Csak a cél maradt ugyanaz

Noha nem tervezett változtatást, új edzővel, új társakkal és új hazai bázison készül a kenus Bodonyi András, aki már a kvótaszerzésre összpontosít. - írja az nso.hu.

Tavaly májusban, a szezonrajt előtt jelentette be az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás, hogy befejezi versenyzői pályafutását, akkor egyértelműen Bodonyi András lett a C–1 1000 méter első számú hazai várományosa. A diósgyőri kenus lelkesen mesélte, hogy vadonatúj utat választott a felkészüléséhez: Betlenfalvi István irányításával kajakos csoporttal edz Tiszaújvárosban, és hazaköltözött szülővárosába, Miskolcra, ahol a lelki békéjét is megtalálta.

Úgy tűnt, az „előrejelzés” pontosnak bizonyul, mert Bodonyi uralta a nyári edzésversenyeket – aztán jelentős fordulat állt be. Az augusztus végi országos bajnokságon meg kellett elégednie a bronzéremmel, a szeptember végi szegedi világkupaversenyen pedig a B-döntővel.

„Noha nem voltak tipikus, a koronavírusra jellemző tüneteim, utólag visszagondolva 

vélhetően covidos voltam

  – kezdte Bodonyi András, aki már a magyar bajnokság utáni nyilatkozatában hangsúlyozta, nem a felkészülésében vagy a pályán elkövetett hiba volt a gyengébb szereplés oka, a hátterében vélhetően egészségügyi probléma áll.  – Vissza-visszatérően négy hónapon át küszködtem gyengeséggel, levertséggel és folyamatos fejfájással, amire ráment a szezon második fele. Sajnálom, hogy emiatt nem tudhattuk meg, mire vagyok képes a nemzetközi mezőnyben. Jó hír, hogy a jelek szerint túljutottam rajta, a téli munkát végig frissen, jó ritmusban végeztem, régen látott teljesítményekre voltam képes.”

Csak a cél maradt ugyanaz

Noha a folytatásban nem akart változtatni a felkészülésén, mert úgy érezte, jó irányba halad, a télen újra nagyot fordult a világ a 26 éves kenussal: három héttel ezelőtt új edző irányításával Dunavarsányban szállt vízre, és már a borsodi megyeszékhelyen is ritkábban tűnik fel.

„Betlenfalvi Istvánnal közösen nagyon sokat tanultunk az előző évből, úgy éreztem, sínen vagyunk, hiszen látjuk, miben kell fejlődnöm, és tudjuk, hogyan kell felépíteni ezt az évet úgy, hogy sikeres is legyen  – folytatta Bodonyi.  – December huszonharmadikán aztán megtudtam az edzőmtől, hogy új álláslehetőséget kapott, amit elfogadott (a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia szakmai munkáját irányíthatja - a szerk.). Megértettem a döntését, hiszem, hogy az új munkájában ki fog tudni teljesedni. Az elmúlt másfél évben megerősödtem mentálisan, sokkal könnyebben veszem az akadályokat, ezért 

nem viselt meg a váltás.”

A kenus hozzátette, új edzőjével, az olimpiai pótkvalifikációs viadalra készülő Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE), Fejes Dániel (Merkapt-Mekler László SE) kenu páros felkészülését is irányító Németh Szabolccsal rendkívül motiváltan álltak neki a közös munkának.

„Balázs javarészt Budapesten és Szentendrén tréningezik, 

Fejes Danival azonban gyilkoljuk egymást rendesen az edzéseken,

ami mindkettőnknek nagyon hasznos. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján ki merem mondani: hatékony az új csapattal végzett munka  – bizakodott Bodonyi, aki mostanság jellemzően Dunavarsányban és a fővárosi albérletében tölti a mindennapjait, a vízre szállásig azonban Borsod megyében dolgozott stábja többi tagjával.  – Az erőnléti és az úszóedzőmmel, valamint a pszichológusommal közös munka az elmúlt másfél évben stabil pont volt az életemben, amihez ragaszkodtam; nem is lett volna célszerű, ha csupa új inger ér, hiszen nagyon rövid az idő a májusi kvótaszerző versenyig.”

Csak a cél maradt ugyanaz

Merthogy változások ide vagy oda, Bodonyi András a céljáról, az olimpiai indulói jogosultság elnyeréséről nem tett le.

„Az érintett versenyszámok közül talán C–1 1000 méteren lesz a legnehezebb kvótát szerezni, de állok elébe a feladatnak. Addig is először itthon kell kivívni az indulást a válogatóviadalon, amelyen nagy csatára számítok a riválisokkal. Igyekszem azonban az ellenfelek helyett a saját munkámra összpontosítani” – zárta gondolatait Bodonyi, aki csoportjával március 7-én utazik Sevillába, ahol három hetet készül.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók