Zágrábi magyar mérleg: 4 arany, 3 ezüst, 6 bronz

13 éremmel zárta a magyar válogatott a zágrábi U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságot. Vad Ninetta egyesben nyert két aranyat!

13 éremmel zárta a magyar csapat a zágrábi korosztályos Európa-bajnokságot. Az U 23-as csapat mérlege 3 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzérem, az ifjúságiaké pedig 1, 1, 2.

Vasárnap az 500 és 200 méteres döntők során két magyar Európa-bajnoki győzelem született. Vad Ninetta duplázni tudott szombati diadala után, az 1000 méteres fináléhoz hasonlóan 200-on is nyert. „Nagyon jó formában versenyezte végig a hétvégét Ninetta, nagy fölénnyel, magabiztosan nyerte az olimpiai számot” – értékelt Hüttner Csaba utánpótlás kapitány.

%REKLAM%

A második vasárnapi arany Székely Máté és Győrfi Tamás nevéhez kötődik. Ők a K-2 200 méteren győztek az ifiknél.

„Nem is találok szavakat, nagyon kellett az ifi csapatnak ez a győzelem! Már az előfutamban is Tamásék érték el a legjobb időt. Tamás tavasszal eltörte a kezét, a legfontosabb versenyre azonban felépült. Le a kalappal előttük, ez óriási eredmény!” – mondta a kapitány.

Három magyar egység állhatott fel a dobogó második fokára vasárnap: az ifiknél a Spanyiel, Soltész, Váczai, Szabó összeállítású női négyes (Hüttner Csaba: „Ilyen erős mezőnyben kiváló ez az eredmény, hiszen ez csak a második számú magyar négyes.”), az U23-as mezőnyben pedig 500 méteren a Lakner Zita, Marschalkó Alexandra kenu páros, valamint a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajak páros (H. Cs.: „A szombati arany után tökéletesen elégedettek lehetnek ezzel az ezüsttel. Egy olyan fehérorosz páros verte meg őket, akik a világkupákon a felnőtt mezőnyben is bizonyítottak már. Jól versenyeztek, célfotóval kaptak csak ki.”)

Bronzéremből is hármat ünnepelhetett a magyar csapat vasárnap. U23-ban harmadik lett a Kárász, Csernák, Csernák, Horváth női négyes, valamint Slezsák István K-1 500 méteren (H. CS.: ”Hosszabb szünet után indulhatott ismét egyesben nemzetközi versenyen, ez kiemelkedő eredmény, hiszen erős volt a mezőny.”). Az ifiknél a Kun Gábor, Illyés Róbert kajak páros örülhetett és bosszankodhatott is az 500-as döntő végén (H. Cs.: „300 méteren keresztül maguk előtt toltak egy adag hínárt. Ha ez nincs, akkor biztos nyernek!”).

%REKLAM2%

Hüttner Csaba azt is kiemelte, hogy a vasárnapi B döntőkben nagyon jól küzdött mindenki. „Odatették magukat a fiúk és lányok, senki nem adta fel fejben. Örömteli volt látni ezt a hozzáállást!”

Összességében, Hüttner Csaba szerint „elégedettek lehetünk a zágrábi szerepléssel. Minden szakág gyűjtött érmeket és értékes helyezéseket, az olimpiai számok eredményeire sem lehet panasz. Négy arany-, három ezüst- és hat bronzéremmel zárta az Eb-t a magyar csapat.”

 

További magyar eredmények vasárnapról:

4. Kálmándy-Pap Kamilla, Szabados Fruzsina (ifi NC-2 500 méter)

4. Pintér Márk, Kulifai Tamás (U23 K-2 500 méter)

5. Kárász Anna (U23 NK-1 500 méter)

5. Lantos Ádám (U23 C-1 200 méter)

5. Obermayer Dorina (U23 NC-1 200 méter)

6. Kálmándy-Pap Kamilla (Ifi NC-1 200 méter)

7. Khaut Kristóf (Ifi C-1 500 méter)

7. Németh Gergő (U23 C-1 500 méter)

8. Csizmás Dobó Norbert, Braun Benedek (ifi C-2 500 méter)

8. Szilágyi Anett, Somogyi Szilvia (ifi NK-2 500 méter)

9. Lucz Noémi (Ifi NK-1 500 méter)

9. Németh Gergő, Varga Dávid (U23 C-2 500 méter)

B döntő 1. Dudás Miklós (U23 K-1 200 méter)

B döntő 1. Apagyi Levente (Ifi K-1 200 méter)

B döntő 1. Szakmáry Olivér (Ifi C-1 200 méter)

B döntő 2. Horváth Bence, Szomolányi Máté (U23 K-2 200 méter)

B döntő 3. Simán Fanni (Ifi NK-1 200 méter)

B döntő 6. Ladányi Szabolcs (Ifi K-1 500 méter)

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók