Úton a legnagyobb kajak-kenus csoport

úton

Szerdán korán reggel újabb sportolókkal és edzőkkel a fedélzetén felszállt egy charter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A gép több sportág képviselőit szállította, Brazília felé utazik többek közt Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa és Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakos is.

Az indulás előtt a férfi kenupáros tagjai arról beszéltek, hogy hogyan készültek az utazásra.

„Rutinszerű pakolás volt. Pont úgy készültem, mint bármelyik nemzetközi versenyre – mondta Mike Róbert, aki első olimpiáján szerepel majd Rióban. – Nálam kapkodással telt a készülődés, mert mindig mindent az utolsó pillanatra hagyok – tette hozzá Vasbányai Henrik, aki meglepő módon azt is elárult, hogy az elindulás előtt azért fogyasztott egy kis alkoholt, hogy könnyen el tudjon aludni. A duó edzője, Oláh Tamás pedig arról beszélt, hogy azért bizakodó, mert az utolsó simítások jól sikerültek és a versenyzői nagyon motiváltak.

Hasonlóan nyugodtnak tűnt az elutazás előtt a csapat legrutinosabb tagja, Douchev-Janics Natasa is, aki ötödik olimpiáján szerepel majd és meglepő módon egy kenulapáttal a vállán érkezett meg a Syma csarnokhoz.

„Jonatán megkért, hogy adjam fel a lapátját, mert ő csak két nap múlva utazik, a lapátokat azonban már ma kellett feladnia mindenkinek. Jól jött, hogy az utolsó két hétben vele készülhettem Szegeden. Várom már, hogy versenyezhessek, és ha minden jól sikerül kint is, akkor egy bronzéremmel már elégedett lennék” – mondta a háromszoros olimpiai bajnoknő.

Szintén Szegeden készült a 19 éves újonc, Kopasz Bálint is, aki nem hazudtolta meg magát és nagyon higgadtan nyilatkozott. „Nem volt bennem semmi izgalom így az utazás előtt sem, nyugodtan aludtam. Nagyon várom már a versenyt” – mondta az algyői tehetség.

A csapat magyar idő szerint szerdán késő este érkezik meg a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok helyszínére, Rio de Janeiroba, ahol már várja őket Storcz Botond vezetőedző és csapatvezető, Schmidt Gábor főtitkár.

fotó: mob.hu

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók