Emlékversenyek jegyében

Az elmúlt hétvégén Budapesten és Szolnokon rendeztek utánpótlás versenyeket. Szombaton az U10-U18-as korosztály fiataljai egyfelől az Újpesti-öbölben a Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékversenyen, illetve a Budapest Diák Kupa, Janza Richárd Emlékversenyen szállhattak vízre. Emellett Szolnokon már huszonegyedik alkalommal tartották meg a Nagy Zoltán Emlékversenyt.

A Budapesti Kajak-Kenu Szövetség (BKKSZ) idén összevonta a Budapesti Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékversenyt és a Budapest Diák Kupa, Janza Richárd Emlékversenyt. Mivel az eseményre a megszokottnál későbbi időpontban került sor, így az őszi edzéstervekhez igazítva, csak 2000 méteres egyes számokban rendeztek versenyeket. Dombi Rudolf, a BKKSZ főtitkára szerint, a rossz időjárás ellenére, sikeres napot zártak a KSI vízitelepén.

„Sajnos nagyon rossz időjárást fogtunk ki, egész délelőtt zuhogott az eső, de szerencsére délutánra kaptunk egy kis napsütést. 300 nevezésünk volt és 14 budapesti egyesületünk képviselte magát, a gyermek korosztálytól az ifjúságiig egyéni versenyszámokat rendeztünk 2000 méteren.” – mondta az olimpiai bajnok korábbi kajakos.

Hozzátette, a versenyszámok győztesei idén is átvehették az ezzel járó kupákat, továbbá a BKKSZ decemberben ismét megszervezi évadzáró ünnepségét, ahol külön díjazzák a Budapest bajnokokat és edzőiket egy ünnepélyes vacsora keretein belül.

Emlékversenyek jegyében

Balatoni Kamill világbajnoki ezüstérmes, 30-szoros magyar bajnok kajakos volt, a magyar kajak-kenu sport első nemzetközileg is elismert versenyzője, valamint szintén az első szövetségi kapitány. A második világháborúban mártírhalált halt, emléke azonban örökre velünk maradt. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség javaslatára 2004-től a Budapest Bajnokság, egyben Balatoni Kamill Emlékverseny is. 

A Budapesti Diák Kupa idén Janza Richárd Emlékverseny is volt egyben, a 2017-ben, mindössze 21 évesen elhunyt tehetségre emlékezve. Az ifjúsági világbajnok kajakos édesapja versenybíróként vett részt a szombati versenyen.

Akik nem a fővárosban azok Szolnokon tették vízre hajóikat szombaton. Immáron 21. alkalommal rendezték meg a Nagy Zoltán Emlékversenyt. A változékony időjárás ellenére sikeresen lezajlott az esemény, ahol két távon, 200 és 2000 méteren csatázhattak a fiatalok. 

Emlékversenyek jegyében

A Szolnoki Sportcentrum által szervezett eseményen 40 klub, mintegy 800 versenyzője vett részt.

„Nagyon változékony időnk volt, hol esett, hol sütött a nap, de minden rendben ment, semmilyen sérülés, egészségügyi probléma és óvás sem volt. Szokásosan egy megemlékezéssel kezdtük a napot, Nagy Zoltán édesanyja is közöttünk volt, aki segédkezett az éremátadásnál is.” - mondta Bordács Balázs, az esemény egyik szervezője.

Emlékversenyek jegyében

Nagy Zoltán kiváló szolnoki hosszútávú kajakos versenyző és edző volt, aki edzés közben hunyt el a Holt-Tiszán, az ő emlékére rendezik a versenyt már 2002 óta.

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók