Zajos sikerek a Héraklész Felmérőn

Egy helyett idén három helyszínen rendezték meg a hagyományos téli Héraklész Fizikai Felmérőt, amelyen idén összesen 1600 utánpótláskorú induló vett részt. Győrben, Szegeden és Tiszaújvárosban egyaránt ugyanazokban a számokban zajlott a megmérettetés.

Cooper-futás, húzódzkodás, lábemelés és az isősebbeknek fekvenyomás. Ebben a négy hagyományos számban rendezték meg a fizikai felmérőt, a gyermek, kölyök, serdülő és ifjúsági korú versenyzők számára. Idén először a szokásos győri helyszínen kívül felmérőt tartottak Szegeden és Tiszaújvárosban is, hogy a lehető legkevesebb utazással minél több versenyző vehessen részt a megmérettetésen.

„Bejöttek a számításaink – mondja Csabai Edvin, az MKKSZ szakmai igazgatója. 30%-al több induló vett részt a fizikai felmérőn, mint eddig bármikor, ráadásul a klubok nagy részének így jóval kevesebbet kellett utaznia. Miután mind a három helyszínen ugyanazokban a felmérő számokban versenyezhettek a fiatalok, így országos szinten összemérhetőek, és a korábbi években elért eredményekkel is összehasonlíthatóak az eredmények.”

Az EDF DÉMÁSZ Szeged először rendezett fizikai felmérőt. A verseny a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar tornacsarnokában zajlott, több mint 400 induló részvételével.

„Nagyon jó hangulatú felmérőt bonyolított le a helyi klub, ezért külön köszönet jár nekik – meséli Kovács Tamás, az MKKSZ szakmai koordinátora. Szinte minden korosztályban és korcsoportban volt induló, még lány kenuban is, pedig nekik idén először rendeztük külön felmérőt.”

A kelet-magyarországi Héraklész Felmérő szervezője a Tiszaújvárosi Vízisport Egyesület volt. A helyi klub Téli Kajak-mérce néven eddig is minden évben szervezett területi felmérést, tavaly először ezen a felnőtt parakenu kerettagok is rajthoz álltak.

„A tavalyi jó tapasztalatok miatt a tiszaújvárosi felmérőn idén is részt vettek a parakenusok – mondja Weisz Róbert, az MKKSZ maratoni és parakenu vezetőedzője. Látszik a fejlődés, a tavalyinál sokkal jobb eredményeket produkáltak ők is. A verseny jó körülmények között, kiváló hangulatban zajlott, hála a vendéglátó klubnak. Ezen a helyszínen a parásokkal együtt összesen 300 versenyző állt rajthoz.”

A legtöbb versenyző, szám szerint 900, a Héraklész Fizikai Felmérő hagyományos helyszínén, Győrben állt rajthoz.

„Majdnem ugyanannyi induló láttam a versenyen, mint tavaly, pedig ezúttal két másik helyszínen is rendeztek felmérést – mondja Hüttner Csaba, az MKKSZ utánpótlás vezetőedzője. Főleg férfi és női kajakban volt hatalmas a létszám. Előfordult, hogy az atlétika pályán egyszerre 40-50 ember futott, nagyon jó volt látni, hogy mennyire komolyan vette mindenki a versenyt. Én is szeretném kiemelni, hogy a felmérőt lebonyolító klub, vagyis a Graboplast Győri VSE nagyszerű munkát végzett.”

Hüttner Csaba hozzátette, hatalmas eredménynek tartja, hogy a három helyszínen több mint 1600 versenyző mérette meg magát.

„Örömteli, hogy ilyen sok igazolt utánpótláskorú versenyzője van a sportágnak – folytatja a vezetőedző. Az elért eredményekből is kitűnik, hogy nagyon jól dolgoznak az edző kollégák. Az pedig külön ígéretes az idei szezonra nézve, hogy az utánpótlás válogatott kerettagok nagy része az élen tudott végezni a felmérésen.”

A versenybírók helyett idén is a gyerekeket kísérő edzők vezették a felméréseket mind a három helyszínen, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ezért külön köszönik a kollégák segítségét.

A Fizikai Felmérők eredményei letölthetőek innen.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók