Tótka: Vagy 50-en pályáznak az 500 négyesbe

A tökéletes körülményekről és az 500 férfi kajaknégyesbe való túljelentkezésről is beszélt Tótka Sándor a dél-afrikai Pretoriában stábunknak.

„Tavaly ilyenkor Portugáliában 4 fokban, sokszor 3-4 réteget magunkra véve edzettünk, míg most, gyakran félmeztelenül, 20-30 fokban evezhetünk – kezdte a világbajnok kajakos, aki szerint kiválóak a körülmények Dél-Afrikában. – Ha egy kis tüskét kellene mondanom, akkor a minimálisan algás vizet említeném, de ezt leszámítva minden tökéletes, az idő, a szállás, az ételek, még a szövetség kihozott egy konténer vadonatúj Nelo hajót, szóval tényleg minden adott a felkészüléshez.”

Training in paradise ☀️?? #southafrica #pretoria @kajakkenusport

Sandor Totka (@sanyitotka) által megosztott bejegyzés,

Tavaly az Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert Tótka, a vébé azonban nem sikerült jól, ezért van benne egy kis tüske. „Engem csak az bántott, hogy amikor kiszálltunk a négyes hajóból, akkor mindenki megvonta a vállát, és nem is beszéltünk róla egymás között. De a múlttal már nem foglalkozom, az számít, hogy az idén jól menjen a négyes. Vagy ötvenen pályázunk a hajóba, mi nem tudunk helyezkedni, hogy kit szeretnénk a négyesbe” – mondta Tótka utalva arra, hogy nekik „csak” az a dolguk, hogy jól menjenek 400 egyesben és 500 párosban, amivel be lehet kerülni az 500 m négyes egységbe.

A csapattal edz a visszatérő Dudás Miklós is Dél-Afrikában, Tótka szerint ez jót tesz a csoportnak is. „Amikor egy új ember kerül a csapatba, akkor az mindig felpezsdíti a hangulatot, helyre rakja a versenyszellemet, elkezdünk ilyenkor jobban teljesíteni. Miki jól kapcsolódott be a munkába, de mi egyébként is szeretjük és támogatjuk egymást csapaton belül, szóval nem volt nehéz dolga.”

A teljes beszélgetés itt megtekinthető:

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók