Kincső-Virág 1:1

A két legjobb magyar női kenus kiváló formában kezdte az idényt, kedden délelőtt C-1 200 méteren bizonyítottak. A szolnoki tesztverseny-sorozat első futamát Balla Virág nyerte meg Takács Kincső előtt, a másodikban pedig helyet cserélt a két győri versenyző, délután együtt indulnak NC-2 500 méteren.

Lyukasnak számít az olimpiai kvalifikáció szempontjából a női kenu egyesek 200 méteres száma, a világbajnokságon tavaly a szegedi Nagy Bianka nem került be a legjobbak közé, így a szövetségi kapitány idén keresi azt a versenyzőt, aki jövő májusban – a szintén szegedi – pótkvalifikációs versenyen megszerezheti a harmadik kvóta. 

Sajnos Balla Virág, és Devecseriné Takács Kincső – miután tavaly párosban ők már szereztek kvótát – nem indulhat a jövő májusi versenyen – pedig kedd délelőtt mindketten megmutatták, hogy 200 egyesben is kiváló formában vannak. 

Az edzésverseny első futamát C-1 200 méteren Balla Virág nyerte 46,86-as idővel, mögötte párja, Devecseriné Takács Kincső lett a második 47.43-al, az UTE versenyzője, Lakatos Zsanett pedig harmadik helyezést ért el 49.03-al.

A második futamban, kisebb hátszélben Takács Kincső győzött, ideje 47.43 lett, a másodiknak Balla Virág érkezett 48.44-el, a harmadikként Nagy Bianka futott be 50.23-al.

“Mindig akkor sikerül jól a felkészülésünk, ha

az ötszáz élvez prioritást,

elsősorban arra építjük az edzésmunkát, 200-on pedig egyszer Virág győz, egyszer én, ezt mindig az adott pálya dönti el” – mondta a második futamot megnyerő Devecseriné Takács Kincső. 

A tesztversenyen délután a férfi K-4 500, valamint a női C-2 500 méteres futamokat rendezik, utóbbibban természetesen a számban világbajnoki ezüstérmes Balla Virág, Takács Kincső páros is érdekelt. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók