Mégse

Felmérték, ki, hol tart

A para szakágnak maraton magyar bajnokságot, a kajak serdülő és ifi korosztálynak pedig edzésversenyt rendeztek a hétvégén Szolnokon. A szövetségi kapitányok elsősorban a versenyzők felkészültségi állapotára voltak kíváncsiak, hiszen a parások három hét múlva a poznani Világkupán szerepelnek, míg az ifi kajakosok számára előbb Szegeden lesz egy tájékoztató, majd utána jön az első világbajnoki válogató.

Hír

Szombaton a para szakág maraton magyar bajnokságának döntőivel indult a program a Holt-Tiszán. Minden sérültségi kategóriában öt kilométer volt a versenytáv. Hajdu Botond, para szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal, és bár a válogatottból voltak hiányzók, örült, hogy új nevek is feltűntek a vízen.

„Amellett, hogy ez egy verseny volt, 

elsősorban inkább egy közös edzésnek fogtam fel. 

Összevont rajt volt, így kategóriától függetlenül mindenki kicsit meghajthatta magát. Varga Katalin és Rozbora András sérülés miatt most nem volt itt, Kiss Péter Pál pedig három hónapos kihagyása után néhány hete szállt vízre, így neki talán jól is jött most ez a hosszabb evezés. A 2006-os születésű kaposvári Rajnics Benedeket most először láttuk versenyezni, sőt KL3-ban harmadik lett, illetve a szegedi Boldizsár Dalma is jól teljesített.” – mondta Hajdu Botond.

Felmérték, ki, hol tart

A kapitány szerint bár többeknél látszódott, hogy nem volt zökkenőmentes a felkészülés, jókor jött ez a verseny, hiszen sűrű időszak következik a válogatott életében.

„Jövő héten lesz egy edzőtáborunk Dunavarsányban, utána pedig május végén jön a poznani Világkupa, ami Kiss Petinek és Pulai Erikának a klasszifikáció szempontjából is fontos állomás. Senkitől sem várunk csúcsformát, ha most szerényebbek is lesznek az eredmények, akkor sem lesz még okunk az aggodalomra.” – tekintett előre a para szövetségi kapitány.

Felmérték, ki, hol tart

A hétvége további részében a serdülő és ifi kajakosok vették birtokba a Holt-Tiszát. Az edzésversenyen szombaton egyesben 3x1000, vasárnap pedig 3x2000 métert kellett teljesíteni a fiataloknak. A hétvége során mintegy 140-en mérték fel, hogy hat héttel az első világbajnoki válogató előtt hol tartanak a felkészülésben.

„Ez a két nap azt gondolom, számunkra is jól megmutatta azt, hogy ki, milyen felkészültségi szinten van. – értékelt Makrai Csaba kajak utánpótlás szövetségi kapitány. – Igazából nem is azon volt a hangsúly, hogy melyik távon ki győzött, hanem hogy kik azok, akik képesek három jó pályát menni egymás után. Külön figyeltem azt is a kétezer méterek során, hogy ki, hogyan taktikázik, helyezkedik, vizezik, vagy fordul, ugyanis a vb-n lesz majd ötezer méteres versenyszám is. Az pedig külön öröm számomra, hogy egy-két sérült és beteg kivételével 

szinte a teljes utánpótlás megmutatta magát.”

 

Felmérték, ki, hol tart

A lányoknál ezer és kétezer méteren is a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzője, Nemes Réka nyerte az A-döntőt, a fiúknál ezren a Tatai Hódy sportolója, Hidvégi Hunor, kétezren pedig a Váci Kajak-Kenu SE ifi vb-bronzérmese, Aradi Álmos nyert. A kapitány mellettük más versenyzőket is dicsért. 

„Nemes Réka kiválóan teljesített mindkét távon, de kiemelném Pólai Petrát, aki második lett ezren, valamint két 2007-es születésű versenyzőt, Debreczeni Lora Scarlettet és Horváth Katát is. A fiúknál ezer méteren dominált Hidvégi Hunor, de Kollek Bálint is dicséretet érdemel. Aradi Álmos győzelme kétezer méteren egyrészt elvárt volt, másrészt azonban az ő felkészülése korántsem volt sima, nehezen jött formába, de itt most nagyon jó teljesítménnyel rukkolt elő.”

Felmérték, ki, hol tart

A parakenu maraton magyar bajnokság és a kajak edzésverseny részletes eredményeit ide kattintva lehet megtekinteni.