Füleky András
Története
Kevés Füleky Andráshoz hasonló, sok helyen bizonyító, elismert sportvezetője van az országnak.
A szakember csaknem 22 évig (1981–2002) volt főtitkára (illetve 1996-tól egy ideig ügyvezető igazgatója) a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek, és még úgy is el kellett fogadtatnia magát a közeggel, hogy édesanyja többszörös országos bajnok kajakos volt, míg édesapja a szövetségi elnökség tagjaként is tevékenykedett.
Ő maga azonban úszott. Kásás Zoltán vitte le az uszodába, az FTC-ben tempózott, 400 vegyesen ifjúsági bajnoki címet nyert, míg 1500 gyorson bronzérmes lett a felnőttek között. Legnagyobb teljesítménye azonban talán mégis az, hogy edzőpartnerként segítette az 1972-es müncheni olimpiára készülő Gyarmati Andreát. Mint a Népsportnak fogalmazott, az edző, az olimpiai bajnok Székely Éva módszerei az ő időeredményeire is áldásos hatást gyakoroltak.
Az úszással a katonaság idején hagyott fel. Holott hajdan orvos akart lenni, gépészmérnöknek kezdett tanulni, ám szülei neheztelését is vállalva két év után váltott. Előbb az 1974-es budapesti vívó-világbajnokság szervezőbizottságában dolgozott, majd elvégezte a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát, sőt 1983-ban másoddiplomaként a kajak-kenu szakedzőit is.
Az OTSH szakszövetségi osztályán az alap- és vízisportok sportágcsoportjának vezetője volt, a kajak-kenu is hozzá tartozott. Ezután lett 1981-ben – csupán 27 évesen – a szövetség főtitkára. Megküzdött az elismertségért, akadtak, akik évek múlva is úgy fogalmaztak: „nem közülünk való vagy”. Később azonban elfogadták, sokszor érezte, hogy fontos tagja a sportági családnak.
A főtitkárként 24 évig dolgozó Cseh Lajos után méretes cipőbe lépett, ám nem lett rá nagy a kabát. Ahogy a Népszavának akkor célkitűzésként megfogalmazta, „meg kell teremtenünk az eredményesség szempontjából alapvetően fontos kollektív, úgynevezett teammunka ideális körülményeit.” Ez olyannyira sikerült, hogy míg kezdetben négyen dolgoztak az apparátusban, mára komplett nagyvállalat lett az MKKSZ.
A nyolcvanas években járni kezdték az országot, ahol csak lehetett, szakosztályt hoztak létre. Elképesztő eredménysor, hogy öt olimpián és 27 vb-n volt a magyar csapat vezetője, a „termés” tíz ötkarikás és több száz vb-arany. Különösen büszke arra, hogy munkássága alatt négy világversenyt rendezett az ország. Az Ahogy tőlünk telt című könyvben elmondta, Kolonics György volt a kedvenc versenyzője, míg a női kajak négyes barcelonai sikere felejthetetlen.
Aztán 2002-ben nagyszerű lehetőséget kapott, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban lett a versenysport- és utánpótlás-nevelési főosztály vezetője, a 2002-es, minden szempontból sikeres szegedi Európa-bajnoksággal búcsúzott a kajak-kenutól. Nagyon nehezen döntött a váltásról, ám „már messze nem az a lelkesedés, szorgalom, belső indíttatás dolgozott bennem, mint korábban” – idézte a Magyar Hírlap. Ugyanakkor büszke volt arra, hogy részese lehetett a sportági építkezésnek.
Pozícióit felsorolni sem egyszerű: megalkotója volt a Magyar Sportszövetségnek, kivette a részét a Nemzeti Sportszövetség létrehozásából, ügyvezető alelnökként tevékenykedett az Olimpiai Sportágak Szövetségében, ahogyan aktív tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is. Helyettes államtitkárként is dolgozott a sportminisztériumban. Az útja visszavitt a vívókhoz, 2007-től a szövetség technikai igazgatója lett, 2012-ben az ügyvezetői igazgatói posztról távozott, míg 2015-től a sportigazgatói tisztséget töltötte be az úszószövetségben. Ma a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének adminisztratív igazgatója.
