Mégse

Novák Gábor

Legjobb eredményei

Olimpia C-1 10000 m II. 1952.

EB. C-1 1000 m I. 1957.

Története

Magyarország első olimpiai érmese a sportág kenu szakágában Novák Gábor volt, aki nagyon fiatalon, 1952-ben Helsinkiben C-1 10 000 méteren az amerikai Havens mögött ezüstérmet szerzett.

A „fanatikus kenusnak” nevezett versenyző a Józsefvárosban nevelkedett, de 1948-ban a család Angyalföldre költözött.  Bátyja ekkor már az NTE (Nemzeti Torna Egylet) színeiben evezett, neki vitte minden vasárnap a meleg ebédet a Szúnyog-szigetre, és közben kedvet kapott a vízisportokhoz. 1949-ben jelentkezett Szabó Ferencnél, a Budapesti Építők (MÉMOSZ) edzőjénél, és 1963-as visszavonulásáig ennek az egyesületnek a tagja volt.  

Bár kezdetben párosban térdelt a kenuban, társát, Kerekes Ferencet bevonultatták, és ő nem keresett más párt, egyesben folytatta. Az 1951-es felnőtt válogatón is egyesben indították el, és meglepetésre, ifiként győzni tudott. Ezzel a sikerrel bekerült a válogatottba, és egy évvel később, Helsinkiben a kenu szakág első olimpiai érmét nyerte meg. 

Saját bevallása szerint rossz versenyzőtípus volt, az edzéseken mindig jobb teljesítményt nyújtott. A versenyeken lámpalázzal küzdött olyannyira, hogy az 1954-es vb-re készülve – ahol nagy esélyesnek számított – egy hét alatt 73kg-ról lefogyott 68-ra, ami egy erőt kívánó sportágnál jelentős előnyt adott a vetélytársaknak, így a hatodik helyen végzett. Bár a melbourne-i olimpia előtt is ő számított itthon a 10000 méter esélyesének, a szakvezetés Parti Jánost nevezte, Novák Gábor pedig nem utazhatott a játékokra. Akkor úgy gondolta, végleg abbahagyja, de 1957 tavaszán újra vízre szállt, és a hazai bajnokságon mindhárom egyes számban győzött, majd Gentben 1000 méteren a szakág első Európa-bajnoki-aranyát nyerte meg. Fanatizmusát bizonyítja, hogy annyira kihajtotta magát, hogy a célba érkezés után elájult a kenuban. Az aktív sportot 1963-ig folytatta, amikor a jajce-i világ- és Európa-bajnokságon a kenu kettesek 10000 méteres versenyében párjával, Szopkó Györggyel tizenegyedikek lettek. Ezt az eredményt azonban kevesellte, és végleg letette a lapátot.  

A Testnevelési Főiskolán 1967-ben szerzett edzői oklevelet, és pályafutása befejezése után 1969-ig egykori klubjának utánpótlásával foglalkozott, tanítványi közül kiemelkedik a későbbi olimpiai bajnok Vaskuti István.  

Legnagyobb eredményéről, az olimpiai ezüstéremről és pályájáról  egy születésnapi interjúban így nyilatkozott Jocha Károlynak  a Szentendrén élő Novák Gábor:

 „Rossz versenyzőtípus voltam, az edzéseken minden sokkal jobban ment, a versenyeken viszont állandóan „liftezett” a gyomrom. Helsinkiben ezer méteren is indulhattam volna, hiszen én voltam a bajnok, de ott Parti Jánost nevezték, így nekem maradt a tízezer méter. Az első ezerötszáz méteres egyenesben még vezettem, de azt követően mind tanácstalanabbá váltam, s végül másodikként értem célba. Talán furcsa, de elégedett voltam, s mindmáig az is vagyok. Már 1952-ben géplakatos szakmunkás bizonyítványt szereztem, később programozó lettem. A leghosszabb időt a Magyar Acélnál töltöttem el; összesen öt helyen dolgoztam, s a Hungexpótól jöttem nyugdíjba.”

Érdekesség, hogy Tálos Zoltán fotót készített Novák Gáborról a Margitszigeten, edzés közben. Később ennek a legendás fotónak alapján Söptei Róbert kenus edző érmet vésetett, amely érem hosszú ideig őrizte Novák Gábor kitűnő technikáját.

Bonn Ottó

Bonn Ottó

Fábián László

Fábián László

Söptei Róbert

Söptei Róbert

Urányi János

Urányi János

Cseh Lajos

Cseh Lajos

Dávid Géza

Dávid Géza

Varga Ferenc

Varga Ferenc

Bánfalvi Klára

Bánfalvi Klára

Péhl József

Péhl József

Vajda Vilmos

Vajda Vilmos

Babella László

Babella László

Hajba Antal

Hajba Antal

Novák Gábor

Novák Gábor

Füzesséry Gyula

Füzesséry Gyula

Tatai Tibor

Tatai Tibor

Horváth Péter

Horváth Péter

Angyal Zoltán

Angyal Zoltán

Giczy Csaba

Giczy Csaba

Koléder Vilmos

Koléder Vilmos

Kovács Béla

Kovács Béla

Vaskuti István

Vaskuti István

Dr. Baráth Etele

Dr. Baráth Etele

Kása Ferenc

Kása Ferenc

Kovács Katalin

Kovács Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Simon László

Simon László

Füleky András

Füleky András

Kadler Gusztáv

Kadler Gusztáv

Sziklenka László

Sziklenka László

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Sári Nándor

Sári Nándor

Csipes Ferenc

Csipes Ferenc

Kozák Danuta

Kozák Danuta

dr. Molnár Mária

dr. Molnár Mária

Szilárdi Katalin

Szilárdi Katalin