Mégse

Szurkolóból lett kommentátor

Televíziósként igyekszik felnőni a nagy elődökhöz Székely Dávid, aki a szegedi világkupán debütál és mostantól állandó kommentátora lesz a kajak-kenunak az M4 Sporton. A fiatal sportriporter már 10 évesen ott izgult a képernyő előtt, amikor Kolonics György és Horváth Csaba 1996-ban olimpia bajnok lett párosban és azóta is figyelemmel kíséri a sportágat, csatornaigazgatóként pedig eddig is mindent megtett azért, hogy a közmédia sportadóján kiemelt helyet kapjon a kajak-kenu.

Hír

– Bár az M4 Sporton csak most debütál, mint a sportág kommentátora, de korábban már közvetített kajak-kenut. Mióta számít bennfentesnek?

– Nem gondolom, hogy bennfentes lennék, de valóban nem most kóstolok bele először a kajak-kenuba, sőt, nem is most dolgozom majd először a Maty-éren. 2011-ben a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságról még egy másik sportcsatorna munkatársaként a helyszínről közvetítettem, sőt 2011 és 2013 között az összes gyorsasági világkupának is a kommentátora voltam. Érdekesség, hogy ezalatt a három év alatt végig Hüttner Csaba, a jelenlegi felnőtt szövetségi kapitány ült mellettem szakkommentátorként, szóval nem voltam rossz kezekben.

– Ráadásul a válogatott fiatalabb tagjait is jól ismerheti….

– Néhányukat mindenféleképpen. 2016-ban a Magyar Kajak-Kenu Szövetség megbízásából angol nyelven közvetítettem a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyét az interneten. Az akkori serdülő, illetve ifi csapat legjobbjai pedig ma már a felnőtt válogatott legfiatalabb tehetségei.

– Ezek voltak az első élményei a kajak-kenuval kapcsolatban?

– Természetesen nem. Már gyerekkorom óta szinte az összes létező közvetítést megnéztem. Szerintem minden sportszerető magyarnak van kedvenc kajak-kenu versenye, amire szívesen emlékszik vissza. Nekem a Kolonics, Horváth páros olimpiai győzelme az, pedig 1996-ban még csak 10 éves voltam.

– Mennyire szurkolhat a magyaroknak kommentátorként egy-egy világversenyen?

– Az természetes, hogy lehet szorítani a magyar versenyzőkért, de azt vallom, hogy szurkolóvá nem válhatunk, egy kommentátor ugyanis nem lehet annyira elfogult. Például, ha valami nem úgy sikerül a mieinknek, ahogy szeretnénk, azt nem szabad elhallgatni. Szerencsére a kajak-kenu esetében egy kicsit könnyebb a dolgunk, mint például egy labdajátéknál. Itt van stopper, van célvonal és nem lehet mondjuk a bíróra fogni a sikertelenséget.

– Több olimpián, atlétikai világbajnokságon és például labdarúgó Európa-bajnokságon is dolgozott már, mennyire mérhető a Maty-ér hangulata ezekhez a világeseményekhez?

– Mindenféle udvariaskodás nélkül mondom, hogy a pálya hangulata ott van a nemzetközi élvonalban. Egészen páratlan az az atmoszféra, amit a szegedi közönség teremteni tud, talán még az olimpiai kajak-kenu versenyeken sincs annyi szurkoló és olyan kiváló hangulat, mint a magyarországi nemzetközi eseményeken. Éppen ezért  nagyon várom a következő évet, hogy beépüljön az osztósziget a Maty-éren és így a pálya túloldalára kerüljenek a televíziós kamerák.

Nagyon jó lesz megmutatni a világnak, hogy hogyan buzdítja 10-15 ezer ember a versenyzőket az utolsó 150 méteren.

– Mennyi megjelenési lehetőséget kap a kajak-kenu sportág a következő években az M4 Sporton?

– A csatorna küldetése, hogy az olimpiai sikersportágak hazai és nemzetközi eseményeiről beszámoljon, így természetesen jár a kiemelt figyelem a kajak-kenunak. Idén a világkupán kívül élőben közvetítjük majd a gyorsasági válogatókat, az Európa-bajnokságot és természetesen utazom a csapattal a portugáliai világbajnokságra is.

– Valamint gondolom személy szerint Ön és a csatorna is készül a jövő évi hazai rendezésű világbajnokságra….

– Olyannyira, hogy a világbajnokságot szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel szerintem példásan hamar, már hónapokkal ezelőtt megkezdtük az egyeztetéseket és ezeken a találkozókon nemcsak az idei versenyek kerültek szóba, hanem természetesen a 2019-es szegedi kvalifikációs vb is. A 2011-es kajak-kenu világbajnokság televíziós közvetítése nemzetközi sztenderd lett, azon dolgozunk, hogy a jövő évi közvetítés is évekre etalon legyen.

– Milyen eredményekre számít a tokiói olimpiáig kajak-kenuban?

– Sok jó eredményt várok az eddig is sikert-sikerre halmozó női kajakosoktól. Nagyon izgalmas, hogy a visszatérő klasszisok tudják-e azon a szinten folytatni, ahol korábban tartottak. Tavaly a sok hiányzó miatt Hüttner Csabának komoly fejtörést okozhatott, hogy kik fognak beülni a négyesbe, szerintem idén már most azon gondolkodik, hogy kit hagyjon ki. Érdekes kérdésnek tartom azt is, hogy a női kenu hogyan fog beépülni a klasszikus olimpiai számok közé. Valamint bízom benne, hogy férfi kajakban és kenuban tud majd előrelépni a magyar válogatott. Biztos vagyok abban, hogy sok emlékezetes pillanat vár ránk idén is, jövőre is és a tokiói olimpia gyorsasági regattáján is. A magam részéről annyit megígérhetek, hogy

kommentátorként nemcsak a nagy elődökhöz igyekszem majd felnőni, hanem a magyar kajak-kenu sport erejéhez, hagyományaihoz és sikerességéhez is.

Aki esélyt adott mindenkinek

Spang Ottó nevét jobbára onnantól jegyzi a sportági szakirodalom, hogy a nyolcvanas évek elején Kőbán Rita trénere lett. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő mesteredző szakmai pályafutása azonban jóval korábban indult. „ Ottó bácsi lányai” pedig a kilencvenes években szerezték legmeghatározóbb kajakos emlékeiket…

80 éves Spang Ottó
Hír

– Mindig víz mellett laktam. Először a Tisza mellett aztán Budafokon. Miután az árvíz kiöntött minket, Pesterzsébeten kaptunk lakást az ötvenes évek közepén. Ott szintén a Duna mellé kerültünk, így a víz közelsége miatt hamar kikötöttem a Pesterzsébeti Vasas Testedző Körnél,  bár akkor még nem fogott meg különösebben a kajakozás. Pár évvel később viszont, amikor az öcsém kezdett lejárni, elkísérgettem és én is evezgettem. Segítettem az akkori edzőmnek, ellestem tőle dolgokat és közben versenyeztem is. A hatvanas évek végén aztán elment a trénerünk és mivel én voltam a legidősebb, nekem kellett a lelket tartani a többiekben. Három évig még fenntartottuk a csapatot, de ehhez el kellett végeznem egy segédedzői tanfolyamot. ’71-ben szűnt meg a szakosztály, akkor a csapattal együtt átkerültem Csepelre.

– Edzői minőségben?

– Akkor ott ez egy kérdés volt, hogy hogyan szeretnék átigazolni. Versenyzőnek már elég idős voltam, ezért edzősködést vállaltam inkább. Persze, ennek érdekében újabb tanulmányokra volt szükség, így először elvégeztem egy két éves képzést, aztán pedig a Testnevelési Főiskola edzői szakát.

– Kikre tekintett fel példaként akkoriban? Kinek az evezési stílusát találta követésre, tanításra méltónak?

– Abban az időben sok jó versenyző volt; Hesz Mihály, Szöllősi Imre… de többekre is követendő példaként néztünk fel.

– Miben hoztak igazán nagy váltást a csepeli évek?

– Mindenekelőtt abban, hogy már nem csak kajakosokkal kellett foglalkoznom, hanem kenusokkal is. Amikor az akkori szakfelügyelő, Kulcsár János odakerült hozzánk vezetőedzőnek, készített egy felosztást, ki kikkel dolgozik majd. Énrám az utánpótlás-nevelést bízta, egy az egyben. Úgyhogy a csoportomban együtt voltak a kajakosok, kenusok, fiúk, lányok, mindenki. Elég szerteágazó feladat volt, de meg kellett csinálni. Sok mindent tanultam akkor a főnökömtől és a gyerekektől is.

– Mondana egy olyan dolgot, amit ez utóbbiaktól tanult, bármi is legyen az!

– Többek közt a megértést, a türelmet és azt, hogy ne ítélkezzek előre. Sokan vélekedtek úgy, hogy ha egy gyerek jelentkezik, mindjárt meg lehet állapítani, hogy válhat-e belőle „valaki” a sportágban, vagy nem. Én ezt tagadom, mert több olyan példával is találkoztam, ami megcáfolta ezt az elméletet. Például lejött egy 10 év körüli kislány, aki alig fért bele a kajakba, viszont nagyon igyekezett. Egy év múlva teljesen megváltozott az alkata, sudár lett és aztán ragyogó eredményeket ért el a korosztályában. Szóval

megtanultam, hogy ne higgyek a látszatnak,

adjak mindenkinek esélyt, aki sportolni szeretne.

– Ezen kívül mi jellemezte még az edzői stílusát, illetve szokásait?

– Például az, hogy mindent együtt csináltunk. Én is futottam, eveztem a tanítványaimmal.

– Ők hogyan élték ezt meg?

– Nagyon pozitív hatást gyakorolt rájuk, szerettek velem futni. Később már egy kicsit megterhelő volt nekem, hiszen a tanítványok túlszárnyaltak és koromnál fogva már nem ment annyira a mozgás. A másik dolog, ami edzőként jellemző volt rám: minden gyereket meghallgattam, megpróbáltam átérezni a gondjaikat, ha voltak. Komolyan vettem őket és ez tetszett nekik.

– Említene egy meghatározó élményt a hetvenes évekből?

– Nem egy konkrét esemény, de fontos és emlékezetes számomra: nekem akkor kialakult egy olyan csapatom, akik ifi szinten már válogatottak lettek, és bár teljes mértékben elfogadtak vezetőnek, mégis szinte baráti viszonyban voltunk. Minden problémájukat megosztották velem, még a magánjellegűeket is, nem volt olyan téma, amit ne tudtunk volna megbeszélni.

– Időközben azonban újabb vezetői utasítás érkezett…

– Igen, úgy alakult, hogy ismét vezetőedző-váltás történt: az előző szövetségi kapitány, Péhl József érkezett Kulcsár János helyére. Neki más felfogása volt az edzői munkavégzés terén, így új beosztást készített, amiben rám osztotta a női szakágat. Onnantól kezdve csak lányokkal foglalkoztam, egészen ’97-ig, amíg el nem jöttem Csepelről.

– Mit szólt akkor ehhez a döntéshez?

– Nem nagyon tetszett, bevallom őszintén. A csapatomban a fiúk voltak eredményesebbek; bár a lányok is igyekeztek, de ők valahogy nem találták meg annyira az érvényesülésüket a sportban. Így aztán keserű volt a szám íze, de nem volt mit tenni. Elfogadtam ezt a beosztást, ráálltam erre a vonalra és később bebizonyosodott, hogy nem is volt ez olyan rossz döntés.

– Bizony, az élet olykor nagy varázsló… hiszen nem sokkal később találkozott Kőbán Ritával…

– Igen, Rita ’81 végén került oda a Fradiból. De már előtte is volt olyan tanítványom, aki kiemelkedett a női mezőnyből: Huber Henriette. Rita átigazolása nem volt problémamentes, hiszen az érvényben lévő szabályok szerint egy évet ki kellett hagynia. Ez egy nagy próbatétel volt a számára, hiszen nehezebb úgy fenntartani a motivációt, hogy nincs bizonyítási lehetőség. De ő annyira céltudatos volt már fiatal korában is, amelyekkel áthidalta ezt az időszakot.

– Az imént azt mondta, nem szerencsés ítélkezni egy fiatal versenyző jövőjére vonatkozóan, legalábbis negatív irányban. Rita esetében mennyire volt előre sejthető, hogy mire lesz képes?

– Habitusát tekintve már akkor eléggé magabiztos volt, de főként az edzéseken nyújtott teljesítménye engedett arra következtetni, hogy nagy eredményekre képes. Amikor pályákat mentünk, már megmutatta az oroszlánkörmeit, hogy milyen fantasztikus energia van benne. ’83-ban már nyílt EB-t nyert Bydgoszcz-ban, ahová jöttek amerikaiak, kanadaiak is. Előtte, ugyanabban az évben lett első az IBV-n. Utolsó éves ifiként a szövetség már beválogatta a felnőtt keretbe. Akkor történt egy kis malőr, mert Rita nagyon szeretett motorozni és egy alkalommal, amikor elesett, Parti János, az akkori szövetségi kapitány kitiltotta őt a válogatott edzőtáborból és csak a központi időreevezésekre mehettünk le Dunavarsányba. Mivel nekünk kimért pályánk volt Csepelen, tudtam, hogy jobb bárkinél, aki az ellenfelei közül lenn van. Az első válogatón ezt meg is mutatta és ő lett az egyes menő.

– Los Angeles bojkottja bizonyos értelemben ismét próbára tette önöket…

– Igen, Rita jó esélyekkel indulhatott volna. Németországban, a pótolimpián Birgit Fischer mögött lett második, mégpedig úgy, hogy a győztessel ellenétben ő a legrosszabb pályát kapta. Aztán jöttek a világbajnokságok, Mechelen, Montreál, Duisburg… majd egy kisebb affér, ami miatt egy időre kicsit kikerültem a „pikszisből” azáltal, hogy nem egészen értettem egyet Parti válogatási elveivel. Később rendeződtek ezek a nézeteltérések és a dolgok visszatértek a régi kerékvágásba. A kilencvenes évek elején viszont Rita úgy döntött, hogy egyesületet vált és elment Újpestre, ahol volt akkor egy feltörekvő lánycsapat.

– Hogyan élte meg akkor ezt a döntést?

– Egy kicsit fájt belül, de elgondolkodtam rajta és rájöttem, hogy a lánynak igaza van. Végül is, ő viszi vásárra a bőrét, ráadásul, nem kicsi a tét, hiszen benne van, hogy olimpiát nyerhet. Így aztán megértettem a döntését és áldásomat adtam rá.

– Ilyen helyzetben különösen fontos lehet, hogy az ember új célokat, új motivációkat találjon. Önnek mi segített ebben?

– Ismét egy vezetői döntés adott új irányt: Péhl József ezt követően az utánpótlás nevelésével bízott meg. Ebben az időben talán az ország egyik legjobb utánpótlás-korú lánycsapatát irányíthattam. Csepel után két évet töltöttem még el a Budapesti Spartacus-nál, aztán befejeztem a pályafutásomat.

– Vannak, akik ezáltal teljesen elszakadnak a sportágtól…

– Én is elszakadtam. De a kilencvenes évek közepén született unokáimmal sokat jártam vízre. Túrázni is elvittem őket a Felső-Tiszára, nagyon élvezték.

– Mit tart az edzőként töltött évtizedek legszebb emlékének?

– Mindig a legelső győzelem a legszebb, így számomra a montreáli VB ilyen, amikor Rita először lett világbajnok ’86-ban. De amikor Barcelonában illetve Atlantában olimpiát nyert, akkor is nagyon boldog voltam és arra gondoltam, hogy valahol nekem is van egy kis részem abban, hogy mindezt elérhette.

– Ha a sportélettel nem is, de az egykori tanítványokkal ma is aktív kapcsolatban áll…

– A már említett hajdani fiúcsapattal, akik a barátaim lettek, azóta is találkozunk. És a lányok közül is vannak néhányan, akik rendszeresen ellátogatnak hozzám. Ilyenkor jól kibeszélgetjük magunkat. Még Facebook-csoportot is kreáltak, „Ottó bácsi lányai” címszó alatt. Tudja, az az érdekes, hogy ők pont azok közül valók, akik nem is voltak annyira sikeresek. Mégis, mindig megköszönik, hogy foglalkoztam velük, mert úgy érzik, hogy sokat kaptak azoktól az időktől és a sporttól.

Gigászi harc várható az olimpiáért

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy az augusztusi hazai rendezésű világbajnokságon a mieink megszerzik az olimpiai kvóták nyolcvan százalékát. A kapitány az Origónak adott interjúban beszélt a kenus szakagában bekövetkezett radikális változtatásokról, a válogatott idei célkitűzéséről és Kozák Danutáról, aki szülés után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, ezzel az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett.

Hír

Augusztus végén a magyar válogatott az éremtáblázat második helyén végzett a portugáliai világbajnokságon, a pontversenyt viszont megnyerte. Ezt követően a legtöbb versenyző elment a megérdemelt pihenőjére. Ön szövetségi kapitányként mivel töltötte az idejét?

Októberben elmentünk a 2020-as olimpia helyszínére, Tokióba, ahol terepszemlét tartottunk. Korábban már kint voltunk Schmidt Gábor elnök úrral, hogy megnézzük, milyen szállodák és edzőtábori lehetőségek vannak. Most egy tízfős csapattal sikeresen teszteltük a helyszínt. Igyekeztünk feltérképezni a külső körülményeket. Próbáltuk az akklimatizációs időpontokat belőni, és az orvosi csapattal teszteltük azokat a sarokpontokat, amikhez majd alkalmazkodni kell Tokióban.

Melyek lesznek ezek a sarokpontok?

A legnagyobb probléma

az elképesztő hőség és a majdnem kilencven százalékos páratartalom lesz.

Az egyik legfontosabb feladatunk a várható nagy melegben a folyadékpótlás lesz. És persze alkalmazkodnunk kell a nyolcórás időeltolódáshoz, ami korántsem lesz egyszerű, pláne, hogy ilyen magas a páratartalom.

Hüttner Csaba szerint nagyon hasznos volt a japán túra

Gyakran előfordul – más sportágakban is –, hogy amikor ilyen körülmények vannak, akkor a sportolók jóval korábban, akár egy hónappal előbb kiutaznak a verseny helyszínére, hogy szokni tudják a körülményeket. A mieink esetében is így lesz?

Kizártnak tartom, hogy sokkal korábban kiutazzunk az olimpia helyszínére. Nem azért, mert megoldhatatlan, hanem mert a versenyzőink a saját körülményeik között tudnak a legjobban edzeni. Ebben a kilencven százalékos páratartalomban edzeni sem ideális, mert sokkal jobban igénybe veszi a szervezetet. Minél kevesebb időt szeretnénk kint tölteni, de annyit muszáj, amennyi az átálláshoz és az akklimatizációhoz szükséges.

Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között borulhat a papírforma, és meglepő eredmények születhetnek?

Egy olimpián bármikor felborulhat a papírforma, de szerintem nem ez lesz a teljesítményünk sarokpontja, hanem a pálya minősége, amit majd az előolimpián tudunk először tesztelni. Úgy néz ki, hogy

a városban lesz a kajak-kenu verseny,

a nyílt vízből leválasztva lesz kialakítva a pálya két betonfal között. Ez kajak-kenu versenyekhez nem éppen ideális, de jelen pillanatban a japánok és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség közösen terveznek egy hullámfogó rendszert, amit majd idén tesztelnek az evezős világbajnokságon.

Férfi kenusaink nem szereztek érmet a világbajnokságon. Ezután ön azt mondta, radikális változtatásokra van szükség a férfi kenuban. Hogy állnak most ezen a téren?

Indítottunk egy programot, olyan versenyzőkkel, akik potenciálisan résztvevői lehetnek a szegedi világbajnokságnak, vagy akár az olimpiának is. Jelenleg nyolcan vannak, négy jobbos és négy balos. Mike Róbert, Kiss Tamás, Bodonyi András és Fekete Ádám a jobbosok. Korisánszky Dávid, Hajdu Jonatán, Viola Viktor és Kiss Balázs a balosok. Megpróbáljuk őket egy mederbe terelni. Jelenleg is közösen készülnek Tatán, háromhetes ciklusokban. Megpróbáltunk ennek a programnak olyan keretet adni, hogy ne kelljen mással foglalkozniuk, csak a felkészüléssel. Fontos, hogy legyen egy rendszer, és

ne kényelmesedjenek bele abba a munkába, amit otthon évek óta végeznek.

A legfőbb érv a program mellett nemcsak az volt, hogy ezzel versenyzőinket kimozdíthatjuk rutinná vált szokásaikból, de azt is láthatják, hogyan készülnek legnagyobb ellenfeleik. Próbálunk versenyhelyzetet teremteni, hogy kihozzuk belőlük a maximumot. Természetesen, ha úgy adódik, mások is csatlakozhatnak, de akár el is válhatunk emberektől.

Férfi kenusaink külön csoportban kőkeményen dolgoznak

Hogy néz ki pontosan a magyar válogatott idei programja?

A magyar válogatott A és B keretével február végén indulunk Dél-Afrikába hat hétre edzőtáborozni. Csak Bodonyi Dóra és Szabó Gabriella nem jön velünk. Előbbi Portugáliába megy felkészülni, utóbbi pedig Floridában fog tréningezni. Miután hazajöttünk, lesz egy rangsoroló verseny, hogy fel tudjuk mérni a versenyzők állapotát, majd a júniusi minszki Európa Játékok előtt tartunk két válogatót. Fontos hangsúlyozni, hogy

Fehéroroszországba is azzal a csapattal fogunk utazni, amelyik elindul majd a szegedi vébén.

A vb előtt lesz egy formába hozó edzőtábor. Fontos, hogy jól szerepeljünk a hazai világbajnokságon, hiszen az olimpiai kvóták hetven-nyolcvan százalékát itt lehet megszerezni, és természetesen azt akarjuk, hogy minél többet begyűjtsünk, és ne kelljen pótkvalifikációra mennünk.

Tavaly a világbajnokság előtt azt mondta, tíz érmes helyezéssel lenne elégedett. Az idei szegedi vb-n is emeli a tétet?

A szegedi világbajnokság sokkal erősebb lesz, mint a két legutóbbi (2017-ben a magyar csapat 5 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat harmadik helyén zárt a racicei világbajnokságon, 2018-ban a portugáliai Montemor-o-Velhóban 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem volt a mieink mérlege – a szerk.), mert ez olimpiai kvalifikációs verseny lesz. Az olimpiai versenyszámokban óriási harc várható, a négyesek mezőnyére ez hatványozottan igaz, ugyanis ott lehet majd a legtöbb kvótát szerezni. Persze, nagyon elégedett lennék tíz éremmel, de akkor lennék a legboldogobb, ha minden lehetséges kvótát megszereznénk, amire szükségünk van.

Közeledni kell a német és a spanyol négyeshez férfi egységünknek

Hogy haladnak az előkészületek a Maty-éri kajak-kenu pályán?

Nagyon jól. Folyamatosan fejlesztik a gyaloghidat az osztószigetre, hogy az edzőket és a nézőket is ki lehessen szolgálni, valamint a televíziós közvetítés kamerái is a túloldalra költöznek, így a képernyők előtt ülőknek is látványosabb lesz az idei világbajnokság. Zajlik a céltorony és a nézőtér átépítése is. Bízom benne, hogy a felnőtt magyar bajnokságra elkészül, és a vb előtt le tudjuk tesztelni a pályát.

Tavaly a férfi kajak szakágban nem volt külön válogató a négyeseknek. Az egyesek 200 és 400 méteres, illetve a párosok 500 méteres eredményei alapján állította össze a csapathajót. Ez idén sem változik?

Közel hasonló lesz az elv. A női kajakban nem változott semmi, ott az egyes teljesítmények alapján lehet bekerülni a csapathajóba, illetve a páros teljesítmények is befolyásolhatják a négyes összetételét. A férfiaknál a 400 és a 200 egyes, valamint az 500 páros eredménye alapján lehet bekerülni a négyes hajóba. Ami újítás, hogy

a második válogatón az általam összerakott négyes kihívható lesz.

Persze, csak azok állhatnak oda a második válogatón, akik teljesítik azt a bizonyos szintet, amit én a válogatási elvekben leírtam.

Akkor tehát az sincs kőbe vésve, hogy a Portugáliában aranyérmes női kajaknégyes (Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra) összetétele is változatlan marad?

Nem, egyáltalán nincs. Főleg azért nem, mert mind a hat olimpiai kvótát meg akarjuk szerezni, viszont aki párosban indul a világbajnokságon, az négyesben már nem szerezhet kvótát, így nem lehet átfedés az egységek összetételében.

A Kárász, Medveczky, Kozák, Bodonyi négyes is változhat

A férfi kajakosok között van három óriási tehetség, akik egyéniben és párosban is megmutatták már magukat. Birkás Balázs és Balaska Márk Racicében és Montemor-o-Velhóban is aranyérmet nyert K2 200 méteren, míg Kopasz Bálint folyamatosan dobogóért harcol K1 1000 méteren. A közelmúltban mindhárman elhintették, hogy szeretnének bekerülni a négyes hajóba. Van rá esélyük?

Ha Kopasz Bálint a válogatón nem nyeri meg az 1000 egyest, akkor természetesen a legjobb 500 méteres versenyezők között ki lesz próbálva a négyesben. De az a véleményem, hogy az ő igazi útja az 1000 méter egyes, márpedig a válogatási elvek kizárják, hogy valaki duplázzon, mert ha négyesben olimpiai kvótát szerzett valaki, akkor azt egyesben már nem teheti meg ugyanaz a személy, és akkor elbuktunk egy kvótát. Márpedig mind a hat kvótára szükségünk van férfi kajakban. Ugyanezt gondolom Birkás Balázsról is. Ha 200 egyesben ő lesz a legjobb, akkor nem ülhet be a négyes hajóba. Ha más nyeri a versenyszámot, akkor természetesen ki lesz próbálva.

Tavaly Kozák Danuta kimagaslott a mezőnyből – gyermeke születése után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Vele nyilván maximálisan elégedett, de vannak-e olyanok, akiktől kicsit többet vár az idei szezonban?

Majdnem biztos vagyok benne, hogy az olimpiai bajnok Csipes Tamara – aki tavaly szintén szülés után tért vissza – az idei szezonban egy teljes felkészüléssel többet fog mutatni egyesben, mint tavaly. Illetve Takács Tamarát kell említeni, aki a 2017-es évben kimagasló teljesítményt nyújtott (az év női kajakozójának is megválasztották, miután világ- és Európa-bajnok lett, majd az országos bajnokságon rekordszámú, kilenc aranyérmet szerzett – a szerk.), de tavaly nem tudta kihozni magából, ami benne van. Ha rendben lesz a válla, és csinál egy jó felkészülést, akkor ő is előreléphet, és nem csak 5000 méter egyesben indulhat majd a világbajnokságon.

Takács Tamarára is figyelni kell az idén

Kozák Danuta elvitte a show-t az elképesztő visszatérésével. Idén is lesznek nagy visszatérők?

Janics Natasa Kínában van, és rendszeres fájdalmak gyötrik. Őt nem valószínű, hogy látni fogjuk. Homonnai Luca próbálkozik, de sajnos a sérülése nem úgy javul, ahogy az orvosok szerint elvárható lenne. Egyedül a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella visszatérésében bízhatunk.

Végezetül térjünk vissza Kozák Danutára, aki az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett. Mi a véleménye a díjról?

Kozák Danuta sokadszorra bizonyította be, hogy ő Magyarország legjobb sportolója – végre meg is kapta a díjat. Szülés után, anyaként visszatérve is a legmagasabb színvonalon tudott teljesíteni. Hihetetlen profizmussal és hozzáállással – ami mindenki előtt példa – tudja ezeket az eredményeket elérni. Amit évek óta letesz az asztalra, az elképesztő.

Nagyon ritka az olyan elhivatott sportoló, mint Danuta.

Méltó helyre került a díj, amit már többször is megérdemelt volna. Ez kicsit a sportág érdeme is, de első sorban az övé. Az, hogy szülés után bármilyen sportban valaki így tudjon visszatérni, arra csak a legeslegnagyobbak képesek.