Szinte minden magyar a döntőbe sprintelte magát

Egy hajót leszámítva minden magyar bejutott az A döntőbe 200 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon szombaton délután. Mindeközben megszületett a paraválogatott első érme is.

Kozák Danuta előfutamában a második lett, így a középdöntőben folytatta, ahol meg is nyerte futamát, és készülhet a vasárnapi döntőre. Kozáknak délelőtt 500 egyesben is van jelenése, a 200-as döntőt pedig délután rendezik.

Balla Virág az olimpiai számban, kenu egyesben egyből a fináléba jutott. „Elégedett vagyok, mert nagyon változékony itt az időjárás, hol toló hátszél, hol szembeszél volt. Még maradt bennem, a döntőben ehhez hozzá tudok tenni. A páros döntőt jobban várom, szerencsére azzal kezdünk” – utalt Balla Virág arra, hogy a két olimpiai számban, 200 egyesben és 500 párosban is érdekelt a vasárnapi döntőkben, utóbbi számban Takács Kincső lesz a párja.

Birkás Balázs délután három futamban is szerepelt, előbb egyesben az előfutamból bejutott a középdöntőbe (itt olyan népes volt a mezőny, hogy nem lehetett egyből a döntőbe menni), majd párosban világbajnoki címvédőhöz méltó teljesítménnyel a fináléba jutott Balaska Márkkal, nem sokkal később pedig egyesben is kvalifikálta magát a döntőbe a középdöntőből.

Húzós napja volt Birkás Balázsnak, jár a gratuláció Hüvös Viktor edzőtől

A női kajakosok páros számában az ugyancsak vb-címvédő Hagymási Réka, Szabó Ágnes páros egyből a döntőbe jutott, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu páros középdöntős futamát megnyerve finalista, míg kenu egyesben Takács Mihály a B döntőben folytathatja.

A vasárnapi 500-as, magyar érdekeltségű A döntők:
10.35 K4 (Tótka, Molnár, Dudás, Kuli)
10.41 NK1 (Kozák Danuta)
11.08 NC2 (Balla, Takács)
11.21 K1 (Kopasz Bálint)
11.34 NK2 (Medveczky, Csipes)
11.47 C2 (Hajdu, Fekete)
12.00 K2 (Mozgi, Somorácz)

A vasárnapi 200-as, magyar érdekeltségű A döntők:
13.05 NK1 (Kozák Danuta)
13.24 K1 (Birkás Balázs)
13.37 NC1 (Balla Virág)
13.50 NK2 (Hagymási, Szabó)
14.03 C2 (Hajdu, Fekete)
14.16 K2 (Birkás, Balaska)
14.29 NC2 (Balla, Takács)

A vasárnapi 5000-es döntők:
15.20 K1 (Varga Ádám)
15.50 C1 (Kiss Tamás)
16.30 NK1 (Takács Tamara)
17.10 NC1 (Lakatos Zsanett)

A szombat délelőtti éremtermést Juhász Tamás folytatta, parakenusunk a VL2 kategóriában a harmadik helyen zárt, ugyanitt Suba Róbert a hatodik helyen végzett. Juhász nem volt túl boldog a bronz ellenére: „Nem vagyok elégedett, tudtam, hogy jól fog menni az olasz srác, őt akartam megfogni, de még vannak gondok a beülőm stabilitásával. Évről évre erősebb ez a paralimpiai versenyszám, a világbajnokság még keményebb lesz.”

VL3 kategóriában 200-on Varga Katalin ötödik, Tóth Julianna hatodik lett.

Kezdésként négy magyar érem az Eb-n

Egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel kezdte az éremtermelést a magyar kajak-kenu válogatott az Európa-bajnokságon. Női kajak négyesünk olimpiai távon, 500 méteren győzött, Kopasz Bálint pedig szintén olimpiai számban lett második Belgrádban.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók