Megvan az első férfi kenus arany is

Péntek: 15 arany!!

K-2 1000 méteren is verhetetlennek bizonyultak a magyar egységek az Olimpiai Reménységek Versenyén. Megszületett az első férfi kenu sikerünk is, Molnár Csanád és Gyányi Levente simán nyerte a serdülők C-2 1000 méteres döntőjét. A magyar csapat 7 arany, 4 ezüst, 4 bronzérmet szerzett péntek délután.

A reggeli hátszél a délutáni órákban sem csendesült. K-2 1000 méteren a serdülőknél a Tar Péter, Reisz Benedek alkotta egység győzött, megelőzve a cseheket és a szintén magyar Mitring Olivér Gábor, Kolozsvári Brunó párost.

 

Megvan az első kenus arany is

 

Ugyanebben a számban, az U17-eseknél kettős magyar diadal született a Kozma Barnabás, Séllyei Csanád duót két és fél másodperccel lemaradva a Tomatás Péter Imre, Mizsér Márk Attila páros követte a célban. 

U18-ban a Majoros Mátyás, Nyerges Áron egység végig vezetve, magabiztosan nyert.

 

Megvan az első kenus arany is

 

„Az időnk kicsit jobb is lehetett volna, mivel a szél nehezítette a dolgunkat, viszont végig vezettünk és elégedettek vagyunk.” – kezdte az értékelést Nyerges Áron. “Igazából az edzőinkkel ezt a pályát beszéltük meg, egy nagyon erős első kétszáz után, 500-nál és 800-nál is megindultunk. Ezt pályát evezzük három éve és most is bejött.” – elemezte a döntőt Majoros Mátyás.

C-2 1000 méteren megszületett a magyar küldöttség első kenus aranya. A serdülőknél Gyányi Levente és Molnár Csanád egysége öt és fél másodpercet vert a komplett mezőnyre.

 

Megvan az első kenus arany is

 

Egy korosztállyal feljebb a Papp László, Csanki Márk egység csupán 3 tizedre volt az aranyérmes litvánoktól. 

Szintén ezüstérmes lett U18-ban, Pálla Balázs és Vass Zoltán párosa. Női K-2 1000 méteren a serdülőknél Tóth Diána és Paróczi Réka hatalmas hajrával, az utolsó 200 méteren előzte meg az addig végig vezető ukrán egységet. 

U17-ben a Decsi Dorina-Kálovics Adél, U18-ban pedig a Rugási Csilla-Boldis Csenge Anett páros állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

 

Megvan az első kenus arany is

 

„A tervünk az volt, egy jó pályát menjünk és ez sikerült.” - mondta Csenge. A táv első felét megnyomtuk, de utána se engedtünk ki, az utolsó százon pedig már mindent beleadtunk, ami a csövön kifért. 500-on is szeretnénk valami hasonlót alkotni, jó lenne, ha a másik magyar párossal csatázhatnák majd az aranyért.” – tekintett már előre Rugási Csilla.

Megvan az első kenus arany is

 

A magyar csapat 2 nap után 18 arany, 15 ezüst és 7 bronzéremmel toronymagasan vezeti az ORV összesített éremtáblázatát.

A délutáni program második részében 500 méteres előfutamokat rendeztek. Kajak egyesben az 1000 méteren már aranyérmes Kurucz Levente, valamint Ozsgyáni Bence, Horváth Maja és Máró Anna is legjobb idővel került be egyenes ágon korosztálya döntőjébe. U18-ban Kőhalmi Emese és Rendessy Eszter is futamát megnyerve finalista, így a két magyar klasszis az 1000 méter után 500-on is összecsaphat egymással. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók