Világbajnokaink is indulnak a Hargasov Memorialon

Népes magyar csapat szerepel a négy napos, pénzdíjas pozsonyi Hargasov Memorialon, amelyen közel kilencven kilométert lapátolnak le a versenyzők. A viadalon rajthoz állnak a győri maraton világbajnokság érmesei, többek között Kövér Márton, Dóczé Ádám, Boros Adrián és Solti László, valamint Csay Renáta és Bara Alexandra is.

Hatalmas mezőny gyűlt össze az idei pozsonyi Hargasov Memorialon, amelyen közel ötven magyar egység szerepel. A versenyzők négy nap alatt kilencven kilométert lapátolnak le, nem is akármilyen körülmények között.

„Nem egyszerű a verseny – mondta a 16-szoros maratoni világbajnok Csay Renáta. – Régebben, úgy tíz évvel ezelőtt már indultam ezen a viadalon, igaz, akkor csak egynapos volt, és az emlékeimben más körülmények éltek. Most a verseny tömegrajttal indult, az első sorban a férfi kajakpárosok, a másodikban a kajak egyesek, harmadikban pedig a kenusok és a női kajakosok kaptak helyet. A rajt maga a rémálom volt, nagyon nehezen tudtunk megmaradni a dobott vizeken és kemény munka volt a fiúkkal megverekedni a jobb pozíciókért. Körülbelül 150 métert lapátoltunk egy kis ágban, majd kieveztünk a Dunára, ahol szintén meggyűlt a bajunk a hullámokkal. Az utolsó öt kilométert olyan szélben teljesítettük, hogy már az is csoda volt, hogy a hajóban maradtam. A távok, vagyis a napi 20-25 kilométer nem jelent problémát, hiszen a felkészülési időszakban is evezünk ennyit. Van, amikor délelőtt és délután is. Az első napot letudtuk, várom a holnapi rajtot.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók