Ludasi Róbert 1989-ben a Budapesti Spartacustól került Csepelre. Az ezt követő évtizedekben előbb edzőként, majd később elnökként az ország legsikeresebb klubjai közé vezette az egyesületet. Tanítványa volt többek között Kolonics György, Horváth Csaba, Kozmann György, Csabai Edvin, Kiss Tamás, Hüttner Csaba, Györe Attila, Belicza Béla, Szuszkó László és még sok más felnőtt és ifjúsági világ- és Európa-bajnok versenyző. Az emléktáblaavató ünnepségen Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke kiemelte: az idén 80 éves szervezetüket az olyan edzők tették sikeressé és naggyá, mint Ludasi Róbert.
„Erős volt, nyílegyenes, őszinte, akitől rengeteget kaptak a versenyzői.
Pedig nem szóval szerette őket, hanem tettekkel, és mindig éreztette velük, hogy amit csinálnak együtt, egy csapatban; a sport, a kenuzás, az egy szent dolog. A kisujjában volt a szakma. Mindig ösztönösen érezte, hogy mire van szüksége a versenyzőnek. Korát jóval meghaladva iskolateremtő módszereket vezetett be a sportágban, ezeket a mai napig alkalmazzuk.”
A kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György 2008-as halála Ludasi Róbertben is gyógyíthatatlan sebeket ejtett. A pekingi olimpián Koló helyett, az akkor 21 éves Kiss Tamás térdelt be a hajóba Kozmann Györggyel, párosuk pedig bronzérmes lett C-2 1000 méteren. Ludasi egykori tanítványa, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület elnöke beszédében kiemelte: a szakember számára több volt, mint az edzője, ezért inkább bajtársként gondol rá.
„Igazi mesteredző volt, aki
a legkülönbözőbb egyéniségű versenyzőket segítette a csúcsra, és maradandót adott a sportágnak.
Egykori kollégái, versenyzői kivétel nélkül határozott emberként emlékeznek rá, aki a mai világtól eltérően mindig az egyenes utat választotta. Az emléktábla megmutatja az eredményeit, de azt az embert már nem, aki a sikerei ellenére mindig megmaradt puritánnak, aki ha élne, most is azt mondaná: minek ez a felhajtás" – mondta Kiss Tamás.
Ludasi Róbert 2021. január harmadikán hajnalban álmában hunyt el. Özvegye mindenekelőtt köszönetet mondott a család nevében azoknak, akik hozzájárultak "ehhez a nemes gesztushoz", és így talán örökre megőrizhetik férje emlékét.
„Számomra nem ment el, örökre itt marad velem. Minap találtam meg egy tagsági igazolványát, amit 1966-ban állítottak ki még a Spartacusban, amikor tizennégy éves volt. Azóta talán csak a nászutunk miatt hagyott ki egy hetet, mert a többi időt a vízitelepeken töltötte, döntően itt, Csepelen. Sokat volt távol az otthonunktól, de tudta, hogy én ott megállom a sarat. Ő meg eközben
ebben a közegben érezte magát igazán otthonosan.
De így is együtt tudtunk eltölteni ötven évet. Robit a szíve hozta a sportágba, és a szíve is vitte el, de tudom, hogy semmi hiányérzet nem maradt benne, mert amire vágyott, szerető családra, gyermekre, unokára, a sportágra, azt megkapta az élettől" - mondta.
A szerdai megemlékezésen több mint százan, családtagok, sportági ismerősök, kor- és edzőtársak, tucatnyi egykori tanítvány, valamint a csepeli egyesület fiatal versenyzői vettek részt. Egy márványtáblát lepleztek le, rajta legsikeresebb tanítványai eredményeivel Az esemény végén fűzfát ültettek Ludasi Róbert emlékére, a gyászünnepség gyertyagyújtással zárult.
