Először versenyeztek pályán

Hasznos hétvégét zárt a kajakos és kenus ifjúsági és serdülő korosztály krémje. A kajakosok szombaton 2000 métereket teljesítettek, vasárnap meg 3X1000 métert mentek egyesben, a férfi kenusok pedig szombaton 500-on, ma meg 1000 méteren versenyeztek C-1-ben és C-2-ben is, míg a kenus hölgyek az ötszáz mellett 200 méterre is odaálltak.

A férfi kajakosoknak tegnap 3X2000 méteres időfutamokat teljesítettek. Miután kajak egyesben az ifik és a felnevezett serdülők közel 100-an versenyeztek, így 3X3 futamot rendeztek, az első kettőt egyenesben, a harmadikat fordulással futotta a mezőny. 

Először versenyeztek pályán

A harmadik  2000 méter A-futamába azok kerültek, akik a második futamban a legjobb időt evezték. A leggyorsabb ezúttal is Kurucz Levente volt, ő két hete a 15 kilométeres felmérőn is nyerni tudott. 

A hölgyek hasonló szisztémában teljesítették a 2X2000 métert, Fojt Sára délelőtt, és délután is a legjobb lett.

Először versenyeztek pályán

Vasárnap az 1000 méteres futamokban a fiúknál 3X11, a lányoknál 3X5 futamot rendeztek kajakban. A nap abszolút győztese megint a KSI SE versenyzője Fojt Sára, és a Plastex-Kanizsa kajakosa, Kurucz Levente lett. 

“Nagyon komoly létszámmal vettek részt a versenyzők ezen a szolnoki edzésversenyen, főleg a fiúknál - kezdte beszámolóját Makrai Csaba utánpótlás kajak szövetségi kapitány. - Jó idők születtek, klassz teljesítményeket láttam, biztató a versenyzőink idény eleji formája. 

Csak pozitív visszajelzést tudok adni a gyerekek hozzáállásáról is,

akinek nem úgy ment a hétvégén, azokon láttam, hogy zavarja őket a kicsit gyengébb teljesítmény, de összeségében nagyon elégedett vagyok.”

Először versenyeztek pályán

Makrai Csaba arról is beszélt, hogy Kurucz Levente 2000-en futott 7.41-es legjobb ideje a felnőttek között is jó eredmény lenne. A Nagykanizsa versenyzője jövő héten a felnőtt pótkvalifikációs válogatón is megméreti magát Kós Benedekkel K-2 1000 méteren.

Az ifi kenusoknál nem időfutamokat rendeztek az edzésversenyen, hanem klasszikus elő-, és középfutamokat, valamint döntőket C-1-ben, C-2-ben pedig egyből döntőket. A férfiak szombaton 500, vasárnap 1000 méteren csatáztak, a lányok pedig a tegnapi 500 méterek után ma kétszázon szálltak vízre.

Először versenyeztek pályán

“Ezúttal az elemekkel is küzdeni kellett, nemcsak az ellenfelekkel. - mondta Foltán László, utánpótlás kenu szövetségi kapitány. - Egy poznani Európa-bajnokság előtt még kedvező is, hogy ezúttal sem szombaton, sem vasárnap nem voltak ideálisak az időjárási körülmények. Aki versenyzett már a lengyelországi pályán, az tudja, hogy az utolsó 200 méter ott nagyon trükkös tud lenni. Ezen a hétvégén volt Szolnokon jobbos szél, balos szél, pályaelőnyök is kialakultak kenuban, de ezúttal is látszott, hogy aki küzdött, melózott, úgy állt be, hogy nem érdekelte a szél, és meg akarta oldani a feladatot, az jól is ment. Összeségében elmondható, hogy hasznos hétvégét zártunk, ezúttal is kiderült, hogy ebben a sportágban nincsenek csodák; 

eredményesen szerepeltek, akik a táborokban is elől voltak.”

A kapitány dicsérte a fiúknál azoknak a serdülőknek a teljesítményét, akik jól teljesítettek az ifik között, ilyen volt Pálla Bálint, Juhász István, Kurczina Máté és Lugosi Gergely, és arról is beszélt, hogy a lányoknál mennyire színvonalas volt a C-1 200 méteres döntő.

Először versenyeztek pályán

“Gönczöl Laura és Seres Fanni mellé megérkezett a még serdülőkorú Kiss Ágnes is a legjobbak közé. A szegedi versenyző C-1-ben 200-on harmadik lett, párosban pedig Csorba Zsófiával nyerni tudott. A fiúknál nagyon elégedett voltam Uhrin Dáviddal, aki nyert két páros a szintén 2004-es Szilágyi Balázzsal, valamint C-1 1000 méteren is első lett, de ügyes volt Rumi Gergő is, aki megnyerte az 500 egyest, ezer egyesben pedig második lett Dávid mögött. - tette hozzá az utánpótlás kenu kapitány. 

Itt a hétvége összes eredménye elérhető.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók