Új film, új kampány, régi életérzés

Folytatódik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség idei kampánysorozata, amelynek részeként már látható az a sportágat népszerűsítő kisfilm, amellyel iskolákban, rendezvényeken, így az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága, valamint a Magyar Diáksport Szövetség által létrehívott „A sport legyen a tied!” Road Show-ra is kitelepült kajak-kenus helyszínen is találkozhatnak majd az érdeklődők.

„Kajakozni mentem, kenuzni mentem” – az elmúlt napokban egyre-másra köszön vissza a felirat országszerte óriásplakátokon, sőt izgalmas, látványos, vicces mémek formájában a facebookon is. Mert a kajak-kenu sportot kedvelő közönség, szabadidős és versenysportolóink, valamint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség facebook oldalának követői egyaránt „ráharaptak” a közös játékra, özönlenek hozzánk azok a képek, amelyek a kajakos és kenus életérzést, a sportággal kapcsolatos elhivatottságot próbálják szimbolizálni.

A világhálón tehát a „post it-lázzal” elkezdődött a szezon, amely hivatalosan szombaton a Dunakanyarban megrendezésre kerülő Szentendrei-szigetkerülő versennyel, a versenysport terén pedig a május eleji racicei felnőtt Európa-bajnoksággal rajtol, s amely reményeink szerint egy fergeteges kajak-kenus nyárban bontakozik majd ki.

Ennek érdekében utánpótlás edzőink már felkerekedtek, és a szövetség által összeállított kampányanyagokkal, az új sportág népszerűsítő filmmel kezükben toborzásra indultak, hogy minél több iskolába, minél több gyerekhez juttassák el a kajak-kenus életérzést, nyári táborok, vizes programok keretében minél több gyereket ismertessenek meg a sportág alapjaival.

A még szélesebb bázis elérése érdekében a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is csatlakozott a Nemzeti Sportfejlesztés projekt keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére a Magyar Diáksport Szövetség koordinálásával életre hívott A Sport Legyen a Tied!” programhoz, amelyen több sportág társaságában, látványos promócióval jelen van a kajak-kenu is. Magyarország legsikeresebb olimpiai sportágával csütörtökön a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban már találkozhattak az érdeklődő gyerekek, akik többek között kipróbálhatták a kajak ergométert is, és megismerkedhettek a lakóhelyükhöz közeli egyesületek által kínált lehetőségekkel, programokkal is.

A sorozat következői, tavaszi állomásai:

Április 17. Szekszárd

Április 20. Nyíregyháza

Április 21. Miskolc

Április 22. Salgótarján

Április 24. Tatabánya

Május 5. Vác

Május 13. Szombathely

Május 14. Zalaegerszeg

Május 20. Békéscsaba

Május 21. Kecskemét

Május 26. Érd

Május 29. Debrecen

Június 3. Veszprém

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók