Mégse

Vb, Eb, ORV az idei hazai programban

Egy olimpiai sportág számára az ötkarikás verseny évében nincs fontosabb feladat, mint a magyar színeket képviselő csapat menedzselése, de 2020 korántsem csak Tokióról fog szólni kajak-kenuban. Ha csak a hazai rendezésű nemzetközi versenyeket nézzük, júliusban ismét világbajnokság lesz Szegeden, majd maraton Eb Budapesten, szeptember végén pedig a világ legjobb serdülő versenyzői látogatonak a Maty-érre.

Hír

Az olimpiai menetelésről tegnapi cikkünkben írtunk, a sportág számára a szezon eleje, a júniusi Európa-bajnokságig bezárólag arról szól majd, hogy megtalálja a lehető legerősebb olimpiai csapatot. Ugyanakkor azoknak a gyorsasági versenyzőknek, akik nem kerülnek be a Tokió-keretbe, június közepén egy új szezon kezdődik, a nem olimpiai számok világbajnokságának válogatóversenyén (június 16-18., Szeged).

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) idén rendezi meg az első nem olimpiai számok világbajnokságát. Az esemény célja, hogy a Tokióról lemaradó topversenyzők számára ne június elején érjen véget a nemzetközi gyorsasági szezon.

A tavalyi szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság az ICF elnöke, Jose Perurena Lopez szerinte olyan verseny volt, amelynél ebben a sportágban nem lehet jobbat rendezni. Ezért az a döntés született, hogy az új esemény megszervezését 2020. július 10-12. között ismét a Magyar Kajak-Kenu Szövetségre bízzák. Tehát a 2019-ben felújított és kibővített Maty-éri pálya ismét rangos nemzetközi felnőtt kajak-kenu regattát rendezhet.

Két héttel a szegedi verseny után, július 23-26. között az első budapesti nemzetközi versenyét rendezheti meg a magyar kajak-kenu sportág. Csepelen, a ráckevei Duna-ágban Európa legjobb maraton versenyzői szállnak majd vízre.

“Megtiszteltetés, hogy ott bonyolíthatunk úttörőként rangos nemzetközi versenyt, egy maraton Európa-bajnokságot, ahol rövidesen atlétikai stadion, evezőspálya, és extrémsport-park épül majd.

Nagy premier ez nekünk,

hiszen Budapesten még nem rendeztünk világversenyt” – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, aki azt is elárulta, hogy az esemény szervezésében részt vesz a tizenhétszeres maraton vb-győztes kenus, a Kolonics Alapítvány jelenlegi elnöke, Csabai Edvin is, mint az esemény egyik védnöke.

A szezon végén, a budapesti kitérő után, szeptemberben ismét Szeged kerül a középpontba az Olimpiai Reménységek Versenyével (ORV). Az ORV-n eredetileg a visegrádi országok legjobb serdülő kajak-kenusai szálltak vízre,  de az esemény mára igazi világversennyé nőtte ki magát.

“Ahogy azt már megszokhattuk, négy évente, az olimpiai után mindig Magyarországon láthatjuk vendégül a jövőt. Az ORV-n, amelyen tavaly öt földrész, 36 országának közel ezer versenyzője szállt vízre, idén is megmérkőznek a serdülő korosztály legjobbjai, akik között minden bizonnyal ott lesznek majd

Párizs és Los Angeles olimpiai bajnokai”

– mondta Schmdit Gábor, aki hozzátette, hogy a magyar szervezőkre egész évben sok feladat vár, de a csapat évek óta együtt dolgozik, és készen áll a kihívásokra.

Hazai rendezésű kajak-kenu világversenyek 2020-ban:

július 10-12.                 –     nem olimpiai számok világbajnoksága, Szeged

július 23-26.                –     kajak-kenu maraton Európa-bajnokság, Budapest

szeptember 18-20     –     Olimpiai Reménységek Versenye, Szeged

Kolonics, a sportlegenda – egy hónapig Kaposvárott

A "Kolonics, a sportlegenda" - című emlékkiállítás megtekintésére egy hónapig van lehetőség a Kaposvár Aréna első emeletén. A hétfői megnyitóünnepségen beszédet mondott Faludy András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Versenysport bizottságának elnöke, a helyi klub vezetőedzője, a korábbi kajakos világbajnok Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere, valamint Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke is.

Hír

Megható és lebilincselő. Ezzel a két szóval jellemzi a helyi sajtó a hétfőn délután megnyílt kiállítást, amely részletesen mutatja be a tizenkét éve tragikusan elhunyt kenus legenda sportkarrierjét. Ezúttal is érmek, serlegek, újságcikkek, valamint személyes tárgyak mentén győződhetnek meg a látogatók az egykori sportóriás egyediségéről.

A megnyitón a többszörös olimpiai és világbajnok kenusra sporttársai, klubtársai, baráti emlékeztek vissza néhány személyes történettel. Köztük Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere is.

“Kolo” pályafutása mindenkinek jó lecke lehet. Alázata, elhivatottsága, kitartó magatartása motivációként szolgálhat nem csak az utánpótlás sportolóknak, de azoknak is, akiknek nem képezi a sport a mindennapjukat – mondta Borhi Zsombor, aki a felnőtt válogatottban éveken át csapattársa volt Kolonics Györgynek. –

Kaposvárnak hatalmas megtiszteltetés,

hogy otthont biztosíthat ennek a hiánypótló kiállításnak” – tette hozzá a város alpolgármesterként.

A megnyitón Faludy András, az MKKSZ Versenysport bizottságának elnökea KVSC vezetőedzője is meghatódva emlékezett vissza az egykori olimpiai és világbajnokra, és arra buzdította a jelenlevőket, hogy vigyék hírét a kiállításnak, hiszen nem mindennap tekinthető meg egy ilyen komoly gyűjtemény.

“Ennek a kiállításnak nem csak az a funkciója, hogy jobban megismerjük Kolonics György munkásságát, hanem hogy

erőt merítsünk belőle”

– mondta köszöntőjében Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

A rendezvény moderátoraként a Kolonics Alapítvány elnöke, Csabai Edvin köszönetet mondott Kaposvár vezetésének, hogy helyszínt biztosított a kiállításnak.

A kiállítás látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola központi telefonszámán (06-82/ 527 690) lehet bejelentkezni a tárlat megtekintésére.

Elment Szent Jupát földi helytartója

Hosszan tartó, súlyos betegség után 72 éves korában szerdán késő este elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója. A sajtót, és a közösségi médiát elárasztották a megemlékezések, az ország egy emberként síratja a kenukirályt.

Hír

Wichmann Tamás 1948. február 4-én született Budapesten. Hatéves volt, amikor elütötte egy rendőrautó, a súlyos baleset után napokig kómában feküdt, egy évig járógépet kellett használnia. Felépülése után sportolni kezdett, először ökölvívó edzésekre járt, de a szakosztály megszűnése után a kenut választotta. Egész pályafutása alatt, 1962-től 1983-as visszavonulásáig az MTK kenusa volt.

Határtalan kitartása, akaratereje, szorgalma és lelkesedése a magyar és a nemzetközi sportélet egyik legkiemelkedőbb egyéniségévé tette, Magyarország egyik legnépszerűbb sportembere volt. Kilencszeres világbajnok, ötszörös világbajnoki ezüst- és ötszörös világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok. Minden idők legtöbb magyar bajnokságát ő nyerte a kenusok között: összesen 37 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán.

1978-ban UNESCO fair play-díjat kapott, mert segített felkészülni riválisának, az egykori Jugoszlávia színeiben versenyző Matija Ljubeknek, aki aztán a belgrádi világbajnokságon legyőzte őt.

Sportpályafutását 1983-ban fejezte be. Visszavonulása után az MTK örökös tiszteletbeli tagjává választotta, aranygyűrűvel tüntette ki, a klub kajak-kenu szakosztályában különböző sportvezetői funkciókat töltött be.

1979-ben az év sportolójának választották. 1991-ben bekerült a magyar sport halhatatlanjainak klubjába. 1998-ban kézlenyomata felkerült a Csillagok Falára. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2010-ben MOB-díjjal, 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal, 2017-ben Prima Díjjal tüntették ki.

2020 janárjában az Év Sportolója gálán Wichmann Tamás átvehette a Magyar Sportújságíró Szövetség (MSÚSZ), és a a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) életműdíját is.

A díjátadáson Deutsch Tamás, az MTK elnöke így méltatta a bajnokot:

“50, 100, 200 év múlva, ha valaki, és sokan lesznek ilyenek, apaként, nagyapaként, tanárként, edzőként, vagy sportújságíróként más emberek elé példát akar állítani, akkor Wichmann Tamás élettörténetét fogja elmesélni. Azt a regénybe illő történetet, ami tele van sikerekkel, győzelmekkel, dobogós helyezésekkel, tele van kitartással, tisztességgel, barátsággal, tele van szeretettel, tele van vagánysággal, tele van valami egészen hihetetlen, megtörhetetlen akarerővel. Majd 50, 100, 200 év múlva, amikor példát állítanak apák, nagyapák, edzők, és újságírók mások elé, akkor azt fogják mondani, hogy légy olyan, dolgozz, sportolj, élj úgy, mint Wichmann Tamás. Számora megtisztelő, és megható, hogy apaként, nagyapaként, az MTK elnökeként, a MOB alelnökeként talán

minden magyar nevében mondhatom ki, mindent köszönök Tamás, amit tőled kaptunk, igyekszünk olyanok lenni, mint Te.”

Mielőtt versenyző lett, szakácsnak tanult. Mikor kiderült, hogy az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpián a szocialista országok bojkottja miatt nem szerepelhet, elkezdte felépíteni a saját vállalkozását. 1987-ben megnyitotta Budapest első “alternatív” kocsmáját, amelyben tudását hasznosította. A kocsmát eredetileg Szent Jupátról, a kenusok “védőszentjéről” nevezte el, de később már csak Wichmann-kocsma volt a neve. A létesítmény 2018-ban, több mint három évtized után zárt be.

Amikor 2013-ban, 65. születésnapja alkalmából interjút adott az MTI-nek, a kezdetekről azt mondta, hogy mindig vonzotta a messzeség, a távolság, és Vízöntő jegyűként a víz is alapeleme volt, úgyhogy lassacskán el sem tudta képzelni az életét a kenuzás nélkül.

A kenukirály életéről és karrierjéről készült “Magyar Lapát” című portréfilmet 2020 januárjában nagy sikerrel mutatta be a Kolonics Alapítvány az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A bemutatón adta élete utolsó interjúját a Kajak-Kenu TV-nek.

Wichmann Tamást, számtalan kajakos és kenus örök példaképét az egész sportág gyászolja. Sokan közülük a Kenus sirató soraival búcsúznak a közösségi oldalakon:

Kenus sirató

Hogyha egyszer meghalok,
Elvisznek az angyalok,
Fektessetek kenumba,
Bocsássatok a tóra.
Rakjatok meg kövekkel,
Amíg a víz el nem nyel.
Ringatnak a hűs habok,
Szent Jupáthoz eljutok.
Betoppanok elébe,
Lejattolok ővéle.
Kenus élet, de szép volt!
Kár, hogy tovább nem tartott.
Bizony, tovább nem tartott!

Isten nyugosztaljon, Tamás!