Vízi sportok minden mennyiségben

Szombat éjszakával bezárult a T-Mobile sukorói élménytára. A T-Mobile Vízi Szabadidősport Fesztiválon a nagyérdemű belekóstolhatott a különböző vizes sportágak fortélyaiba, kipróbálhatott vízi alkalmatosságokat, az ország nagy kenulapátjának elkészítésében is részt vehetett, ugyanakkor szurkolhatott is, hiszen többfajta versenyre is sor került, melyen olimpiai és világbajnokok is vízre szálltak. Rendkívüli hangulat jellemezte az egész eseményt, így biztosan lesz folytatás – összegzett Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára.

A forró nap alatt rengeteg program várta a Velencei-tóhoz érkezőket. A T-Mobile ajándékokért versenyző családok, gyerekek sora próbálta ki a különböző vízi alkalmatosságokat, segédkezett az ország kenulapátjának elkészítésében. A Masters Bajnoksággal és az Eszkimó Indiánjátékokkal egybekötött rendezvény nagyon jó hangulatban zajlott, ráadásul több jelenlegi és egykori olimpikon is felbukkant, mi több, versenyzett is.

A T-Mobile Vízi Szabadidősport Fesztivál bejáratánál lévő információs pultnál minden belépő pecsétgyűjtő lapot kapott, amire a szükséges plecsnit a pontgyűjtő helyeken lehetett beszerezni. Ám ehhez feladatok várták a kalandos kedvűeket!

Az ország kenulapátját Szeghalmi Károly lapátépítő-mester csiszolgatta, aki szívesesen vette a segítő kezeket. Közel 280 fő vette ki a részét a munkából, főleg gyerekek, s aláírásuk rá is került a lapátra.

Aki kipróbálta a hétszemélyes kenut, a sárkányhajót, a raftingot vagy akár a tengeri kajakot, annak jutalma a nagy értéket képviselő pecsét volt. A kisebbek színezéssel, gyurmázással is növelhették pontjaik számát. Az Eszkimó-játékokról és a masters bajnokságról özönlő fiatal és idősebb versenyzők remek hangulatot teremtettek a parton, a céges sárkányhajós futamok legénysége is szívesen látogatta a céltorony mögötti területet.

A Masters Bajnokság számai is elkényeztették a publikumot, noha az erős szél korbácsolta hullámok nehezebbé tették a sportolók dolgát. Rajthoz állt az 1980-as olimpia bajnoka, a kenus Foltán László, lapátolt Viski Erzsébet, Dékány Kinga és a 200 méter specialistája, Hegedűs Róbert is. Sőt, összeállt Viski, Dékány, Mednyánszki Szilvia és Bóta Kinga négyese is. A masters versenyzők korelnöke Varga Ferenc, aki noha már túl van a nyolcadik X-en, napi egy edzéssel készült a bajnokságra, de ott volt Mohácsi Ferenc is.

A sárkányhajósok országos bajnokságát is a Velencei-tavon rendezték. A 20 főből álló legénység a dobos ritmusára húzta a lapátot és nagy összecsapásokat, szoros befutókat produkáltak mind a céges, mind a profi mezőnyben. A céges futamban a MOL csapata lett az első, míg a profik között a világbajnokságon is szereplő Römi „A” szerezte meg a magyar bajnoki címet.

– Rendkívül jó hangulatú esemény volt, egy igazi vizes egyveleg, kicsik és nagyok számára egyaránt – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára. – Voltak játékok, versenyek, ki lehetett próbálni a különböző hajótípusokat is, nagy sikert aratott az interaktív hajóépítő műhely is. A fő attrakció a Masters verseny volt, ahol egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is hajóba szálltak. Fantasztikus viadalt hozott a céges sárkányhajók versenye is. Ez a fesztivál számunkra is egy kísérlet volt, hiszen még soha nem rendeztünk ehhez hasonlót. A több mint 2000 induló és 4000 résztvevő is azt mutatja, kezdetét vette valami, amit folytatni kell, terveink szerint majd más-más helyszíneken.

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók