Felbomlott a világbajnok páros

Hétvégén rendezik a Graboplast Maraton Magyar Bajnokságot Győrben. A verseny egyben válogató a szakág nyári Európa-bajnokságára, valamint a szeptemberi világbajnokságra is az ifjúsági, az U23-as és a felnőtt korosztályban. A párosban felnőtt vb-címvédő Boros Adrián és Solti László ezúttal más partnerrel áll rajthoz.

Péntektől vasárnapig a tavaly szeptemberi, nagy sikerű maraton világbajnokság helyszínén, a győri Aranyparton rendezik meg az országos bajnokságot a szakág számára. A legkisebbektől a mastersekig több mint 1700 sportoló áll majd rajthoz versenyen, ami egyértelmű szakági rekord. A „nagyoknál” a bajnokság egyben válogató a spanyolországi Európa—bajnokságra és első válogatónak számít az őszi brandenburgi világbajnokságra is.

„A tavalyi felnőtt világbajnokságon sikeresen szereplő egységek zöme rajthoz áll a hétvégi versenyen egyesben és párosban is – mondta Weisz Róbert, maratoni vezetőedző. – Ott lesz a vb-címvédő Kövér Márton, a Kövér, Dóczé duó a kenusoknál, női kajakban Csay Renáta egyesben és Bara Alexandrával párosban is. Az egyetlen meglepetés, hogy a szintén világbajnoki aranyérmes Boros Adrián, Solti László duó erre a válogatóra felbomlott, a srácok most másik párral próbálkoznak, mert Solti László biztos nem tud ott lenni az Európa-bajnokágon. Az UKSC kajakosa a gyorsasági szakágban fog a nyáron versenyezni, viszont ősszel, ha sikerül kijutniuk, akkor ismét összeül majd Boros Adriánnal Brandenburgban.”

A hétvégi országos bajnokságon helyszínén egy másik versenysorozat is kezdetét veszi. Szombaton indul az 5próba Rióba idei programsorozat kiemelt eseményeinek a sora, amelyek egész nyáron, a riói olimpiáig kínálnak sportolási lehetőséget az érdeklődőknek öt tusában: kerékpározás, futás, úszás, gyaloglás és evezés számokban.

A programsorozat célja, hogy bárki átélhesse a tusákon keresztül az olimpiai játékok eszméjét, ahol az a legfontosabb érték, hogy igyekezettel, akaraterővel és kitartással a legjobbat hozza ki magából a sportoló. Az egyes tusák teljesítésével pontok gyűjthetők, amelyekért – 100 pontonként – egy sorsjegy jár, amellyel akár riói olimpiai utazás, de sok további értékes ajándék is nyerhető.

Az MKKSZ által megrendezésre kerülő Graboplast Maraton Magyar Bajnokság teljesítői automatikusan megkapják az evezés próba hosszú távjának teljesítésért járó 50 pontot és a helyszínen ingyenesen regisztrálhatnak az eseménysorozat további tusáira, így csak a választott további próbák 1000 Ft-os nevezési díját kell megfizetniük.

A bajnokság résztvevői az 5próba Rióba regisztrációs csomagját (5próba Rióba tornazsák, póló, szilikon karkötő) csak abban az esetben vehetik át, ha legalább egy további próbára beneveznek.

Ezúton hívjuk fel a Maraton Magyar Bajnokság résztvevőit elkísérő családtagok, ismerősök figyelmét, hogy éljenek a két rendezvény közös lebonyolításának előnyeivel és vegyenek részt az 5próba Rióba valamely próbáján vagy teljesítsenek akár több számban.

Futás: 5,4 km vagy 21,2 km

Gyaloglás: 6,5 km vagy 13 km

Úszás: 300 m vagy 1500 m

Kerékpár: 18 km vagy 36 km

Evezés: 5 km vagy 10 km

Sárkányhajó: 5 km

További információk és nevezés a www.otprobarioba.hu honlapon, a győri rendezvény Facebook eseménye pedig ezen a linken érhető el és követhető.

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók