Adolf, Fejes: Brendelék jók, de ez egy olimpia

Nem igazán foglalkozik az ellenfelekkel, inkább csak magára koncentrál az Adolf Balázs, Fejes Dániel-kenupáros. Az olimpiára májusban kvótát szerző egység az Európa-bajnokságon nem vett részt, televízión keresztül viszont figyelték az eseményeket, különösen a C-2 1000 méter döntőjét. A fiatalok túl vannak egy újabb alapozáson, egyre jobb formába kerülnek, Tokióban pedig a maximumnál is többet szeretnének kihozni magukból.

A világkupa után egy hét szünetet kapott Adolf Balázs és Fejes Dániel, azóta viszont megállás nélkül eddzenek életük eddigi legnagyobb kihívására. A tokiói olimpiára készülő kenupáros túl van egy többhetes alapozáson, ami Adolf szerint kiválóan sikerült.

„Úgy érzem nagyon jó úton haladunk, szerencsére sok időnk van, főleg úgy, hogy az Eb-n nem indultunk. Az elmúlt 3-4 hétben hosszú evezések, kondi és crossfit edzések voltak fókuszban. Úgy érzem gyorsultam, és az állóképességem is javult. Jövő héttől én is csatlakozom Danihoz Dunavarsányba, ahol sok páros edzésünk lesz. – mondta Adolf Balázs.

Adolf, Fejes: Brendelék jók, de ez egy olimpia

 

A poznani Európa-bajnokságon a német Sebastian Brendel, Tim Hecker alkotta egység 3:42.555-ös idejével leiskolázta a komplett mezőnyt C-2 1000 méteren. Adolfék távollétében Magyarországot a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám páros képviselte, akik a döntőben a ötödik helyet szerezték meg 3:46.808-as idővel. A pótkvalifikációs versenyen ennél Adolfék egy másodperccel voltak lassabbak, bár hozzá kell tenni, hogy más időjárási viszonyok uralkodtak a két eseményen.

„Messzemenő következtetéseket nem szeretnék levonni, főleg azért, mert mi nem voltunk ott. Nyilván számolgathatnánk, hogy a Fekete, Hajdu-pároshoz képest mi hogy mentünk, ugyanakkor az is érdekes, hogy

 a most harmadik románokat mi tavaly megvertük.

 Nem szeretek számolgatni, hogy ez most mire lenne elég.”– vélekedett Adolf Balázs.

Adolf, Fejes: Brendelék jók, de ez egy olimpia

 

Fejes Dániel nem bánja, hogy nem utaztak el Poznanba, így legalább többet tudnak készülni az olimpiára.

“Elsődleges célunk, hogy bejussunk a döntőbe, ha pedig ez sikerül, szeretnénk ott lenni az első hatban. A maximumnál is többet akarunk kiadni magunkból, és ha összejön, nem lesz okunk szégyenkezni.

 Brendelék nagyon jók, ők a szám favoritjai, de egy olimpián bármi megtörténhet.” 

– tette hozzá Fejes Dániel.

Az egység tehát jövő héten Dunavarsányban kezdi újra a páros edzéseket, ráfordulva ezzel a felkészülés hajrájára. A két fiatal kenus egyesben is elindul majd, de ez nem lesz hatással a páros teljesítményére.

Adolf, Fejes: Brendelék jók, de ez egy olimpia

 

„A páros lesz hamarabb, utána két nap pihenőnk lesz, így lesz idő felkészülnünk arra is. Én épp most teszteltem egy új hajót, valószínűleg azzal indulok majd.” – mondta Fejes Dániel, aki ha már szóba hozta a hajó kérdést hozzátette, párosban is újítottak ezen a téren.

„A szokványos félköríves aljzat helyett az új hajó szögletesebb, konkrétan három él van benne. Ez nagy segítség a rajtnál is, hiszen így egyenesben marad a hajó, ezzel pedig voltak gondjaink korábban.” – tette hozzá a Merkapt Mekler SE kenusa.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók