Gyászhír: Elhunyt Hideg István

Fájdalommal tudatjuk, hogy Hideg István (becenevén Ibrinkó, 1937 – 2017) kenus sporttársunk életének 80. évében váratlanul elhunyt.

A hajdani VTSK versenyzője 1957 – 1960 között négyszeres magyar bajnok volt 4X500 m-es váltóban, Parti János, Dömötör Gyula, Sziklenka László, Cselényi István, Major Ferenc társaságában.

Néhány évig tagja volt a magyar kajak-kenu válogatottnak, részt vett országok közötti viadalokon is, pl. 1957 júniusában a Vastervikben rendezett svéd-magyar versenyen, amelyen egyes kenuban nyert, továbbá 1960-ban a Balatonfüreden rendezett magyar-német versenyen. Sportpályafutását a 60-as évek közepén abbahagyta, életét munkájának és családjának szentelte.

Hamvasztás utáni búcsúztatójára Maglódon a köztemetőben kerül sor 2017.december 15-én, pénteken délután 13 órakor. Várjuk barátait, sporttársait, mindazokat, akik ismerték és szerették, tisztelték Őt. Egy-egy szál virággal fejezzük ki részvétünket!

A maglódi köztemető megközelíthető gépkocsival a Mendei úton, a 31. sz. főútnál, vagy sárga távolsági busszal az Örs-vezér térről, az Árkád sarkától  a Gyömrő,Monor felé 11:45-kor induló járattal, melyről a maglódi benzinkútnál kell leszállni.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók