Zebrák, tervek, rangsoroló

Fiatalok

Hazatértek ifjúsági versenyzőink a tavaszi edzőtáborokból. Fiataljaink közül többen is lehetőséget kaptak arra, hogy melegvízi helyszínen készülhessenek. A tavalyi ifjúsági világbajnokságon aranyérmet szerző kajakos, Gazsó Dorka Dél-Afrikában, Varga Ádám Sevillában gyűjthette a kilométereket. A szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén nagy sikert arató kenus, Szőke Attila számára pedig a szolnoki edzőtábor hozott előrelépést.

„Elmentünk evezni és láttunk zebrákat, meg antilopot legelni” – nem mindennapi élményt jelentett a tavalyi ifjúsági világbajnokságon két aranyérmet szerző Gazsó Dorka számára a dél-afrikai edzőtábor. Ám nem csak ezért volt hasznos a KSI fiataljának az ott eltöltött időszak. Véleménye szerint rengeteget tudott fejlődni a technikája.

„Pontosan ennek köszönhetően most jól fut a hajóm, és ezért nagyon sokat várok ettől az idénytől. A tervem, hogy kijussak az ifjúsági világbajnokságra, egyelőre ez a legfontosabb cél, de hogy melyik számban és kivel, azt még nem tudom megmondani” – magyarázta Gazsó Dorka, aki úgymond a „régi családjával”, a már U23-as korosztályba lépő Racskó Fruzsináékkal edzett együtt.

A tavaly világbajnoki aranyérmet szerző négyes, valamint páros tehát már nem tud rajthoz állni, a május közepi rangsoroló azonban sok mindenre választ adhat a versenyzők számára.

„A rangsoroló után már látni fogom, hogy a válogatóra miként, kivel érdemes készülni. Az ott nyújtott teljesítmények sokat elmondanak arról, hogy ki, mennyit tett bele a téli és a tavaszi felkészülés során. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert bárkit le tudok követni, vagyis szerintem nem lesz nagy gond a csapathajókkal” – tette hozzá a versenyző.

Varga Ádám Petró Erikkel közösen nyert tavaly világbajnoki aranyérmet K-2 1000 méteren, a fiatal kajakos az idén az egyesre helyezi a fő hangsúlyt.

„Télen nagyon sokat fejlődtem minden téren, előre tudtam lépni futásban, úszásban és kondiban. Ezt mutatta a győri fizikai felmérő eredménye is. Két hétig Sevillában melegvízi edzőtáborban voltam, ahol sok kilométert tudtam gyűjteni, így hamarabb elkezdhettem intenzívebben edzeni, mint múlt évben. A legfőbb célom, hogy ezer méteren egyesben kijussak a világbajnokságra és ott a dobogón végezhessek” – magyarázta Varga Ádám, aki emellett szeretne a maraton világbajnokságra is indulói helyet szerezni és jó eredményt elérni.

És hogy a fiatal kajakos hosszú távon gondolkodik-e az ezer egyesben?

„Most még csak az idei ifjúsági világbajnokságra gondolok, utána nem tudom, hogy mi lesz. Az ezer méterhez nagyon jó állóképességre és keringésre van szükség, amit szorgalmas munkával lehet elérni. Persze erősnek is kell lenni, de az állóképesség jóval többet számít” – mondta a versenyző.

A tavalyi szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén remeklő kenus, Szőke Attila mandula-gyulladása miatt nem jutott el melegvizes táborba, ő Szolnokon készült.

„Teljesen elégedett vagyok azzal a formával, amit az edzőtáborban tudtam hozni. Sikeresnek mondhatom a 2000 méteres és a 10 kilométeres időre menés eredményét is. Úgy érzem, sokat fejlődtem technikailag és fejben, most már jobban ki tudom zárni a zavaró tényezőket, de még van mit csiszolni ezen és a technikánom is – mesélte Szőke Attila, aki az idén mindenképpen szeretne kijutni párjával, Slihoczki Ádámmal az ifjúsági világbajnokságra, ugyanakkor az egyes indulást sem zárja ki. – Ádámmal ütőképes párost alkotunk, technikailag jól illeszkedünk egymáshoz, ráadásul jó barátok vagyunk. Bízom benne, hogy C-2 1000 méteren kijutunk az ifjúsági világbajnokságra és a legjobbat hozzuk ki magunkból. A tavalyi idők alapján akár az dobogót is érne.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók