Új páros kenuban, nagy mezőny 500 méteren a férfiaknál

Válogató

A plovdivi Európa-bajnokság és a racicei világbajnokság lesz a tét a hétvégi szegedi válogatóversenyen. A férfi kajakosoknál az 1000 méter helyett az 500 kerül fókuszpontba, mert az idén a rövidebbik távon küzdenek meg a négyesek. A szegedi Világkupán kiderült, hogy férfi kenuban újragondolásra van szükség, ennek egyik eredménye Vasbányai Henrik és Kiss Tamás párosa.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség átalakítja a férfi kajak szakág programját, az idén már 500 méteren csapnak össze a négyesek a világversenyeken. Hogy a fókuszpont átkerült a rövidebbik távra, a válogató nevezésein is érzékelhető. Míg péntek délelőtt K-1 1000 méteren csak három előfutamot rendeznek, K-1 500 méteren öt, K-2 500 méteren három futamra való mezőny jött össze, hiszen utóbbi két versenyszám válogat a csapathajóra.

Sokak célja a négyesbe kerülés, idővel majd az egyes menő Kopasz Bálinté is, aki az elmúlt hetekben többször megmutatta, hogy kimagaslik a hazai, sőt, a nemzetközi mezőnyből. A májusi szegedi Világkupán K-1 1000 méteren világklasszisokat maga mögé utasítva lett első, míg 500 méteren láthattuk, hogy nem csak állóképességben jó, a sebessége is figyelemre méltó.

„Természetesen idővel majd én is szeretném kipróbálni magam a csapathajóban – mondta az algyői fiatal, aki múlt héten még az U23-as válogatón szerepelt. – Az ezer egyes a fő számom, de az ötszáz méterekre is elkezdtünk már specifikusabban készülni. A válogatóval kapcsolatban azt tudom mondani, hogy rápihentünk, jó a formám, s ha hátszél lesz a Maty-éren szeretnék 3:25 körüli időt evezni ezer méteren. Egy hete az utánpótlás válogatón nem volt ellenfelem, s 3:26-ot értem el. Örülnék neki, ha még többet ki tudnék hozni magamból.”

K-1 500 méteren és párosban is nagy a mezőny, a korábban 200 méteren szereplő versenyzők is távot ugrottak, így olyan új és robbanékony formációkkal is találkozhatunk majd ezen a távon, mint Balaska Márk és Birkás Balázs, valamint Mozgi Milán és Horváth Bence kettőse. Hogy mellettük kiket lehet az esélyesek között emlegetni? Egyesben Kopasz Bálinton túl Tóth Dávidra, Bárdfalvi Márkra, Noé Zsomborra, Nádas Bencére és Mozgi Milánra érdemes figyelni, míg K-2 500 méteren a 2011-es világbajnok Tóth, Kulifai páros mellett érdekes lehet Kammerer Zoltán és Bárdfalvi Márk, a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert, a Tótka Sándor, Nádas Bence kettős, valamint Dombi Rudolf, Bán Kristóf párosa.

A kenusoknál fő kérdés a jó páros megtalálása. A szegedi Világkupa után egy új egység formálódott, Vasbányai Henrik és Kiss Tamás térdelt egy hajóba.

„Az edzőm, Ludasi Róbert már régóta mondogatta, hogy egyszer meg kellene nézni ezt az egységet. A szegedi Világkupa után elérkezett ennek is az ideje és meg kell mondjam őszintén, nagyon komfortosan éreztem magam a kenuban. Az alapdolgok rögtön klappoltak, az alapsebességünk megvan, az iramunk és az iramváltásaink jók. Meglátjuk, hogy mire megyünk majd Henrikkel. A „nézzük meg”-et nálam felváltotta az izgatottság, mert motivál az, amit a hajóban éreztem” – mondta Kiss Tamás.

A Vasbányai, Kiss páros mellett ismét rajthoz áll Korisánszky Dávid és Mike Róbert duója és ismét láthatjuk Sarudi Pál és Fekete Ádám kettősét is, míg C-1 200 méteren Hajdu Jonatán és Lantos Ádám összecsapására is számíthatunk.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók