Tovább támogatja a REKONTIR a kajak-kenu sportot

A 2018-as szezonban is tovább segíti az ötszörös olimpia bajnok kajakos felkészülését és támogatja a Ferencváros kajak-kenu szakosztályát a REKONTIR Cégcsoport - jelentették be a Szolnokon tartott sajtótájékoztatón.

Az aláíró ceremónián Doma Gergő, az MKKSZ szakmai igazgatója és Kovács Zoltán, a REKONTIR Cégcsoport ügyvezetője köszöntötte az olimpiai és világbajnokokat, illetve a jelen lévő edzőket és egyesületi vezetőket.

Kovács Zoltán beszédében mindenekelőtt Kozák Danuta érdemeit méltatta, aki szerénységével és akaraterejével megkérdőjelezhetetlen példaképe lehet nemcsak a kajak-kenu utánpótlásban nevelkedőknek, hanem minden magyar sportolónak. Az ügyvezető ismét felhívta a magyar kis- és középvállalkozások vezetőinek figyelmét a mecenatúra és a magyar sikersportok támogatásának fontosságára.

Doma Gergő a Magyar Kajak-Kenu Szövetség képviseletében örömét fejezte ki, hogy egy ilyen kiemelkedő csapat állt össze a REKONTIR támogatásának köszönhetően, majd hangsúlyozta, hogy olyan fontos értékek, mint szorgalom, kitartás, minőségi munkavégzés, eredményesség és sikerorientáltság, egyaránt fellelhetőek a kajak-kenu elitnél, és a pályázati projektmenedzsment területén kiemelkedő tevékenységet végző cégcsoportnál. Bizakodóan vélekedett, hogy ez a szinergia hosszú távon gyümölcsöző lesz mindkét fél számára.

Az eseményen a magyar kajak-kenu sport jeles képviselői, Dombi Rudolf (Főtitkár, BKKSZ), Kökény Roland (Szakosztály- igazgató helyettes, BHSE Kajak- kenu Szakosztály), Szellák Dávid (szakosztályvezető, FTC-REKONTIR) – és versenyzői, edzői mellett, az evezős sport világbajnokai, Simon Béla és Juhász Adrián is részt vettek.

A támogatói megállapodások jellemzően szponzorautó használatot, edzőtáborok és egyénre szabott rekreációs programok, táplálékkiegészítők finanszírozását tartalmazzák.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók