15 ezer gyereket vár idén a Vándortábor Program

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már ötödik alkalommal szervez Vándortáborokat, partnerségben az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával. Az egyhetes nyári táborok június 16-ával indulnak.

A Vándortábor Program célja a természetjárás és a sport, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód támogatása a felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében. A Vándortábor Program gyalogosan, vízen vagy kerékpáron, valamint az idei évtől már ezek valamilyen kombinációjával bejárható útvonalakat kínál, melyek teljesítése során a diákok megismerkedhetnek az adott térség természeti és kulturális értékeivel, illetve életre szóló közösségi élményekben lehet részük. Az elmúlt 4 év során a Vándortáborokban részt vevő táborszervezők, pedagógusok és gyermekek körében létrejött egy olyan közösség is, melynek tagjai büszkén hirdetik Vándortáboros élményeiket.

„A Vándortáboroztatás talán soha nem volt még annyira fontos, mint tavaly és idén. Gyermekeink többsége az otthonmaradás kényszere miatt nem lehetett közösségben, sportolási lehetőségeik pedig drasztikusan lecsökkentek. 

A Vándortáborok minderre gyógyírt jelentenek,

ugyanis a gyerekek a természetben vannak, mozognak és élvezik a közösséget”, nyilatkozata Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki kiemelte, hogy a program sikerét az is jelzi, hogy az előző években a jelentkezés megnyitását követően a helyek azonnal beteltek.

A kormánybiztos közölte: az idei egyhetes nyári táborokra január 25-én reggel 6 órától lehet jelentkezni.

A 31 útvonalon belül 11 gyalogos, 10 kerékpáros, 9 vízi és 3 zarándok vándortábor útvonalat jelöltek ki, amelyek közül kettő közös útvonal lesz: a Körösök völgyében található az egyik, amely a kerékpáros és a vízi vándortáborozók közös útvonala és a Mura mentén található a másik, amelynek egy része gyalogos, egy része pedig vízi vándortábor. Révész Máriusz megjegyezte, idén is arra törekszenek, hogy a gyerekek számára a vándortáborokban eltöltött egy hét legyen az év legzöldebb hete, így odafigyelnek a környezettudatosságra, a fenntarthatóságra, például, hogy a gyerekek minél kevesebb műanyagot használjanak.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára szerint a gyalogos vándortáborok közül a Bakonyban, a Mecsekben és a Börzsönyben található útvonalak a legnépszerűbbek.

Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) vándortábor projektvezetője kifejtette, hogy a kerékpáros útvonalaknál a Balaton-Felvidék az egyik legnépszerűbb, idén pedig arra számít, hogy a Gerecse, Vértes, Velencei-tó környékén futó útvonalakra is sokan jelentkeznek.

 

15 ezer gyereket vár idén a Vándortábor Program

 

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett vízi vándortáborba jelentkezők idén a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogon, a Mosoni-Dunán, a Rábán, a Dunakanyarban, a Körösök-völgyében, a Murán, valamint a vadregényes Tisza-tó tanösvényein túrázhatnak. Ráadásul a Rába-túrán végig, az Erdei Vándortáborral kombinált Mura-túrán pedig néhány napon át raftolnak is a csoportok, vagyis az egyre népszerűbb vadvízi-tematika is bekerült a kínálatba. Mindezeken felül lesz egy másik kombinált túraútvonal is, ugyanis a Körösök vidékén kerékpárokról szállhatnak majd vízre a résztvevők. 

 

15 ezer gyereket vár idén a Vándortábor Program

 

További újítás, hogy idéntől lesz klasszikus vízitúra is, ahol nem előre épített táborokba érkeznek meg esténként a gyerekek. Storcz Botond háromszoros olimpia bajnok, az MKKSZ szakágvezetője elmesélte, hogy „a gyerekeimmel közösen magam is több ilyen vándortáborban vettem részt az elmúlt években, amely óriási élmény volt számomra. Örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek is

szerették a vízről felfedezni a természetet,

 és szívesen ismerkedtek meg ezzel az életformával. Tehát várunk idén is mindenkit!”

 

15 ezer gyereket vár idén a Vándortábor Program

 

Kiss István Didák, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak irodavezetője elmondta, a zarándok vándortáborokba a katolikus vallású diákok mellett más felekezetű diákok is jelentkezhetnek.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már ötödik alkalommal szervezi meg a vándortáborokat, partnerségben az OEE-vel, a Maketusz-szal, az MKKSZ-szel, valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy június 16-án indulnak az első vándortáborok, a részvételi díj 28 ezer forint.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók