Újra beleszeretett a kenuzásba

Kevesen gondolták volna néhány évvel ezelőtt, hogy az immár Merkapt-Mekler SE néven futó dunavarsányi kajak-kenu egyesület négy év alatt olyan fejlődésen megy keresztül, hogy napjaink legjobb kenusa, Vasbányai Henrik is ott készül majd. A klub 2014-ben indult hat fővel, az egykori világbajnoki bronzérmes kenus, Németh Szabolcs vezetésével. Mostanra pedig már 93 lelkes, sportolni vágyó fiatal jár le a Kis-Duna mentén fekvő városba evezni.

Hír

Köztük Fejes Dániel, aki már a kezdetektől Szabolccsal készült, idén szeptemberben Dél-Afrikában pedig maratoni világbajnok lett Simon Sebestyénnel az oldalán. A gyors fejlődésnek hamar híre ment és szeptember végén több neves versenyző is úgy döntött, hogy az egyesületben szeretné folytatni pályafutását. Az elmúlt évek legsikeresebb kenusa, Vasbányai Henrik, valamint az utánpótlás reménységei: Moldován Milán, Koleszár Zoltán és Simon Sebestyén is csatlakozott Németh Szabolcs csapatához.

De vajon mi lehet a gyors fejlődés titka?

Szabolcs már aktív sportolói korában beleszeretett a dunavarsányi Kis-Duna szakasz szépségébe és némi tervezgetés után úgy döntött, hogy egyesületet hoz létre a jövő bajnokai számára. A Mekler László Ifjúsági és Turisztika Sportegyesület meglévő magjának és sporteszközeinek köszönhetően el is indult a munka. Az ebben rejlő lehetőséget a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hamar felismerte és teljes mellszélességgel támogatta az új klubot. Az eredményeket és a koncepciót látva később egy tőkeerős támogató csatlakozott az egyesülethez a Merkapt személyében.

Mindezek mellett Mekler László lánya, Andrea, aki egyben az egyesület elnöke és a helyi általános iskola igazgatóhelyettese, egy egészen újfajta megközelítéssel népszerűsítette a sportágat.

„A Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskolában úgynevezett „kajak-kenus osztályokat” hoztunk létre. Minden évfolyamban három osztály van. Ezeket a testnevelés órákon összevontuk és az év elején választhattak a gyerekek, hogy milyen sportágra szeretnének szakosodni. Így alakult ki a „kajak-kenus osztály”, amely az általános testnevelés órákon kívül heti egyszer, szervezett körülmények között a Kis-Dunán evez, illetve a téli alapozó időszakban ergométeres gépeken készülnek. A program nagyon sikeres, magam sem gondoltam volna, hogy ennyi gyerek szeretne megismerkedni a sportággal” – mondta Mekler Andrea.

Nagyon sok gyermek szerette meg az evezést, a vízi életformát és a tanórákon kívül az edzéseket is lelkesen látogatták. Így került Fejes Dániel is a vízpart közelébe, aki a jövő évben a gyorsasági szakágban is jó eredményeket szeretne elérni.

A vezetőedző mellett két fiatal tréner, a világbajnok kajakos Folláth Vivien és az Európa-bajnoki bronzérmes kenus, Androkity Marcell is segíti az edzésmunkát, a kezdő kajakosok edzője pedig Trencsánszkiné Varjú Violetta. Rajtuk kívül Szabolcs nevelőedzője, Bánszky Imre is jelen van, aki a tökéletes kenus technika átadása véget heti háromszor Dunavarsányba látogat. Látva az iskola, a szülők és a gyermekek lelkesedését kijelenthető, hogy az egyesület utánpótlása biztosítva van.

De mi lehet az a motivációs erő, ami miatt napjaink egyik legtehetségesebb felnőtt kenus, Vasbányai Henrik a dunavarsányi nevelőegyesületet választotta?

„Az elmúlt években nem úgy jöttek az eredmények, ahogy szerettem volna és úgy éreztem változtatnom kell. Beszűkültem, befásultam, új impulzusokra volt szükségem. Ebben a csapatban én vagyok a rangidős. Nekem kell példát mutatnom mind az edzésmunkában, mind a hozzáállásban. Ez nagy felelősség. Éppen ezért nekem is újra bele kellett szeretnem a kenuzásba, amire itt lehetőségem volt. Szabival régen is jó párost alkottunk. Új módszereket visz a felkészülésbe és az edzésmunkán kívül, az életben is mindent megbeszélhetek vele. Úgy érzem, hogy most ebben a közegben tudok igazán kiteljesedni” – jegyezte meg Vasbányai Henrik.

Moldován Milán szintén szeptemberben váltott klubbot és úgy érzi, hogy motiváltabb, mint valaha.

„Jókor jött ez a változás.  Nekem sokat segített, hogy megbeszéljük, az edzések után min kellene változtatni, illetve újfajta edzésmunkát végzünk. A technikában már most is sokat fejlődtem. Jövőre pedig mindenféleképpen szeretném megszorongatni a felnőtt mezőnyt.”

Németh Szabolcs szerint az elmúlt időszakban olyan sportfejlesztések valósultak meg, amelyekből a kajak-kenu sportág is részesült. Ennek megfelelően jövőre a Dunavarsányi Edzőtábor területén egy olyan önálló csónakház épül, amelyben az egyesület végre méltó otthont kap.

„Nem a lassú fejlődés híve vagyok, egy ilyen egyesületnél „nagyot kell tudni álmodni”. Számomra mindig a nagy eredmények elérése volt a cél. Igen, fejlődtünk, de még annál is többet, mint ahogy azt mi magunk gondoltuk. Nagy hangsúlyt fektetünk a versenyzők és az edzői stáb közötti kommunikáció fejlesztésére, megbeszéljük a napi folyamatokat, kielemezzük az elvégzett munkát és értékeljük a jobbító szándékú észrevételeket. Ez lehet a kulcsa a további töretlen fejlődésnek!”

Feltöltődött a hegyekben Kopasz Bálint

Remekül érezte magát, csak túl kevés ideig tartott Kopasz Bálint számára a Ramsauba szervezett sífutó-edzőtábor, amelyen Lucz Dórával együtt vett részt a múlt héten.

Téli alapozás
Hír

Európa-bajnoki bronzérmes, junior világbajnok kajakosunk a Magyar Kajak-kenu Szövetség támogatásával hat napot töltött kint Ausztriában magaslati edzőtáborban, ahol délelőttönként sífutott, délután pedig úszott vagy kondizott.

„Életemben először sífutottam. Szerettem volna megtanulni a skate-ingezést is, de arra nem volt elég az idő – kezdte 20 éves tehetségünk. – Az első nap kaptam egy kétórás oktatást, az alapokat megtanultam, utána már egyedül mentem. Délelőttönként 15 kilométert sífutottam, ez mintegy másfél órás edzés volt. Nagyon élveztem, mert a mozgás hasonló, mint a kajakban, a lábunkat is használni kell, a vállunk is komoly terhelést kap, volt is izomlázam.”

A post shared by Bálint Kopasz (@balintkopasz) on

Kopasz Bálint szívesen maradt volna még, mert egyrészt nagyon jót tett neki a másfajta edzés, másrészt szerette azt a környezetet is. „Jó volt egy kis változatosság, az itthoni monoton úszás, futás, kondi, heti egy ergométert felváltotta egy másfajta edzésmódszer egy gyönyörű környezetben. Jó volt friss levegőt szívni, én egyébként is szeretem a hegyek közelségét. A következő téli felkészülésbe is szeretnénk beiktatni egy hasonló edzőtábort, de akkor már három hétre mennénk, mert most is nagyon feltöltődve jöttem haza.”

Kopasz Bálint elmondása szerint remek formában van, az eddigi téli felkészülése nagyon jól halad, az állóképességével sincs probléma. Hat hétig még itthon készül, március 3-án pedig utazik Sevillába, ahol négy hétig tart majd a melegégövi edzőtábor.

Dombi Rudolf: Kívül kerültem a komfortzónámon és élvezem

31 évesen döntött az élsportolói pálya lezárása mellett londoni aranyérmesünk, Dombi Rudolf. A motiváció és a dinamizmus korántsem veszett ki belőle: továbbra is az a célja, hogy képességeit a sport terén kamatoztassa – csak éppen más vizeken.

Hír

– Hogyan fogadták a döntést, milyen visszajelzéseket kapott?

– Sokakat letaglózott, sokan meglepődtek, ami aztán engem lepett meg.  Nem is értettem, hiszen köztudott volt, hogy az elmúlt két-három évben már nem úgy jöttek az eredmények, ahogy én szerettem volna. Mindenesetre, jó érzés volt megtapasztalni, hogy még sokan szurkoltak nekem.

– Életkorát tekintve azért nem számít még „túlkorosnak” a sportágban…

– Valóban nem, de ha belegondolunk, mennyi idős valaki, amikor kijön egy egyetemről és mennyi  vagyok én most, nem gondolom, hogy a klasszikus értelemben fiatal lennék. Jó döntést hoztam.

– Volt konkrét impulzus is, ami azt súgta: eddig és ne tovább?

– Nem, semmi konkrét dolog nem történt. Semmi nem ábrándított ki a sportágból, sőt, ugyanúgy szerettem, élveztem, mint korábban és ez bizonyos tekintetben így is marad, hiszen ha versenykajakba nem is ülök egy darabig, ugyanúgy le fogok járni a Dunára. Megérett bennem a váltás. Sportolói karrierem beteljesült, már olimpiai bajnok vagyok.  Most civilként szeretnék bizonyítani.

– Ennek is megvan a maga sajátos kihívása. Több egykori olimpiai bajnok, világbajnok is említette, hogy miután megízlelte a „a világ legjobbja vagyok” élményét, nehéz ehhez foghatót találni…

– Biztos, hogy egészen más helyzet. Felülírni nem lehet ezeket az élményeket, legalábbis a szó szoros értelmében nem, de ha az ember a civil életében előre tud lépni a ranglétrán és idővel megbecsült tagja lesz a sportéletet támogatók közösségének, szerintem az is óriási sikerélmény lehet. Ami a szükséges adrenalint illeti: számomra jelenleg épp elegendő az, hogy mennyi új dologgal kell foglalkoznom. Nincs ugyan olyan hatalmas téthelyzet, de nem is bánom, ebből nekem már volt elég. Kihoztam belőle a maximumot és boldog ember vagyok. Ebből a szempontból már kiteljesedtem, nincs mit hajkurásszak, ami miatt önigazolást kellene keressek.

– Édesapja – akinek fontos része van abban, hogy kajakos lett – azt mondta, utólag sajnálja, hogy ő maga nem ezt a sportágat választotta. Úgy sejtem, Önben ilyen megbánás biztosan nincsen, de biztos tett egyfajta visszatekintést, összegzést. Mi az, amit esetleg másképp csinálna?

– Most elkezdtek bennem kavarogni a gondolatok és eszembe jutottak a középiskolás korombeli hajnali edzések, a hajtás, aztán a délutáni összerogyás. Azt nem tudom, hogy csinálnám még egyszer végig. Valójában egyetlen dolog van, amit bánok, ami nem volt szép: a Kökény Rolanddal való szétválásom. Azt bánom, hogy ott nem voltam elég okos vagy tapasztalt, hogy másképp legyen. Nem mondom, hogy ez rajtam múlt teljesen, de azt gondolom, néha talán az is elég, ha az egyik fél fel tudja nyitni a másik szemét  – vagy  a sajátját. Ezt sajnálom egyedül, mert Rolit én nagyon szeretem és ennek nem így kellett volna történnie.

– Egy nagyon diplomatikus megfogalmazással azt nyilatkozta: „kommunikációs hiba” történt. Mit jelentett ez pontosan? Akár elkerülhető is lett volna, vagy csupán szebb lehetett volna az elválás?

– Nem kellett volna, hogy hagyjuk, hogy bárki más vagy mások kívülről  beleszóljanak abba, ami egyébként működik. Csak azért, mert nekik sajátos meglátásai vannak a saját karrierjükre nézve.

– Szóval akár együtt is maradhattak volna?

– Igen, én azt gondolom.

– Mi adta ennek a duónak a hatékonyságát?

– Nagyon jól kiegészítettük egymást. Roli volt a rutin, a sok tapasztalat, a bástya, amire én támaszkodni tudtam. Ez nagyon meghatározta az egészet. Nekem meg ott volt a fiatalságom, a robbanékonyságom, a dinamikus lendületem, amit ő nagyon jól tudott használni.  Mindkettőnk adottságaira szükség volt és mi szerencsésen ötvöztük egymás tulajdonságait.

– Ennek a szakításnak ellenére már így is a hűséges versenyzők közé van elkönyvelve, hiszen nem váltogatta sűrűn sem a párokat, sem az edzőket. Mit gondol, mi az oka annak, hogy Szilárdi Katalinnal ilyen hosszú ideig tudott összhangban együttműködni?

– Ez mindenképpen Katinak köszönhető, aki nagyon jól bánt velem, nagyon jó dolgokra tanított. Illetve annak, hogy én is lojális ember vagyok.

– Emlékszem, milyen lelkesedéssel mesélte azt a számára máig meghatározó élményt, amikor ön annak idején először és a többiek közt egyetlenként érezte meg és adta vissza azt a ritmust, azt a „dallamot”, amit ő edzőként elvárt. Hogyan emlékszik erre?

– Bennem nem fogalmazódott meg, hogy ez egy különös ritmus, csak annyit éreztem, hogy sokkal kisebb erőfeszítéssel sokkal gyorsabban tudom futtatni a hajót, mint mások. És ezt én is nagyon élveztem.

– Az olimpiai győzelmük talán azért is volt „nagy dobás”, mert ennek az egységnek a sikerében talán kevésbé bíztak. Ön ezt hogy élte meg?

– Valóban, igazán senki nem tett volna erre a győzelemre, de talán nem is miattunk. Roli akkor már kétszeres világbajnok volt, sokat bizonyított. Én fiatal voltam ugyan, de az utánpótlásban meghatározó, az Európa-bajnokságon legeredményesebb versenyző huszonkét-huszonhárom évesen. Viszont a nemzetközi mezőny nagyon kemény volt. Szóval, tényleg úgy éreztük, hogy annyira nem hisznek bennünk, de ez jót tett, mert mindhárman még inkább bizonyítani akartunk.

– A pályája utolsó szakaszában való edzőváltásban benne volt az a meggondolás, hogy akkor nézzük meg, mit lehet még kihozni ebből a történetből egy másféle edzői meglátás mellett?

– Nem, nem igazán. Nem kerestem más megoldást. Azért került képbe egyáltalán ez az egész, illetve a Hüvös Viktorral való munka, mert beszéltünk egy lehetséges négyes variációról, ami az ő keze alatt készült, ezért kerültem át hozzá, aztán ottmaradtam, mert szimpatikus volt a helyzet.

– Csapathajóban mindig Ön diktálta az iramot. Civilként is irányító-vezető típus marad?

– Azt gondolom, igen, de nem ezzel operálok. Nagyon praktikus agyam van és ezt szeretném használni, anélkül, hogy az elképzeléseimet ráerőltetném másokra. Remélem, hogy a jelenlegi helyemen, a Magyar Diáksport Szövetségnél is élni fognak ezzel a képességemmel.

– Mi a konkrét feladatkör, amelyben dolgozik?

– A sportba való bevonásról, a diákolimpiákról szól elsősorban ez a munka, minden sportágban, a kis házi versenyektől kezdve egészen az országos döntőkig. A szervezésről valamint a képzésről is, hiszen fontos, hogy a testnevelők elsajátítsanak bizonyos módszereket, melyek révén még felkészültebben tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Központi irodaként is működünk, illetve a budapesti régió tartozik hozzánk. Az a dolgunk, hogy adjunk egy alapot az utánpótlásnak, hogy a fiatalok megszeressék a sportot, mert ez a legfontosabb. Ha valaki ebből kiindulva élsportoló lesz, az egy nagy siker, de ha csak rendszeresen lejár majd futni, az is fantasztikus dolog.

– Azt nyilatkozta, hogy az edzőség nem vonza, viszont a sportággal továbbra is szívesen együttműködne…..

– Valóban, az edző csak pár emberrel foglalkozik, akiknek bizonyos értelemben ki is szolgáltatott és sokat kell távol lennie , ami már szintén nem az én asztalom. Ennél jóval átfogóbban szeretnék sportolókkal foglalkozni és erre úgy néz ki, hogy kajak-kenu világában is módom nyílhat, a Dunakanyar-régió területi képviselőjeként.

– Lazítani is volt már némi ideje? Olyan dolgokra, amiket köztudottan szeret: mozi, főzés, vitorlázás…?

– Azokra mindig volt! De az az igazság, hogy most ugyanolyan komolyan veszem a dolgokat, mint eddig: nagyon sok mindent el kell sajátítanom és kicsit türelmetlen vagyok. A speciális tudásom még nincs meg, ott még nem tartok, de mindent megteszek azért, hogy ez minél előbb sikerüljön. Emiatt van bennem egy kis feszültség , hiszen már nem csak egy ember sorsáért tartozom felelősséggel, hanem rengeteg gyerekről van szó. Úgyhogy nem lazább a helyzet, csak más.

– Az olimpia utáni időszakban volt egy olyan kijelentése, hogy „ magamon kívül kerültem egy kicsit”. Azóta visszatalált?

– Igen. Bár ugye éppen most produkáltam egy olyan tényezőt, hogy nem vagyok birtokában minden tudásnak, amire szükségem van. Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen, valahol remélem is, hogy nem, hiszen az ember élete végéig tanul és tapasztal, illetve rádöbben, mennyi mindent nem ismer még. Éppen úgy, mint például ha valaki elmegy külföldre és meglát egy gyönyörű új tájat, arra gondol: Úristen, milyen nagy a világ és mennyi ilyen szép hely lehet még…  Most azt mondhatni, kívül kerültem a komfortzónámon egy ideje  –  de ezt élvezem.

– A két karján London óta ott áll megörökítve egy jelmondat: „Hold fast”. Miben lesz kitartó most, hogy befejezte a kajakozást?

– Az elveimben és a hozzáállásomban. Ugyanúgy, mint eddig.