Vásárosnaményban találkoztak a Felső-Tisza képviselői

A Bejárható Magyarország programban részvevő Felső-Tisza régió képviselői találkoztak tegnap Vásárosnaményban, ahol a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, mint konzorciumvezető tájékoztatta a programban szereplő településeket a pályázat aktuális állapotáról.

Bejárható Magyarország
Hír

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló GINOP 7.1.2-15-2016-00001 számú projekt vásárosnaményi vízitúra megállóhelyén, a Bereg Szíve Üdülőközpontban javában zajlik az egykori gyermektábor rekonstrukciója, amelynek célja, hogy az ingatlanon található épületek közül a főépület, mint közösségi tér és egy hozzá kapcsolódó gondnoki épület felújítása megvalósuljon.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondta: Tiszaújvárosban megvalósuló kivitelezési feladatok közbeszerzési eljárása is lezárult, amelynek köszönhetően hamarosan elindulhat a beruházás. A Felső-Tiszán öt helyszínen ingatlan fejlesztéseket hajtanak végre, több megállóhelyen pedig eszközbeszerzéssel támogatják az aktív turisztikai hálózat kialakítását.

„Komplexen kezeljük ezt a térséget, és az eddig elnyert európai uniós támogatások mellett igyekszünk más forrásokat is elérni, bevonni. Februárban 1,2 milliárdos kormányzati forrás felhasználási lehetőségeiről folytattunk egyeztetéseket” – mondta az elnök, aki elmondta: szövetségi támogatások is elérhetővé válnak azon települések számára, amelyeken iskolai, diáksport vagy egyesületi keretek között elindul a vízi élet. Tiszaújvárosban már régóta vezető szerepet tölt be a sportág, Ibrányban megalakult a kajak-kenu és vízitúra egyesület, Tokaj amellett, hogy színvonalas utánpótlást biztosít, rendezője a Vízitúra Kupa egyik fordulójának, amely idén már az Olimpiai Ötpróba része, míg Vásárosnamény tavaly a sárkányhajó Roadshow egyik állomása volt.

Avar Balázs, a Felső-Tisza régió konzorciumi pályázat projektmenedzsere elmondta: hamarosan minden helyszínen elindulnak a kivitelezési munkák, így az év végéig lezárulhat ebben a térségben a program, amelynek az ingatlan felújítás és az eszközbeszerzés mellett egyik kulcsfontosságú eleme a hatékony marketingtevékenység. Schmidt Gábor arról tájékoztatott, hogy a fejlesztéssel kapcsolatos tájékoztató táblák és információs rendszerek típusáról már döntés született, az arculattal kapcsolatban akadnak már csak kérdések. A szövetség szeretné exkluzív kiadványokkal, videós kampányokkal népszerűsíteni a projektet, és a nyár folyamán elindul az az interaktív felület (viziturapont.hu), amely segíti a vízitúrázni vágyókat programjaik és úti céljaik megtervezésében.

Hármas magyar siker Portugáliában

Fantasztikusan versenyezve három magyar állhatott dobogóra a portugáliai Viana Do Castelóban zajló maraton Világkupán a női kajakosok rövidebb, 3,6 kilométeres távján.

Hír

A szegedi Világkupán 5000 méteren győztes Kiszli Vanda több mint hét másodperccel előzte meg Czéllai-Vörös Zsófiát, míg a harmadik helyen közel 40 másodperces hátránnyal Csay Renáta ért célba. A negyedik magyar, Váczai Enikő 14. lett.

A férfi kajakosok ugyanezen távján Boros Adrián csupán 2 másodperccel a hazai pályán versenyző José Ramalho mögött a harmadik helyen zárta a viadalt, míg Máthé Krisztián ötödik, Petró Ádám pedig kilencedik lett.

A férfi kenusoknál Dóczé Ádám révén szereztünk egy bronzérmet.

A teljes verseny és az eredményhirdetés itt visszanézhető:

Közben itthon Győrben zajlik a maratoni ob az utánpótlás korúaknak, a masterseknek és a paraversenyzőknek. Weisz Róbert beszámolója szerint rengeteg induló, kiváló idő, remek vízállás, a parton sátorozó szurkolók és kiváló hangulat jellemezte a kétnapos ob első napját.

Felülmúlták a várakozásokat a férfi négyesek és a válogatott is

Az első versenyén szereplő mindkét férfi kajak négyes érmet szerzett a Szegeden rendezett Világkupán az új olimpiai számban, 500 méteren. A tervezett 15 helyett 24 éremmel zárta a magyar válogatott az év első nemzetközi gyorsasági viadalát, ezzel éremtábla élén végzett.

Szeged2018
Hír

A kajaknégyesek versenye volt a vasárnap, és talán az egész Világkupa legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye – legalábbis magyar szempontból mindenképp. Az új olimpiai számban, férfi 500 méteren a most először összeültetett mindkét magyar egység bejutott a döntőbe, és nem csak, hogy bejutott, de a dobogóra is felállhatott. A Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István négyes a spanyolok mögött a második helyen végzett, míg a Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán, Somorácz Tamás alkotta hajó hajszállal mögöttük bronzérmes lett.

„Ezért lehet meglepetés a házi versenyben a győzelmünk, mert az elő- és középfutamokban nem mutattuk meg, hogy mire vagyunk képesek.

Akkor 80 százalékon mentünk, a döntőben pedig odatettük a 120-at”

– mondta Dudás Miklós.

A másik négyesből Tótka Sándor azt nyilatkozta, hogy nagyon örül a bronzéremnek, és elárulta azt is, hogy a duisburgi Világkupán változtatnak a két négyesen, az egyik a Tótka, Molnár, Dudás, Kuli, a másik pedig a Balaska, Birkás, Mozgi, Somorácz hajó lesz. Ezután jelöli ki Hüttner Csaba szövetségi kapitány, hogy milyen összeállítású kvartett indul majd az Európa-bajnokságon.

Női kajak négyesben a felkészülésben jóval előttünk járó új-zélandi és ausztrál hajó mögött a Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta egység bronzérmet nyert, míg a rendkívül fiatal Katrinecz Rita, Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina, Gamsjager Lisa-Maria kvartett ötödikként zárt.

„Nem vártam sehova magunkat, mert alapvető hibákkal küzdöttünk a korábbi futamokban, és csak az lebegett a szemem előtt, hogy ne boruljunk be. Mindannyian munkából jöttünk, szóval nem szabad elégedetlennek lennünk egy bronzérem után” – mondta Medveczky Erika.

„Voltak hibák, de összeálltunk annyira, hogy egy bronzéremre elég legyen. Örülök, hogy tudtunk a végére egy akkorát hoppolni, hogy behúzzuk magunkat a harmadik helyre” – nyilatkozta Vad Ninetta.

A magyar csapat második aranyérmét a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu páros szerezte, amely a legrövidebb távon, 200 méteren is hatalmas előnnyel nyert. A Némedi, Konrád, Lelovics Dávid duó ugyanitt ötödik lett.

„Mindketten imádjuk a hátszelet, szóval ez jól jött nekünk – kezdte Fekete. – Viszont rosszabb idő volt, mint tegnap, mert hullámzott a víz, és oldalról is jöttek a hullámok, kormányos szemmel ez nem ízlett annyira. Mindenképp nyerni akartunk, mivel ez egy gyengébb mezőny volt, szóval elégedettek vagyunk. Nagyon jó itt, a magyar közönség előtt versenyezni, végig hallottuk őket a versenyen, olyan volt, mintha többen ültünk volna a hajóban.”

A sprintszámokban nem ez volt az egyetlen magyar érem vasárnap, hiszen női kajak párosban két egységünk is felállhatott a dobogóra, Hagymási Réka és Szabó Ágnes a második, Kiss Blanka és Lucz Anna pedig harmadik lett. Itt is verhetetlennek tűnt a Lisa Carrington, Aimee Fisher új-zélandi páros.

„A rajtot jobban elkaphattuk volna, de utána felvettünk egy jó utazási sebességet. Az új-zélandiakról tudtuk, hogy jók lesznek a kétszeres olimpia bajnok Lisa Carrington vezetésével. A válogatón majd eldől nálunk is, hogy mely számokra fogunk koncentrálni” – mondta Hagymási Réka.

Női kenu egyes 500 méteren is két magyar állhatott a dobogóra, a kínai Xu Shixiao nagy fölénnyel győzött Lakatos Zsanett és Nagy Bianka előtt.

Férfi kajak egyes 500 méteren a tavalyi vb-induló Kopasz Bálintot is megelőzve Noé Zsombor bronzérmet nyert, Kopasz negyedik lett. „Nagyon meglepett ez az ezüstérem, mert nem vagyok még csúcsformában. Álomskalp, hogy Bálintot megvertem, de ő már fáradtan érkezett erre a versenyre, míg nekem ez volt az egyetlen számom, nagy dolog, hogy így is ekkorát tudott menni” – nyilatkozta sportszerűen Noé Zsombor.

A 200 méteres egyes számokban nem tudtunk dobogóra állni, női kajakban az Európa-bajnok Lucz Dóra nyolcadik, férfi kajakban Apagyi Levente hetedik, női kenuban Balla Virág ötödik, Takács Kincső hetedik, míg férfi kenuban Hajdu Jonatán negyedik, Korisánszky Dávid pedig hetedik lett.

A délutáni, 5000 méteres zárószámokban egy újítást láthatott a szépszámú közönség, hiszen a nemzetközi szövetség megváltoztatta a lebonyolítást, és a maraton mintájára a versenyzőknek futniuk is kellett a hajóval. A női kenusoknál jól alkalmazkodtak a magyarok, Lakatos Zsanett arany-, Bragato Giada pedig bronzérmet nyert.

A női kajakosoknál Kiszli Vanda lemásolta Lakatos teljesítményét, és megszerezte a magyar válogatott negyedik aranyérmét, majd a maratoni világbajnok kajakos, Boros Adrián zárta a Világkupát egy ezüstéremmel.

A verseny előtt 15 éremmel lett volna elégedett Hüttner Csaba szövetségi kapitány, ehhez képest 24-et (4 arany, 8 ezüst és 12 bronz) szerzett a magyar csapat, így az éremtábla élén végzett. Az olimpiai számokat tekintve három ezüstéremmel (Kopasz Bálint, Bodonyi Dóra, férfi kajaknégyes) és három bronzéremmel (férfi kajak négyes, női kajak négyes, Takács, Balla női kenu páros) zártuk a Világkupát.