Tótka Sándor Rácalmáson járt

Rácalmáson járt Tótka Sándor, az idei milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság egyik aranyérmese. A klub családias hangulatú évzáróján élménybeszámolót tartott a Molnár Péterrel K-2 200 méteren diadalmaskodó kajakos.

Megtartotta évzáró ünnepségét a Rácalmási Kajak-Kenu SE, amely a hagyományokhoz híven díjazta az idén győzelmeket arató, érmeket szerző, pontokat gyűjtő fiatal versenyzőit. Az eseményen jelen volt Kárai Péter, az MKKSZ elnökségi tagja, Csabai Edvin szakmai igazgató, valamint Tótka Sándor, aki az idei milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Molnár Péter párjaként lett aranyérmes K-2 200 méteren.

– Negyedik alkalommal voltam jelen a rácalmásiak évzáróján, és mindig meghat az a családias légkör, az a figyelem, amellyel körülveszik a fiatal versenyzőiket. A szakosztály hét éve indult, minden esztendőben előre léptek egy kicsit, ma már közel ötven fős a tagságuk, három korosztályos válogatott versenyzőjük van, az egyesületi rangsorban pedig a harminchatodik helyen állnak, ami egy ilyen kis klubtól nagyszerű eredmény – mondta Csabai Edvin.

Bölcskei Ferenc, klubvezető minden esztendőben komoly vendégeket hív meg fiataljai számára, a korábbi rácalmási évzárókon élménybeszámolót tartott már Storcz Botond, Kőbán Rita, Wichmann Tamás és Kárász Anna is. Ezúttal pedig Tótka Sándor jött el a gyerekekhez, akik megtekinthették a friss világbajnok mindkét milánói fináléját, és aki természetesen autogramokat is osztott a jövő bajnokai számára.

– Hogy mi Rácalmás sajátossága? Négyezer főt számlál a település, amelynek három válogatott versenyzője van, az egy lakosra jutó válogatottak száma talán itt a legnagyobb az országban. A klub folyamatosan fejlődik, a közösség, az edzők, gyerekek és szülők összefogásának köszönhetően egyre jobb eredményekkel mutatják meg magukat a sportágban – tette hozzá Kárai Péter.

Az eseményen Bölcskei Ferenc mellett Németh Miklósné, Rácalmás alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, aki szép beszédet mondott a Duna, a víz szeretetéről.

A rácalmási klub jövőre ismét nagy lépéseket tehet: a Bejárható Magyarország program keretében újabb fejlesztések kezdődnek az egyesületben.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók