Új edzői támogatói program indul

Csütörtökön ülésezett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége, amelyen elfogadták a Granek István Tanulmányi Támogatási programot, amely az edzői licencrendszerhez kapcsolódó újabb projektje a sportágnak.

Ha az edző és szakemberképzésről, a csütörtökön elfogadott új projektről beszélünk, mindenképpen meg kell emlékezni Granek Istvánról, akiről a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnevezte Tanulmányi Támogatási programját.

Granek István az 50-es években volt válogatott kajakos, elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amely akkortájt ritkaságszámba ment az edzők körében. Pályafutása befejezése után az FTC alapítója lett, sikeres versenyzői gárdát nevelt ki, többek között az ő irányítása mellett ért el sikereket Hesz Mihály, Szente András és Mészáros György. 1952-től ő volt az első főállású szövetségi kapitány, a Kajakozás és kenuzás című könyve a mai napig tankönyvszintű műként van jelen a sportágban. A Testnevelési Főiskolán ő szervezte meg a szakedzői szintű oktatást, és szakmai elismertségét jelzi, hogy a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség technikai bizottságában vezetői pozíciót látott el.

„Újabb fontos fejezetéhez érkezett a sportág – mondta az elnökségit követően Csabai Edvin szakmai igazgató. – A sportági stratégiának és természetesen önmagunknak való megfelelés részeként, a nemzetközi eredményesség megőrzése érdekében elindítjuk az új programot, amely az idén hat fő számára nyújt támogatást a szakmai továbbképzésben. Fontosnak tartjuk a folyamatos ismeret bővítést, például ezért is szabtuk meg feltételként az edzői regisztrációs minősítésnél azt, hogy az eredményességen túl minél magasabb képesítéssel rendelkezzenek a trénerek. A saját tanulmányi támogatási rendszerünkkel ehhez a folyamatos fejlődéshez szeretnénk segítséget nyújtani, a programmal kifejezetten a szakember és edzőképzéshez, a felsőfokú edzőképzéshez kívánunk anyagi támogatást nyújtani. A programra jelentkezhetnek jelenlegi edzők, de versenyzők is, akik pályafutásuk végén a sportágban képzelik el a jövőjüket. A felvételivel kapcsolatban ösztönző lehet számukra, hogy ha eredményükkel bekerülnek az állami támogatottak körébe, akkor ösztöndíjként vehetik igénybe a támogatást, amennyiben ez nem sikerül, a tandíj kétharmadához járul hozzá a szövetség.”

A programra pályázat útján lehet jelentkezni, a pályázati anyagot, amely letölthető a szövetség oldaláról, öt tagú bizottság bírálja majd el.

Granek István Tanulmányi Támogatási Program

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók