Idén bemenne 3.20 alá ezer méteren

Hiába lett olimpiai bajnok, Kopasz Bálint elszántsága mit sem változott. A 24 éves kajakos december elején kezdte meg a felkészülést, igaz az élsportolói mindennapokhoz ezen a héten tért vissza. Úgy érzi, sikerült teljesen kipihennie magát, idei tervei között szerepel, hogy három perc húsz másodpercen belüli idővel teljesítse a K-1 1000 métert.

„Valójában már egy hónapja megkezdtem a felkészülést, ettől a héttől azonban újra élsportolói szinten végzem a munkát. – kezdte Kopasz Bálint. -  Napi két edzésem van, az időszaknak megfelelő munkát végzem, futás, úszás és kondi, kiegészítve nyújtással és gyógytornával. 

Fizikálisan és mentálisan is jól érzem magam,

igaz a két és fél hónapos pihenőm alatt bejártam az országot, annyi eseményre hívtak, de azért tudtam pihenni is.”

A Győr olimpiai bajnok kajakosa jelenleg otthon, Algyőn készül, csak úszni jár át a közeli Hódmezővásárhelyre.  A motivációja nem csökkent, ugyanakkora elánnal készül az idei szezonra, mint ahogy tette azt az elmúlt években is. 

Idén bemenne 3.20 alá ezer méteren

„Továbbra is ugyanolyan keményen készülök, mint az olimpia előtt. Az étkezésben bevezetek pár újdonságot, és a gyógytornát is igyekszünk fejleszteni, hogy elkerüljenek a sérülések. Továbbra is a kajakozás körül forog az életem, egészséges vagyok, jól érzem magam, szeretem a közeget, boldog vagyok, hogy így készülhetek az idei fő versenyekre.”

Tokióban a világ legjobb időeredményével győzött K-1 1000 méteren. A királyszámban már minden elért, ami lehetséges, ennek ellenére idén szeretné megjavítani 3:20.643 perces idejét.

„Bizonyítani szeretném, hogy ennél is többre vagyok képes. Nagyon fiatal vagyok, bőven tudok még fejlődni,

az idei célom, hogy bemenjek három húsz alá.

Igaz, az olimpián erős hátszél volt, de úgy érzem hasonló körülmények között ennél jobb időt is tudok evezni. Tele vagyok energiával, ha idén ez mégse sikerülne, megpróbálom jövőre.”

Idén bemenne 3.20 alá ezer méteren

Bálint már egy edzőtáboron is túl van, még decemberben Csizmadia Kolossal három hetet készültek Las Vegasban. Azt mondta, hasznos munkát tudott elvégezni, amihez a körülmények is kiválóak voltak.

„Először jártam Vegasban, de remélem nem utoljára. Nagyon szép környezet vett körül, nyolc kilométeres köröket eveztünk, de egyáltalán nem éreztem monotonnak a kajakozást. Kondizni is tudtam, a terem csak 10-15 percre volt a szállásunktól. Azt nem mondom, hogy idejövünk melegvízi edzőtáborba, de remélem lesz még alkalmam eljutni erre a csodás helyre.”

Idén bemenne 3.20 alá ezer méteren

Kopasz Bálint az egyes mellett természetesen a párosra is nagy hangsúlyt fektet majd az idei szezonban, de hogy kivel ül végül össze, az még a jövő zenéje.

„A négyest most elengedem, a páros miatt viszont az ötszáz egyesre is fókuszálok. Még nem tudom kivel fogok összeülni, szeretném látni, hogy ki hogyan megy egyesben, de biztos, hogy olyasvalakit fogok választani, aki hozzám hasonlóan teljesít majd.” – tette hozzá az olimpiai bajnok.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók