Mégse

Kadler Gusztáv

Története

Ahogy Kadler Gusztáv mondta, maga sem tudta, mi lett volna belőle, ha folytatja a kézilabdát, ám 1966-ban a barátok, osztálytársak ötletére ellátogatott egy kajakedzésre a győri vízitelepre, és örökre ott ragadt. Nem mintha olyan jól ment volna elsőre a lapátolás, háromszor-négyszer is beborult a vízbe, így finoman ösztökélték, inkább térjen vissza a kézilabdapályára. A később is sokszor megmutatkozó eltökéltsége azonban a bizonyos első edzés után is továbbvitte, hiszen megfogta a telep hangulata, és meg akart tanulni kajakozni.
Olyan jól sikerült, hogy lépésről lépésre haladva 1979-ben eljutott a duisburgi felnőtt-világbajnokságra, Svidró Józseffel, Kosztyán Józseffel és Sztanity Zoltánnal az ötödik helyen végzett K–4 1000 méteren. A következő évben hiába nyerték meg a válogatót, ő kimaradt a moszkvai olimpiára utazó csapatból, és ekkor érezte először, hogy más irányba kell mennie. 

Ugyan az aktív pályafutását 1984-ben fejezte be, már korábban a civil élet felé fordult, igaz, még a versenyzői korszaka alkonyán is nyert ob-t, összesen öt magyar bajnoki címet szerzett.

A vízitelepről nem tűnt el, sőt a kajak-kenu győri megmentője lett: az edzője, Vén Lajos által alapított klub a csőd szélén állt, amikor 1990-ben szakosztály-igazgatónak kérték fel. Mielőtt igent mondott, egyetlen kitételt szabott: ne várja el tőle senki, hogy egy-egy versenyen ne a sportággal éppen akkortájt megismerkedő gyermekeinek szurkoljon.

Lépésről lépésre felépítette a klubot, amely később három világ- és egy Európa-bajnokságot rendezett a maratoni szakágban, olimpiai bajnokokat adott a sportágnak, s közben megtartotta a gyermekként Kadlert is megfogó családias értékeket. 

Négy olimpián volt a kajak-kenu delegáció csapatvezetője, 1995-ben a magyar szövetség általános alelnöke lett, ebben a minőségében a regionális fejlesztésért felelt, így sokat tett azért, hogy a szűk környezetén túl országszerte is fejlődjön a kajak-kenu. 
Legszebb emlékei között a sydneyi olimpiát, illetve a 2005-ös vb-t őrizte, amelyen fia, Viktor világbajnok lett, és díjátadóként együtt hallgathatták a Himnuszt. Sportvezetőként liberálisan dolgozott, a szabályok betartatásával hagyta érvényesülni a kollégákat, mélyen hitt a csapatmunkában, nemcsak a legnagyobb sikereknek, hanem a kicsik diákolimpia győzelmének is örült. Önmagával volt a legszigorúbb, az alvást csupán szükséges rossznak tartotta, szeretett korán kelni. 

Teljesítményét elismerték, 2004-ben Győr díszpolgára lett, míg sportvezetői munkásságáért 2018-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemérem tisztikeresztjét.
Ahogy mondta, mindent a kajak-kenunak köszönhetett, ezért próbált a lehető legtöbbet visszaadni. Rengeteget adott is, ám a sors megakadályozta, hogy még többet tehessen – 2019 őszén, méltósággal viselt, súlyos betegség után elhunyt.

Bonn Ottó

Bonn Ottó

Fábián László

Fábián László

Söptei Róbert

Söptei Róbert

Urányi János

Urányi János

Cseh Lajos

Cseh Lajos

Dávid Géza

Dávid Géza

Varga Ferenc

Varga Ferenc

Bánfalvi Klára

Bánfalvi Klára

Péhl József

Péhl József

Vajda Vilmos

Vajda Vilmos

Babella László

Babella László

Hajba Antal

Hajba Antal

Novák Gábor

Novák Gábor

Füzesséry Gyula

Füzesséry Gyula

Tatai Tibor

Tatai Tibor

Horváth Péter

Horváth Péter

Angyal Zoltán

Angyal Zoltán

Giczy Csaba

Giczy Csaba

Koléder Vilmos

Koléder Vilmos

Kovács Béla

Kovács Béla

Vaskuti István

Vaskuti István

Dr. Baráth Etele

Dr. Baráth Etele

Kása Ferenc

Kása Ferenc

Kovács Katalin

Kovács Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Simon László

Simon László

Füleky András

Füleky András

Kadler Gusztáv

Kadler Gusztáv

Sziklenka László

Sziklenka László

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Sári Nándor

Sári Nándor