Magyar győzelmek a vérfagyasztó hidegben

Két magyar győzelemmel ért véget az Amsterdam Waterland kajak-kenu maraton verseny, a nőknél Czéllai-Vörös Zsófia, a junior fiúknál pedig Őry Zsombor nyert.

Czéllai-Vörös Zsófia nagyon magabiztosan versenyezve, majdnem négy percet adott a második helyezett brit Lizzie Broughtonnak, míg a harmadik helye az ugyancsak magyar Katona Lili ért célba.

A 24 kilométeres távon ezúttal a masters és ifi fiúkkal rajtolt a női mezőny. „Ez jobb volt, mint az elmúlt években, amikor a felnőtt férfiakkal rajtolunk, de így jobban tudtunk érvényesülni – kezdte az értékelést honlapunknak a győztes magyar kajakos. – Az időjárás nem volt túl kegyes velünk, mert négy-öt fokban kellett versenyezni, ebből az első 10 kilométeren végig szembeszelünk volt, rendesen át is fagytunk, vérfagyasztó hideg volt,

konkrétan ráfagyott a kezem a lapátra.

Az elején együtt mentünk a fiúkkal hárman, a második futószakasz után el tudtam lépni az egyik masters férfi vízén. Lili tartotta a brit lány előtt a második helyet de sajnos az egyik csatornán rossz helyre fordult, így a harmadik helyen ért célba.”

A férfiak mezőnyében Boros Adrián a kilencedik, Mészáros Sándor a 18, Máthé Krisztián a 26., Szekeres Zsolt pedig 39. lett. A junior férfiaknál Őry Zsombor nyakába akasztották az aranyérmet, ő szűk két perccel előzte meg a mezőnyt.

A verseny összefoglalója:

47th edition of Amsterdam Waterland Marathon 2019 from Kanovereniging Viking on Vimeo.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók