Szarvason úsztak a régió legügyesebb kajakosai

Három napos régiós kajakos edzőtábort tartottak az elmúlt hétvégén Szarvason. A házigazda klub edzője, Nyerges Attila, valamint az EDF DÉMÁSZ-Szegedi VE trénere, Csamangó Attila öt egyesület harminc serdülő, illetve ifjúsági korú férfi versenyzőjét toborozta össze.

Rendkívül hasznos volt ez a néhány nap – foglalta össze a tapasztalatait Csamangó Attila. A fő célunk az, hogy ezek az egyesület jó viszonyt ápoljanak egymással, illetve a versenyzőink is megismerjék egymást. A szegedi és a szarvasi tehetségek mellett Békésről, Gyomaendrődről és Kecskemétről is érkeztek kajakosok a táborba. Összesen harminc fiatal vett részt az edzéseken.

A szarvasi napok elsősorban az úszásról szóltak, hiszen a fiatalok napi kétszer csobbantak be a medencébe, így péntektől vasárnapig több mint húsz kilométert teljesítettek.– Ideális körülmények fogadtak minket Szarvason, hiszen a helyi uszodában szinte csak mi voltunk – folytatta az EDF DÉMÁSZ-Szegedi VE edzője. Egy 25 méteres, hat sávos medencében úszhattunk, a programot pedig még egy futás és egy játékos, félig-meddig vízilabdás tréning színesítette. A srácok élvezték az edzéseket és nyugodtan mondhatom, hogy mindenki becsületesen dolgozott.

A remekül sikerült edzőtábornak még a télen lehet folytatása. A tervek szerint február végén Szarvason ismét találkoznak egymással a fiatalok.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók