világ és Európa-bajnok jól rajtolt, még az sem tudta megzavarni, hogy az indítógép hibája miatt közel 30 percet csúszott a futama, és a döntő alatt méterről méterre növelte előnyét a célig, ezzel megvédte Európa-bajnoki címét. A második az olasz Farias, a harmadik pedig a szintén egyre jobb formába lendülő Suba Róbert lett. 

“A rajt előtt voltak nehézségek, mert elromlott a gép, a várakozás eléggé megviselt, ezért kicsit beragadtam az elején. - mondta Kiss Péter. - Utána szerencsére végig bírtam a pályát, ez meghozta a gyümölcsét. 

Mindig van mit csiszolni,

a technikám jó, de a rajtomon, és az állóképességemen lehet még javítani. Azt hiszem, hogy összeségében a paralimpiára rendben leszek.” - tette hozzá a világbajnok, aki arról is beszélt, hogy három hónappal a tokiói játékok előtt, továbbra is jól viseli az esélyesség terhét. 

KL2-es női kajakban Varga Katalin a világkupa után az Európa-bajnokságon is érmet szerzett. A riói paralimpia negyedik helyezettje ezúttal is a Szegeden aranyérmes német Adlertől kapott ki, de most már nem egy másodperccel, hanem mindössze hét (7!) századdal volt lassabb, mint nagy riválisa. A szám bronzérmese ezúttal is az ukrán Lahutenko lett.

“Volt egy kézsérülésem, ami már javulófélben van, ez az oka annak, hogy sokkal közelebb tudtam kerülni a német versenyzőhöz - mondta Varga Katalin. - 80 százalékig vagyok elégedett ezzel a futammal, a rajtban is több van, és a pálya végében is, van mit csiszolni, de 

a paralimpiáig még sok idő van.”

Női KL3-ban Molnár Nikoletta szoros versenyen lett ötödik, Kiss Erik egy nagyon erős KL3-as döntőben hatodik, Rozbora András a dobogóról éppen lemaradva negyedik helyezést szerzett KL2-ben, míg a legsérültebb kajakos hölgyek mezőnyében Pulai Erika ötödikként ért célba, de őt a döntő után a versenybírók kizárták. 

Még a kontinensviadal előtt Weisz Róbert, parakenu szövetségi kapitány arról beszélt, hogy két érmet vár Poznanban, ehhez képest négyet nyert a csapata, így a magyar válogatott magabiztosan várhatja a tokiói paralimpiát, amelyen hat versenyzővel vesz majd részt.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók