Túl a konferencián

Közel kétszáz edző és kajak-kenuban dolgozó szakember részvételével rendezték meg pénteken és szombaton, Miskolcon a sportág hagyományos éves szakmai konferenciáját, valamint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendkívüli közgyűlését is.

A rendkívüli közgyűlésen két alapszabályt érintő változásról döntöttek a küldöttek még pénteken délelőtt. Egyhangúan szavazták meg, hogy a sportágon belüli beruházások támogatására az MKKSZ létrehoz egy nonprofit kft-t, valamint azt is, hogy a szövetség gazdasági igazgatója mellett külön fejlesztési és vagyongazdálkodási igazgató is kerüljön kijelölésre.

A küldötteket az olimpiai felkészülésről és az ötkarikás program várható változásairól Csabai Edvin szakmai igazgató tájékoztatta. A sportág stratégiájának időarányos végrehajtásáról Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke beszélt, Schmidt Gábor főtitkár pedig a klubok önfinanszírozásáról és az ehhez kapcsolható pályázati lehetőségekről tartott előadást. Ezeket a beszámolókat a küldöttek szintén egyhangúan fogadták el.

Pénteken délután a szakmai konferencia programjában drogprevenciós előadást tartott Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. Az átfogó társadalmi problémára szerinte választ adhatnak azok az önszerveződő közösségek, akik felelősséget vállalnak saját tagjaikért. A kábítószer függőség megelőzésének egyik kulcsa a drogambulancia munkatársa szerint éppen az egyesületi keretek között zajló sportolás lehet.

A konferencia folytatásaként a sportág pedagógiai programjáról Parti Zoltán tartott előadást, aki szerint a vízitúrázás további fejlesztésével a kajak-kenu sport társadalmi beágyazottságát rövid időn belül meg lehet duplázni.

A kajak-kenu sport fejlesztési lehetőségeiről pedig Parti Zoltán mellett Petrovics Kálmán fejlesztési alelnök és Faludy András szakmai alelnök beszélt. A maratoni szakágban rejlő lehetőségekről a korábbi világbajnok versenyző, a ma edzőként dolgozó Jámbor Attila tartott előadást, aki többek közt a pénzdíjas versenyekben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Az esemény szombat délelőtt szolgáltatás- és infrastruktúra-fejlesztési workshoppal zárult, amelyet Schmidt Gábor főtitkár, Sütő András, az újonnan kinevezett szolgáltatási és fejlesztési igazgató, valamint Antal Ferenc vezetett.

A rendezvény résztvevői köszönik a szervezést a Diósgyőri Kajak Sport Clubnak!

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók