Télből nyárba utaznak – a fiatalok is

Kialakult a melegvízi edzőtáborok pontos menetrendje. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatásával nemcsak az olimpia és világbajnok versenyzők készülhetnek kiváló körülmények között, hanem a legjobb utánpótláskorú tehetségek is utazhatnak Portugáliába és Dél-Afrikába. Összeszedtük, kit, hol találunk a következő hónapokban.

A melegvízi edzőtáborok sorát február 3-án Rami Zur csapata nyitja, a Londonban olimpia ezüstérmes Tóth Dávid, Pauman Dániel és Kulifai Tamás mellé csatlakozik Györgyjakab Máté és Gecse Márton – ők március 3-ig lesznek kint Montebelóban.

Ugyancsak ezen a helyszínen, Portugáliában készül február 20-tól április 7-ig az olimpiai bajnok Kozák Danuta Somogyi Bélával, de velük edz ugyanekkor az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás is.

Március 3. és 31. között Kopasz Bálint és Noé Zsombor szintén itt készül Demeter Irén irányításával. Március 10-én tovább nő a magyar kontingens Montebelóban, Mórocz István KSI-s csapata (az U23-as világbajnok Racskó Fruzsina Lilla, az ifjúsági világbajnok Szabó Ágnes, valamint Szendy Lilla Katalin, Gazsó Dorka Alida, Bíben Karina, Bakó Olga és Piller Szabina) március 31-ig lapátol a melegégövi edzőtáborban.

Az elmúlt év legjobb női kajakosa, Takács Tamara március 17-től április 7-ig készül Portugáliában, vele tart Borsodi Géza csoportjában az egyaránt utánpótláskorú Pető Réka, Obert Ákos, Mayer Keán és Lazúr Barnabás.

Március végén újabb klasszis magyar versenyzők utaznak Montebelóba, az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, valamint az egyaránt világbajnok Bodonyi Dóra és Sarudi Pál mellett Gál Péter is Hadvina Gergely csoportjában edz március 24-től április 14-ig.

A világ- és Európa-bajnok kenus, Vasbányai Henrik a legnagyobb név a Németh Szabolcs vezette csoportban, amelyben Koleszár Zoltán, Moldován Milán, Bodonyi András, Simon Sebestyén, Fejes Dániel és Besenyei Ádám is helyet kapott. Ők március 17. és 31. között készülhetnek Portugáliában.

Hűvös Viktor vezetésével egy komoly világbajnok magyar különítmény kajakozik majd ugyanitt március 17. és április 7. között: Tótka Sándor, Molnár Péter, Birkás Balázs, Nádas Bence és Dudás Miklós mellett az ifjúsági világbajnok Kuli István készülhet Montebelóban.

A portugáliai edzőtábor mellett a dél-afrikai Roodeplat Dam lesz a másik melegvízi edzőtábor a magyar kajak-kenusok számára. Itt tér vissza február 20-án Dudás Miklós, aki a Hűvös Viktor féle csapathoz csatlakozik majd – innen Tótka, Nádas, Molnár, Birkás, Kuli, Szendy és Karnok már február 11-én kiutazik. Március 10-ig lesz kint ez a csoport.

Varga Zsolt vezetésével szintén már februárban, 18-án elkezdi a dél-afrikai edzőtábort Mike Róbert, Korisánszky Dávid és Némedi Kornél, ők március 9-ig edzenek itt. Ugyancsak 18-án utazik ki Kiss István csoportja (Balaska Márk, Hérics Dávid, Ceiner Benjámin, Koleszár Mátyás és Németh Viktor Máté), ők március 30-ig lesznek kint.

Március 4-én az egyaránt világbajnok Vad Ninetta és Kárász Anna utazik ide edzőtáborba Simon Miklós irányításával, Almási Nándorral pedig az Európa-bajnok Lucz Dóra mellett a világbajnok Lakatos Zsanett és az U23-as Európa-bajnok Szénási Zsófia készül majd Roodeplat Damban. Előbbi csoport április 2-ig, utóbbi pedig március 30-ig edz kint.

Szintén a március 4-én érkező küldöttségben lesz Tóth László csapata (Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert, Ceiner Bálint, Noé Bálint, Hagymási Réka, Sólyom Dóra és Gamsjager Lisa-Maria), Martinkó Gábor csoportja (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám, Lelovics Dávid, Dóri Bence Balázs és Kiss Balázs), valamint a Tokár Krisztián és Czeglédi Gábor vezette csapat (a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, valamint Mozgi Milán, Gacsal Ákos, Erős Patrik, Somorácz Tamás, Bordács Blanka, Bogár Gábor és Kugler Attila – két fiatal versenyző, Erdőssy Csaba és Vidákovich Antal csak 12-én utazik ki). Ez a három csapat március 30-ig marad kint.

Március 12-én érkezik és 30-ig edz Dél-Afrikában Homoki Tamás csoportja: Orosz Adrienn, Malcsiner Eszter, Lucz Noémi, Katrinecz Rita, Lucz Anna, Kiss Blanka, Kovács Petra Sára és Lazúr Margaréta, valamint Molnár Gergő hármasa: Viola Viktor, Slihoczki Ádám és Szőke Attila is.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Portugáliába 16, Dél-Afrikába pedig 19 utánpótláskorú versenyzőt utaztat ki.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók