A vizessportok éve lesz 2019 hazánkban

A hétvégén a szokásos évindító A-Híd Építő Kupa, Öbölkör bajnoksággal elrajtol a 2019-es kajak-kenu szezon. Boros Gergellyel, az MKKSZ szakmai igazgatójával és Foltán Lászlóval szabadidősport-szakágvezetővel tekintettünk előre az idényre, amely a tavalyinál is jóval változatosabb és eseménydúsabb lesz.

„Az évadnyitóra 31 klub 670 versenyzője jelezte részvételét. Ez a magas szám annak is köszönhető, hogy az A-Híd Építő Kupa nagy hagyományokkal rendelkezik, számos klub minden évben itt kezdi meg a versenyszezont” – kezdte Boros Gergely.

A felnőtt gyorsasági szakágban a május 11-ei hétvégén rajtol az idény, itt kevesebb számban rendeznek versenyt, mint a válogatókon, főleg az olimpiai távokon mérhetik össze erejüket a kajak-kenusok. „A férfiak K1 200, K1 1000, K2 500, K2 1000, C1 1000 és C2 1000 méteren, míg a nők K1 200, K1 500, K2 500, C1 200 és C2 500 méteren mérhetik fel, hogy hol tartanak egymáshoz képest. Az itt elért eredmények még nem a végleges képet fogják mutatni, de itt már csúcsforma közeli állapotban állnak rajthoz a versenyzők” – mondta a szakmai igazgató.

Ezt követi ugyanis a két válogató, az első május 24. és 26., a második pedig június 18. és 20. között, mindkettőt Szolnokon rendezik. A második válogató utáni héten rendezik a minszki Európa Játékokat, amely az idén várhatóan a sportág Európa-bajnoksága is lesz, a szezon csúcseseménye pedig az augusztus 21. és 25. közötti szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz.

„Az idén a legnagyobb változás, hogy a férfi kajakosoknál az első válogató után a szövetségi kapitány kijelöl egy négyes hajót 500-on,

amelyet a második válogatón ki lehet hívni.

Ugyancsak változás, hogy a férfi kenusoknál az idén csak a két olimpiai számban rendeznek válogatót” – tudtuk meg Boros Gergelytől.

Az Európa Játékok és a szegedi vébé között rendezik meg július végén a felnőtt magyar bajnokságot, amelynek a maty-éri pálya felújítása miatt az idén Szolnok ad otthont, a maraton országos bajnokságra pedig Győrben kerül sor május 17. és 19. között.

Tovbb folytatódik az utánpótlás szempontjából rendkívül fontos, és nem kevésbé népszerű Eszkimó-Indián Játékok, amely hat régióban kerül megrendezésre az idén, plusz lesz egy külön, országos esemény a kenusok számára, amelyet a Kolonics György Alapítvánnyal együtt szervez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség – nagyrészt mindegyik versenyt kétnaposra tervezik a 8-12 éves korosztály számára.

„Az Eszkimó-Indián Játékok célja az alaputánpótlás-bázis szélesítése, erősítése és a gyerekek képességfejlesztése. Emellett fontosnak tartjuk a közösségépítést is, ezért a régiós titkárok a rendező egyesületekkel közösen különböző programokkal színesítik ezeket a hétvégéket. Azt gondolom, hogy a mai rohanó, digitális világban nagyon fontos, hogy barátságos, hangulatos körülmények között ismerhessék meg a fiatalok sportágunk szépségeit, a természet és a víz közelségét” – nyilatkozta Boros Gergely.

Újdonság még az idei évre, hogy a tavalyi szezon után Sukoró visszakerül a körforgásba azzal, hogy véget ér a pálya rekonstrukciója. Többek között a gyermek és kölyök országos bajnokságnak is Sukoró ad otthont, lesz itt egy sárkányhajó országos bajnoki futam, valamint a már említett Eszkimó-Indián Játékok országos kenus és pesti régiós versenyét is a felújított pályán rendezik meg.

A szabadidő szakág is tovább bővül, az idén a SUP és a tengeri kajak is megjelenik az események között. Az egyik első ilyen jellegű rendezvény a Harbour Summit lesz június 29-én a balatonlellei homokos strandon – tudtuk meg Foltán Lászlótól, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szabadidősport-szakágvezetőjétől. Itt több távon is próbára tehetik képességeiket az indulók, lesz hosszú- (3 kilométer) és sprintfutam (600 méter) is, de váltóversenyt is rendeznek. A rajt és a cél is a parton lesz, tehát a homokos partról kell befutni a vízbe, a szervezők egyfajta tengeri hangulatot próbálnak ezzel varázsolni a Balaton-partra. Mint minden más szabadidős eseménynél, így itt sem kell rendelkezni sportorvosi igazolással. Sőt, eszközöket is tudnak biztosítani a szervezők, egy jelképes összegért kajakot és SUP-ot is lehet bérelni.

Lesz még egy hasonló esemény a nyáron, Tokajban rendezik a Demizson Race-t, amely egyfajta duatlon, hiszen SUP-on és futva kell teljesíteni a távot a festői szépségű Tokajban. A versenyt eredetileg május 18-ra írták ki, ám az időpontot módosították augusztus 31-re. A Facebook-esemenyért kattintson ide!

„Továbbá szervezünk majd SUP-os leevezést is a Dunán, a Rómairól a Kopaszi-gátra, ez valamikor júliusban lesz, a pontos időpont még szervezés alatt van.

Egyre népszerűbb a SUP, nem csak világszerte, már hazánkban is,

ezért szeretnénk minél több eseményt létrehozni, mert láthatóan van rá kereslet” – mondta Foltán László.

Az idén már külön magyar bajnoki futamrendszer is lesz a SUP-osoknak, négy állomása lesz, és egy hétvégén rendezik meg a sárkányhajó ob futamaival (Orfű, Lupa-tó, Sukoró és Csepel a négy helyszín). A sárkányhajósoknak az ob mellett ugyanúgy lesz roadshow-juk, mint tavaly és a Sulisárkány sorozat is folytatódik.

Szintén fontos szabadidős esemény lesz 2019-ben is a Balaton-átevezés, amelyről bővebben itt írtunk, és amelyre már várják a szervezők a jelentkezéseket.

Idén is folytatódik a Vízitúra Kupa, amely május 4-én Dunakeszin rajtol. Változás tavalyhoz képest, hogy nem hét, hanem kilenc fordulót rendeznek, a két új helyszín Tiszafüred és Leányfalu.

A minden szakágat magában foglaló, teljes versenynaptár már elérhető honlapunkon ide kattintva.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók