Vízitúra megállóhely létesül Pátkán

Vízitúra

Megkezdődhet a Pátkai Önkormányzat és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közös fejlesztése, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával új vízitúra megállóhely létesült a Pátkai Víztározón. A hétvégén Nagy Dániel Ferenc polgármester, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Doma Gergő, az MKKSZ szakmai igazgatója jelenlétében ünnepélyes alapkőletételre került sor.

A Pátkai Önkormányzat az elmúlt 10 évben jelentős turisztikai és aktív turisztikai szolgáltatásfejlesztést valósított meg a településen. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) köszönhetően most bővülhet a paletta: a „Pátkai – tó legendájának nyomában” címmel a helyi önkormányzat – a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel karöltve – a térség vízi turizmusát fejleszti.

„A fejlesztés a Pátkai Víztározón valósul meg, a helyszín ezzel felkerül a kajak-kenu sport térképére – mondta Doma Gergő, szakmai igazgató. – A közel hetven millió forintos beruházás eredményeként megújul, kibővítésre kerül a régi strand épülete, amelyben öltözőket, vizesblokkokat alakítanak ki, s az infrastrukturális fejlesztés mellett eszközbeszerzésre is sor kerül, sárkányhajókat, kajakokat, kenukat, túrafelszereléseket kap majd az új vízitúra megállóhely. A turisztikai beruházásnak, az új létesítménynek köszönhetően a vízitúrázás mellett lehetőség nyílik arra is, hogy a környékbeli gyerekek európai színvonalú körülmények között ismerkedhessenek meg sportágunk alapjaival.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók