Mégse

Visszatalált önmagához Bodonyi András

Áprilisban volt egy törés a felkészülésében, de most visszatalált a saját technikájához Bodonyi András, aki a második válogatón egyértelműen győzni szeretne kenu egyes 1000 méteren.

Hír

A férfi kenusoknál csupán a két olimpiai számban, 1000 egyesben és párosban rendeznek válogatót, ez jó döntésnek bizonyult Hüttner Csaba szövetségi kapitány részéről, hiszen rengetegen indultak, és szoros versenyeket láthattak a nézők. Egyesben Kiss Tamás csupán 0,083 másodperccel győzte le Bodonyi Andrást, aki újfajta edzéssel készül a második válogatóra.

„Nagyjából elégedett vagyok az elvégzett munkával – kezdte az InfoRadio Víztükör című adásában Bodonyi. – Az első válogatóra nem sikerült jól felkészülnöm, nem is voltam elégedett sem a kenuzásommal, sem az eredménnyel.

Bár az első válogatót megelőző hetek sokkal sötétebb jövőt jósoltak,

mint amilyennel végül a 0,083 ezredes vereségemmel lett. Azóta kezd összeállni a mozgásom, technikailag sokat fejlődtem, mentálisan is próbálom összeszedni magam. Úgy érzem, jó állapotban vagyok a második válogató előtt.”

Változtatott a felkészülésén, főleg egyénileg készül, külön vezényli neki Vécsy Viktor az edzéseket, és elmondása szerint így sokkal jobban tud magára figyelni.

„Jobb a technikám, sokkal stabilabban mozgok most a kenuban, ezt egy jó iránynak tartom, amerre most elindultam. Áprilisban rossz mozgások rögzültek a technikámban, és ebből nehéz volt kimászni, de már csak a finomhangolás van hátra. Annyira nem új ez az egész, csak saját magamat, a saját mozgásomat kellett megtalálnom. Tavaly is a második válogatóra állt össze a technikám, amivel végül a szétlövést is sikerült megnyernem.”

Bodonyi András hozzátette: egyértelmű célja az, hogy kijusson a világbajnokságra 1000 egyesben. „Ez az egyetlen esélyem arra, hogy olimpiai kvótát szerezzek majd a szegedi vébén. Azt gondolom, hogy a magyar férfi kenus élmezőny nem változott tavalyhoz képest, ugyanúgy Kiss Tamással harcolok az első helyért, és

most is tizedmásodpercek fognak dönteni.

Mivel azonban csak 1000 egyesben és párosban rendeznek válogatót, így jóval többen indulnak el ebben a két számban. Az első válogatón még középfutamot is kellett menni, akkora volt a mezőny, tehát többet kell versenyezni. Viszont a dobogós helyekért szerintem ugyanazok fognak harcolni.”

A második válogatót június 18. és 20. között rendezik Szolnokon.

Visszatalált önmagához Bodonyi András

Áprilisban volt egy törés a felkészülésében, de most visszatalált a saját technikájához Bodonyi András, aki a második válogatón egyértelműen győzni szeretne kenu egyes 1000 méteren.

Hír

A férfi kenusoknál csupán a két olimpiai számban, 1000 egyesben és párosban rendeznek válogatót, ez jó döntésnek bizonyult Hüttner Csaba szövetségi kapitány részéről, hiszen rengetegen indultak, és szoros versenyeket láthattak a nézők. Egyesben Kiss Tamás csupán 0,083 másodperccel győzte le Bodonyi Andrást, aki újfajta edzéssel készül a második válogatóra.

„Nagyjából elégedett vagyok az elvégzett munkával – kezdte az InfoRadio Víztükör című adásában Bodonyi. – Az első válogatóra nem sikerült jól felkészülnöm, nem is voltam elégedett sem a kenuzásommal, sem az eredménnyel.

Bár az első válogatót megelőző hetek sokkal sötétebb jövőt jósoltak,

mint amilyennel végül a 0,083 ezredes vereségemmel lett. Azóta kezd összeállni a mozgásom, technikailag sokat fejlődtem, mentálisan is próbálom összeszedni magam. Úgy érzem, jó állapotban vagyok a második válogató előtt.”

Változtatott a felkészülésén, főleg egyénileg készül, külön vezényli neki Vécsy Viktor az edzéseket, és elmondása szerint így sokkal jobban tud magára figyelni.

„Jobb a technikám, sokkal stabilabban mozgok most a kenuban, ezt egy jó iránynak tartom, amerre most elindultam. Áprilisban rossz mozgások rögzültek a technikámban, és ebből nehéz volt kimászni, de már csak a finomhangolás van hátra. Annyira nem új ez az egész, csak saját magamat, a saját mozgásomat kellett megtalálnom. Tavaly is a második válogatóra állt össze a technikám, amivel végül a szétlövést is sikerült megnyernem.”

Bodonyi András hozzátette: egyértelmű célja az, hogy kijusson a világbajnokságra 1000 egyesben. „Ez az egyetlen esélyem arra, hogy olimpiai kvótát szerezzek majd a szegedi vébén. Azt gondolom, hogy a magyar férfi kenus élmezőny nem változott tavalyhoz képest, ugyanúgy Kiss Tamással harcolok az első helyért, és

most is tizedmásodpercek fognak dönteni.

Mivel azonban csak 1000 egyesben és párosban rendeznek válogatót, így jóval többen indulnak el ebben a két számban. Az első válogatón még középfutamot is kellett menni, akkora volt a mezőny, tehát többet kell versenyezni. Viszont a dobogós helyekért szerintem ugyanazok fognak harcolni.”

A második válogatót június 18. és 20. között rendezik Szolnokon.

85 éves a „halászok halásza”: Vajda Vilmos

Nem ismerünk olyan embert, aki nála meggyőzőbben tudott volna beszélni a sportág dolgairól – emlékeznek vissza az egykori versenyzők „mindenki Vili bácsijá”-ra. A szakma minden lépcsőjét végigjáró szakember azonban nem csupán ezzel gyakorolt maradandó hatást a magyar kajak-kenusok életére, hanem például azzal a fohásszal is, aminek nyomán a sportág rőt szakállú, halhatatlan szentjének mítosza született.

Hír

Sok egyéb tisztsége mellett kenus keresztapaként írta bele a nevét a sportág történetébe…

Ez egy nagyon régi történet. 1950-ben, amikor még kétkerekes hajók jártak a Dunán, Tahiból jöttünk haza egy túráról. Összekapaszkodva csurogtunk lefelé és megjelent a rettegett Kőrös nevezetű hajó, ami borzalmas nagy hullámokat tudott keverni. Mondtam, hogy engedjük el egymást, mert hatalmas toló hullámok jönnek. Akkor fohászkodtam úgy önkéntelenül, hogy „Szent Jupát, segíts!”. Ez egy karikírozott név volt, amit az édesanyámtól hallottam, aki még a szülőhelyéről hozta ezt a szót. Ebből aztán később az unokabátyám, Vajda József – aki válogatott kenus volt – megformálta azt az alakot, aki gyakorlatilag úgy néz ki , mint egy börtöntöltelék, de ennél mégis sokkal több. Egy értelmes lény, aki a sok kenuzás miatt elvesztette a fél lábát. Innen indult el a kultusza Szent Jupátnak, aki máig a kenusok védőszentje.

„Lelkesedésből versenyeztem” – említette egyszer. Mit jelentett ez a hétköznapok szintjén?

Amikor ifjúsági versenyző voltam, még nem volt infrastruktúra, sem itthon, sem külföldön. Nem voltak ifi versenyek és serülő korcsoport sem volt. Együtt versenyzett három évfolyam, de ettől függetlenül ezek csodálatos versenyek voltak. Amikor elkezdtem a vízi edzéseket, olyan versenyzők eveztek már ott, mint Novák Gábor, aki pontosan annyi idős volt, mint én és Helsinkiben ezüstérmet szerzett. Én a legjobb eredményemet ’53-ban egy magyar bajnokságon értem el, amikor Hernek István mögött lettem második. Ez a Hernek aztán ’56-ban ezüstérmet nyert az olimpián. Mondhatnám úgy is, hogy a legjobbak közt voltam az utolsó. Mindenesetre, ha őket nem is tudtam megverni, felnőtt versenyzőként, a katonaság után is nagyon szorgalmasan edzettem – versenyeztem, magamat finanszírozva, szeretetből, megszállottságból.

– Ebben talán része volt a legendás mesterének is…

Szabó Ferenc rendkívüli ember volt, aki soha nem játszotta meg magát. Naturalisztikus, mint egy festmény, amit durván rákennek a vászonra és aztán nem simítanak rajta semmit. Kemény volt, mindenkitől elvárta, hogy a képességei fölött teljesítsen és ez az elvárás kemény fickókat faragott a csapatának tagjaiból. Nem gondoltam volna, hogy én is edző leszek, mert nekem nagyon jó munkahelyem volt egy elektronikai gyárban, de aztán hatvankettőben kerestek egy segítőt a Feri bácsi mellé és én elvállaltam ezt a feladatot társadalmi munkában. A gyárban, ahol dolgoztam, lehetővé tették, hogy kicsit korábban elmenjek és edzéseket tudjak tartani. Kicsit furcsa volt, hogy nem magamat tréningezem, hanem másokat, de a mesterem nagyon sokat segített ebben is. 1966-tól Feri bácsi már az Újpesti Dózsában edzősködött, így a helyére lépve én lettem a kenus szakág vezetője az Építőkben. Innen már kicsit komolyabbra fordult a dolog, hiszen ott volt 35-40 kenus, akinek az edzéseit már nekem kellett önállóan irányítani.

Milyen kihívásokkal találkozott akkor?

Amikor Feri bácsi elment, a kenus eredmények is visszaestek, mert a jó versenyzők eligazoltak más szakosztályokhoz, ahol nagyobb lehetőségeket kaptak; jobb fizetést, teljes sportállást. Ezek után abból kellett kiindulni, hogy nagyon komolyan vegyük az alaputánpótlást. Ehhez ragyogó hely volt a Sirály csónakház a Margitszigeten, ahol a tárgyi feltételeink kiválóak voltak. A gyerekek nagyon szívesen jöttek oda . 1969-ben vettem át a szakedzői oklevelemet és ekkor hivatalosan is pályamódosításra kényszerültem, mert nagyon nehéz volt egyszerre helyt állni a gyárban és egy olyan utánpótlás-nevelésben, aminek már jelentkeztek az eredményei. Főállású edzőként én is egy volt versenyzőmet kértem fel segítőnek: Koléder Vilmost, akire nagyon büszke vagyok, mert  kiváló edző lett, aki később világbajnokok sorát nevelte. Három év alatt olyan szintre jutottunk, hogy a svédországi Eb-n szereplő három kenusból egy már az én versenyzőm volt. Abban az időben kezdtük meg az alaputánpótlás szélesítését is, ami azt jelentette, hogy már tíz éves kortól foglalkozni kezdtünk a gyerekekkel. A legfontosabb mindenekelőtt az volt, hogy megszerettessük velük ezt a sportot.

A mennyiség aztán idővel átcsapott minőségbe…

Olyan versenyzők indultak el ebből a műhelyből, mint Vaskuti István, aki már az Építőkben is háromszoros világbajnok volt, aztán később a Honvédba igazolt, ahol szerzett még legalább hatot, aztán pedig Moszkvában olimpiai bajnok lett párosban. De említhetném Pétervári Pált is, aki tízezer méteren lett világbajnok, majd az egyik legnevesebb maratoni kenus vált belőle. Vagy a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szegedi Károlyt. Ez a vidékről Pestre került fiú eredetileg kajakozott, de a túrákon önszorgalomból kenuzni is megtanult, mégpedig olyan csodálatosan, ahogy senki más nem tudott a többiek közt, pedig sokat adtunk az esztétikus mozgásra. Miután hozzám került, egy év alatt három minősítési kategóriát ugrott át. Három évvel később világbajnoki ezüstérmes lett, aztán Wichmann elől vitte el az ötszáz méteres versenyszám indulási jogát a montreáli olimpián. A döntőben hatodik lett, de úgy, hogy hat hajó futott be fél méteren belül. Akkor már látható volt rajta a betegség, egy év múlva pedig eltemettük. Nagyon tehetséges volt, biztos vagyok benne, hogy a következő olimpián dobogóra állhatott volna. A versenyzők sok örömet okoztak nekem, akkor is, ha végül más szakosztályban érték el a legnagyobb sikereiket. Felemelő érzés volt már az is, hogy tőlünk indultak el.

Szakfelügyelői megbízatása idején minden korábbinál nagyobb hangsúly került a vidéki bázisokra…

Cseh Lajos, az akkori főtitkár azt mondta, hogy most ugyanazt fogjuk csinálni országos szinten, mint amit te csináltál a szakosztályodban. Az alapgondolat az volt, hogy az lesz eredményes halász, aki több helyre rakja ki a varsáját, hiszen nagyobb az esélye annak, hogy több nagy hal kerüljön bele. Voltak már vidéki szakosztályok, de akkoriban indultak a különböző nagy állami beruházások a Duna mellett és mi ezt a lehetőséget használtuk ki, hogy ott is új bázisokat hozzunk létre. Így alakult ki a paksi, a százhalombattai, vagy a bajai szakosztály is, amelyek azóta nagyon sok eredményt hoztak és bajnokok sorát nevelték ki. A szakfelügyelői munkámhoz tartozott az edzőképzés szervezése is. Arra törekedtünk, hogy valami újat is tudjunk adni a leendő szakembereknek  és ebbe a tevékenységbe olyan kiváló segítőket sikerült bevonni, mint Dr. Török Attila matematikus, fizikus. A kajaksport szerelmeseként létrehozott egy olyan szimulátort, amely révén 1974-ben laboratóriumi körülmények közt, evezés közben mérhették a kajakosok-kenusok élettani mutatóit. Akkoriban ez egyedülálló dolog volt az országban, hiszen léteztek még hasonló műszerek.  Szakfelügyelőként a szakújság írása is állandó feladatot jelentett. A havonta megjelenő, közel húsz éven át működő lapban rengeteg cikket közöltünk. Nagyon hiányzott, amikor megszűnt.

– A nyolcvanas évek végén Parti János helyét vette át a kapitányi székben. Milyen érzésekkel?

Nehéz helyzet volt. Harminc éve ismertem akkor már Jánost, akit kiváló versenyzőnek és kivételesen nagy formátumú egyéniségnek tartottam, még akkor is, ha a tizenkét éves kapitányi megbízatása alatt sok dologban volt vitánk. A szöuli olimpiáról két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal tért haza a csapat, de novemberben már voltak olyan hangok, amik kifogásolták ezt az eredményt és János ebben a légkörben lemondott. Az elnökség akkor engem javasolt és ezt a javaslatot ellenvetés nélkül el is fogadták. Két olimpiai ciklust kapitánykodtam végig, az atlantai és barcelonai ötkarikás játékok időszakát. Nagyok voltak az elvárások a sportág felé, hiszen mindig azt a lovat ütik, amelyik a legjobban húz. Barcelonában a női négyes lett a legjobb, ami azért is volt nagy szó, mert élt még az NDK-s sportmozgalom, azon belül pedig egy nagyon erős női csapat és a mi lányainknak sikerült megverni őket. Kőbán Rita már nagyon régóta tagja volt a válogatottnak, amikor edzőcsere történt és Fábián Lászlóné, Kati néni vette át a felkészítését. Sok munkát, sok egyeztetést kívánt ez a történet, de végül kikerekedett belőle a legjobb, az arany. Új kenusok kerültek a színre, köztük Kolonics Gyuri, aki rá négy évre lett olimpiai bajnok.

A sportágban töltött évtizedek és számtalan elismerés után mit tart a legnagyobb fegyverténynek?

Egy halomban az egészet. Csodálatos volt, mert megvolt benne a fokozatosság: a versenyzés, tanulás a mester mellett, az önállóvá válás, aztán a motorosból kiszállva a szövetségi munka, az országos irányítás, a felsőfokú edzőképzés szakvezetése, az oktatás. Ez utóbbi keretén belül számos kiváló korábbi bajnokot tanítottam és adtam át jelképesen az a bizonyos varsát. Azt hiszem, hogy nekik, a mai edzőknek, a mai viszonyok közt sokkal nehezebb. Minden  egészen más. De egy dolog ma is érvényes: ha valaki bizonyítani akar, akkor nem létezik olyan hogy ”munkaidő”. Csak munka van.

„A válogatottságom első élményei összefonódnak az ő személyével. Nagy szeretettel gondolok vissza rá. De nem csak én vagyok ezzel így: szinte nincs is olyan baráti beszélgetés az egykori versenyzők közt, amikor ne kerülne szóba Vili bácsi és az ő legendás „aranyköpései”.

/ Dónusz Éva /

„Kiváló szervező és rendkívül empatikus ember, aki nagyon tudott lelkesíteni bennünket. Az első találkozásunk alkalmával éppen évadnyitó megbeszélést tartott a tanítványainak a Sirály csónakház udvarán és én bátortalan kisfiúként odamentem, hogy kenuzni szeretnék. – Akkor gyere ide, közénk tartozol – felelte. Az egykori kenus társakkal együtt a mai napig összejárunk vele.„

/ Vaskuti István/