Számít valamilyen köszöntésre a helyi egyesülettől?
Egyáltalán nem számítok, hiszen nem olyan a helyzet. A járvány miatt csak nemrég indult újra az élet, előtte hetekig nem is voltak edzések, márciusban, áprilisban szinte csak én jártam el evezni a vízitelepről, szerintem több kilométerem van idén, mint a klubnál bármelyik versenyzőnek.
Nocsak, ilyen gyakran vízre száll?
Hetente legalább háromszor. Hidegben egy portyával megyek, ilyenkor a jó időben pedig a piros színű csepeli K-1-el evezek el Verőcéig tejet venni, az út oda-vissza 12 kilométer. Csak halkan merem elmondani, hogy erős holdvilágnál időnként éjszaka is nekiindulok, 150 méterre lakom a folyótól, lemegyek éjfélkor a vízitelepre, fogom a hajómat, felevezek Dömösig, vagy még tovább. Néha hajnali háromig is kint vagyok, olyankor
tükörsima a víz, és enyém az egész Duna.
Biciklizni is eljárok még az erdőbe is, nemcsak a kerékpár utakat koptatom.
Nagyon aktív, ugyanakkor edzőként már néhány éve nem dolgozik…
Pedig így is ráhúztam a nyugdíjra 3-4 évet, aztán 2016-ban abbahagytam, de elmondtam a fiatal kollégáknak, hogy itt vagyok, és a bármiben segítség kell, akkor szóljanak, helyettesítek, vagy egy-két gyereknek szívesen tartok különfoglalkozást. Azóta sem hívtak. De nem bánkódom ezen, szerintem a versenyzők között is fel fog nőni újra egy olyan generáció Nagymaroson, akikben újra meglesz az elszántság. Ezt most nem mindig látom.
Egyenes út vezetett Önnek az edzői pályáig?
Igen is, meg nem is. Itt nőttem fel Nagymaroson, megvan még ház is, ahol születtem, alig 100 méterre van a mostani házamtól. Itt kezdtem el kajakozni, innen lettem ifi válogatott, méghozzá egy nagyon erős korosztályban. Bakó Zoltán, Csapó Géza, Völgyi Péter, Rátkai János, Deme József, és még sorolhatnám. 18 évesen el is vitt a Honvéd, a katonaság alatt két évig a klub versenyzője voltam, de amint letelt a szolgálati idő, már jöttem is haza, pedig marasztaltak. Nem volt nekem való az egyenruha, és egyébként is
mindig ilyen “hülye” lokálpatrióta voltam.
1971-ben végeztem el a segédezői tanfolyamot, majd próbálkoztam a TF-el is kétszer, a felvételin mindkét alkalommal elértem a kellő pontszámot, de másodszorra megsúgták, hogy nem fognak felvenni, mert az elvtársak nem tartanak elég megbízhatónak ahhoz, hogy gyerekeket nevelhessek a szocialista ideológiára. Pedig sosem politizáltam, engem csak a sport érdekelt, viszont így még KISZ-tag sem voltam, gondolom ezért tartottak megbízhatatlannak. Aztán a szakedzőire sem vettek fel, ott Vajda Vilmos már az első felvételi napon megsúgta, hogy kell a hely másoknak, így a második napra el sem mentem, ennek ellenére úgy alakult, hogy mégis több mint negyven éven át foglalkozhattam a gyerekekkel.
Ne szaladjunk ennyire előre, a hetvenes évek elején kezdett edzőként dolgozni, de akkoriban szlalomban is sikeres lett, mint versenyző. Hogy került abba a szakágba?
Kulesz (Kulcsár Gábor) apukája, Kulcsár János kezdte el a szlalom-sportot Magyarországon, ő szakfelügyelőként járt Nagymaroson többször, és úgy figyelt fel rám, mert a Dunán is imádtam a hullámok tetején egyensúlyozni. Ők egy miskolci kajakossal, Kiss Lajossal a Sajó egyik zúgóján kialakított egy szlalom-pályát, ott kezdtem az alapokat megtanulni. 1971-ben még válogatóversenyt is nyertem itthon, utána kiutazhattam a csapat tagjaként az olaszországi világbajnokságra, Meránóba, ami hatalmas szó volt akkoriban.
Sérült vállal lettem a 90 fős mezőnyből az első komolyabb világversenyemen ötvennegyedik, de a magyar csapat nem került egyik számában sem a legjobbak közé, így utána évtizedre megszüntették itthon a szakágat. Egyébként
onnan is a lokálpatriotizmusom hozott haza,
pedig lett volna lehetőség maradni. Az utcán beszélgettünk az egyik csapattársammal, amikor mellénk lépett egy idős hölgy, aki nagyon megörült annak, hogy mi is magyarok vagyunk, és meghívott minket egy kávézóba. Elmondta, hogy 90 éves, nincs kire hagyja a vállalkozását, és ha kint maradunk, akkor a mienk lehet a boltja. Amikor megkérdeztük, hogy milyen boltja van, kiderült, hogy a kávéház az övé, ahova beültünk. Na, én akkor sem akartam maradni, vártak haza a szüleim, várt Nagymaros, és az edzősködés.
Hosszú edzői pályafutása alatt kik lettek a legsikeresebb versenyzői?
Az én időmben nagyon erős volt az utánpótlás Nagymaroson, volt olyan évünk, amikor minden mini kajakos évfolyamban vagy az első, vagy a második helyen végeztek a tanítványaim. Sokszor szerepeltünk jól a korosztályos világversenyeken is, így nagyon nehéz választani. A fiúk között talán Petrovics Bélát, a jelenlegi szegedi klubvezető, Petrovics Kálmán testvérét kell említenem, aki 1986-ban párosban Szabó II Gáborral IBV-t nyert Kubában mindkét távon, a lányoknál pedig Pitz Andrea lett a legsikeresebb, aki felnőtt maraton vb-t nyert Csay Renátával párosban.
Ezekre az eredményekre a legbüszkébb?
Arra vagyok a legbüszkébb, hogy rengeteg gyereket megmozgattam. Néhány edzőnek gondot okoz, hogy közel kerüljön a tanítványaihoz, nálam ilyen baj nem volt.
Nagymaroson az volt a szokás, egy a rossz gyerekeket mindig leküldték hozzám kajakozni, de én velük is megtaláltam a hangot. Nem hagytam semmit elkallódni, mindenkivel megszeretettem a sportot. Van olyan egykori tanítványom, aki annyira tehetségtelen volt, hogy még egy vidékbajnokságra sem tudtam benevezni, de őt is marasztaltam. És tudja mit, volt értelme, mert hobbiból még a mai napig lejár kajakozni, annyira megszerette a sportágat, pedig már bőven elmúlt 40 éves.
Mindenhova vittam a srácokat, például van egy kunyhóm az erdőbe, két ünnep között 8-10 gyerekkel mindig felmentem oda néhány napra edzőtáborozni, sífutni jártunk, este befűtöttünk, gitároztunk, egymás hegyén-hátán aludtunk a nomád körülmények között, máskor meg Első Emelet koncertre mentünk. Mindig megtaláltam a hangot a gyerekekkel, láttam a szemükön, hogy hisznek nekem, és erre tényleg büszke voltam.
És közülük többen többen szép karriert futottak be…
Így van, például Tóth László “Vackor”, aki szintén a tanítványom volt, edzőként lett sikeres. Az is elmondhatom, hogy község korábbi polgármestere, és a jelenlegi iskolaigazgató is nálam kajakozott. A legsikeresebb versenyzőm, Petrovics Béla kiváló testnevelő itt Nagymaroson, és edzőként a klubnak is dolgozik, de van más olyan testnevelő tanár is nálunk, aki engem tekintett példaképének, és úgy lett pedagógus, ennél nagyobb elismerés pedig számomra nem létezik.
