A párosból merítene egyesben Kárász Anna

A szolnoki első válogatón az NKM Szeged négyszeres kajakos világbajnoka, Kárász Anna párosban első lett Kozák Danutával, viszont egyesben szeretne javítani, mert a hatodik hellyel nem elégedett - éppen a kettős sikeressége miatt nem.

– Egyenesednek a kérdőjelek az első válogató eredményei­nek ismeretében?
– A páros esetében elég egyenes immár. Most is éppen a Kozák Danutával közös edzésen vagyok túl, és elég jól ment alattunk a hajó. Ahogy a válogatón – kezdte a Délmagyarnak adott interjút Kárász Anna.

– És az egyes?
– Azzal egy ideje kínlódok, és nincsenek jó érzéseim vele kapcsolatban. Elég hullámzó a teljesítmény, de azon vagyok, hogy az első válogatóhoz ké­pest jobban menjek egyesben is. Ám magam sem tudom, mennyit tudok fejlődni.

– A páros sikere elég motiváló az egyesre?
– Igen, segít, és szeretném a duónk mögé tenni az egyes produkciót is.

– Szegedre mosolyog a Klauzál téri visszaszámláló órán.
– Sajnos elég ritkán járok mostanában Szegeden, de a hétvégén éppen ott leszek. A napokban gondoltam arra, hogy mennyit segíthetne, ha gyakrabban lennék otthon a városban, mert erőt ad, és a világbajnokság közeledtével a promóciók révén folyamatosan rám köszön Szeged.

– Mennyire volt új a szerepkör, a fotózás, a beállítások betartása?
– Nem volt nehéz. Oldott volt a hangulat, jól éreztem magam, kifejezetten élveztem.

– A második válogató kapcsán is lesz újdonság. Zavaró lehet a hétköznapi versenyzés?
– Erre csak a verseny után tudok majd felelni. Nem volt még ilyen, de nem érzem előre, hogy gond lenne. A pihenőt úgy tartjuk, ahogy kell, így nem hiszem, hogy baj lehet abból, hogy június 18–20. keddre, szerdára és csütörtökre esik.

– Ezen a válogatón megmarad prioritásnak az egyes és a páros 500 méteren?
– Igen. Az egyes és a páros válogatók alapján jelöli ki a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba a négyest, így például a második selejtező utáni héten rendezendő Európa Játékokra is, amelynek a fehéroroszországi Minszk ad otthont.

De ez a négyes szerintem teljesen más lesz, mint amelyik majd a szegedi vébén indul.

– Vb és Szeged: folyamatos információk érik az embert. Alig több mint hetven nap van hátra addig, fokozódik már az izgalom?
– Egyelőre leköt a második válogató.

– Mikor edzhetnek a Maty-éren?
– Elvileg július 1-jétől lesz víz a tóban. A szívem nagyon Szegedre húz, de ha például a párosra készülünk, akkor Szolnokon maradok, mivel Kozák Danutáék oda vannak berendezkedve.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók