Mégse

26 magyar érem az Eb-n

Kiválóan szerepeltek a magyarok a Moszkvában rendezett sárkányhajó Európa-bajnokságon.

Hír

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által kiválogatott csapatban kizárólag egyetemisták kaptak helyet Szegedről, Pécsről és Kaposvárról, ők a nemzetek közötti felnőtt mezőnyben indultak, és úgy sikerült hat bronzérmet szerezniük, hogy szinte mindenkinek ez volt az első nemzetközi versenye.

„Nagyon büszkék vagyunk a fiatalokra, hiszen abszolút felnőttek a feladathoz. Fontosnak tartjuk az egyetemi sportéletben a sárkányhajózás és a kajak-kenu megjelenését, remélem, hogy jövőre még több egyetem csatlakozik hozzánk” – mondta Foltán László, az MKKSZ szabadidősport-szakágvezetője.

A klubcsapatok között az A-HÍDragon három aranyérmet nyert, míg a masters kategóriában két arany-, öt ezüst- és tíz bronzérmet szereztek a magyarok.