Csay Renáta

Csay Renáta (1977-) kajakos

Minden idők legeredményesebb maratoni versenyzője, a tizennyolcszoros világbajnok Csay Renáta tizenkét esztendős korában Győrött kezdett el kajakozni, jelenlegi edzőjénél Sztanity Lászlónál. Első jelentősebb sikerét az 1994-es amszterdami világbajnokságon aratta, ahol az ifjúsági korosztály számára megrendezett Világkupán a 2. helyen zárt. Egy esztendővel később edzőt váltott, előbb Ürögi László, majd Solymár László vezette a felkészülését. 1996-ban még nem sikerült kvalifikálnia magát felnőtt világversenyre, ám 1997-ben Pitz Andrea oldalán ezüstérmes lett a paviai Európa-bajnokságon. És innentől kezdve elképesztő sikersorozatot élhetett át és él meg mind a mai napig. Eredményeit két kiváló edzőnek köszönheti: 1998 és 2004 között Ludasi Róbert irányításával olyan kiváló versenyzőkkel közösen készült, mint Kolonics György, Csabai Edvin vagy Györe Attila. Ezt a korszakot követően pedig visszatért korábbi tréneréhez, Sztanity Lászlóhoz, aki a mai napig irányítja a felkészülését. Csay Renáta a 2016-os esztendő végén összesen 18 világbajnoki aranyérmet számlálhatott össze, amellyel toronymagasan a legeredményesebb versenyző a maratoni szakágban. Az aranyhalmozást még 1999-ben kezdte, amikor Pitz Andreával győzött párosban. Párosban öt különböző partnerrel (Pitz Andrea, Szonda Kornélia, Faldum Bereniké, Farkasdi Ramóna és Bara Alexandra) összesen 11 alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, egyéniben pedig hétszer tudott diadalmaskodni. Első (1999 K-2) és utolsó (2016 K-2) világbajnoki címe között 17 esztendő telt el. Férje Kolozsvári Gábor korábbi kenus, két gyermek (Brúnó és Lili) édesanyja, fia, Brúnó is kajakozik.

Névjegy

CSAY Renáta

Született: 1977. március 21., Győr
Egyesületei: Győri VSE, Graboplast-Győr
Edzői: Sztanity László, Ürögi László, Solymár László, Ludasi Róbert


Legjobb eredményei:

18x világbajnok (K-1 2003; 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2016; K-2, 1999, 2000, 2002, 2003, 2005, 2010, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016)

11x vb-2. (K-1 2006, 2007, 2009, 2015; K-2 2001, 2006, 2007, 2008, 2009, 2013 és K-1 5000 m, 2013)

1x vb-3. (K-1 5000 m, 2014)
12x Európa-bajnok (K-1 2003, 2007, 2009, 2014, 2015; K-2 1999, 2001, 2003, 2007, 2015 és K-1 5000 m, 2012, 2013)
1x Eb-2. (K-2, 1997)